Mecsek

Közel

Pécs látnivalói és a mediterrán hangulat mindig elvarázsolnak

A baranyai városban már néhány óra is felér egy rövid vakációval.
Túra

Szép időben akár Horvátországig is ellátni az Év Kilátójából

Közönségszavazással választották meg az Év Kilátóját és az Év Turistaházát.
Közel

Ritkán látott állat pózolt a mecseki kameracsapda előtt

A vadmacska elterjedéséről szerettek volna képet kapni, de persze a kamera nem válogat.
Közel

Egyenként 250 ezer forintot érő, apró orchideákra bukkantak a Mecsek több részén

Utoljára három évvel ezelőtt találtak kirándulók erre a virágra a Mecsek peremén.
Közel

Különleges és új helyszínt kaptak a Mecsek állandó programjai

Az új természetismereti látogatóközpontot a Mecsextrém erdei kalandpark szomszédságágában adták át.
Közel

Nem tudni ki készítette, de hinta vár hazánk egyik legszebb csúcsán

A titokzatos hinta pillanatok alatt a túrázok kedvenc pihenőhelye lett, mivel csodás innen a kilátás.
Közel

Illatok, ízek, kastélyok, malmok - Sikonda, Orfű és a Mecsek csodái

Újabb szépségeket fedeztünk fel a Mecsekben, ahol tavasszal még elragadóbb minden!
Közel

Kétezer hektárnyi erdőt telepítenek a Kelet-Mecsekben

A több fafajból álló erdő ellenállóbb a klímaváltozással szemben.
Közel

Az életünk a tét: erre ügyelj, ha medvehagymára vadászol!

Egyre nagyobb teret hódít magának a jótékony medvehagyma, ám a begyűjtése idején oda kell figyelni a megfelelő levelekre!
Túra

Megújult a Zengő lábánál fekvő arborétum

Nyolcvannégy fa- és cserjefajta található itt a világ minden részéből.
Közel

Borzongató! Zöld színű virágok nyílnak a Mecsekben

A nyíló és bimbózó, védett virágokat egy kiránduló vette észre a Kelet-Mecsekben.
Túra

Felújították a Kelet-Mecsek két emblematikus turistacélpontját

A fejlesztések célja a Natura 2000 területek természeti értékeinek bemutatása.
Túra

Gólyák nyomába eredhetünk és cseppkörúton is részt vehetünk a hétvégi programkavalkádban

De egy idegenvezető kalauzolásával megismerhetjük a Nagyharsányi Szoborparkot is.
Családbarát

Virágtengerrel büszkélkedő miniarborétum várja a Mecsekbe látogatókat

Egy privát kertről van szó, amit előzetes bejelentkezés után bárki felfedezhet.
Túra

Körtúrává alakult a háromszorosára nőtt Tenkes-hegyi tanösvény

Hat kilométeren át lehet rajta gyalogolni, miközben 11 nagyméretű tájékoztató táblán mutatják be a Tenkes-hegy kincseit.
Túra

A hó miatt adtak ki figyelmeztetést a Mecsekben

A széllökések hatására akár egész fák is kifordulhatnak a földből.
Túra

Grandiózus jégcsapokká fagytak a tündérkönnyek a Mecsekben

Az 5-6 méter magas vízesés mozdulatlanná dermedt.
Bor & Gasztró

Úgy tűnik, idén előbb süthetünk medvehagymás pogácsát

Az enyhe és rövid tél miatt az átlagosnál hetekkel korábban elkezdődhet az illatos növény szezonja.
Túra

A Zengő kilátó után hamarosan egy látogatóköpont is elkészül a közelben

A Kelet-Mecsek turistái csodálatos, természeti látnivalókbn gazdag túraútvonalakon sétálhatnak.
Közel

Ritkán látott ragadozó bukkant fel a Mecsek erdejében

Kisebb vízfolyásokat követve juthatott el a zárt erdőállomány övezte bányatóhoz.
Túra

Látogatóközpont nyílik a Kelet-Mecsek apró tavának partján

Már nem csak a Zengőre lesz érdemes felmászni a kilátó miatt.