Martonvásár

Közel

Hihetetlen, de 8,5 mázsát nyom az ország legsúlyosabb óriástöke

A „Tök jó hét" még október 8-ig tart, ahol veteránjáművekkel, termelői piaccal, kézműves vásárral és verklis koncerttel várják a látogatókat.
Bor & Gasztró

Hazánkban is versenybe szálltak a giga méretű tökök

Még a 11. helyezett is többet nyomott mint egy mázsa.
Közel

Űrtechnológiai központ épül Martonvásáron

A cég fejlesztései számos jövőbeli nemzetközi űrmisszió szerves részét képezik majd.
Túra

Huszáraink lettek a legkreatívabb szurkolói a Girónak, díjat is kaptak érte

Videón a látványos huszárvágta, ami a világsajtóba is bekerült.
Kultúra

Beethoven muzsikájával töltik meg hazánk egyik legromantikusabb kastélykertjét

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar több mint hatvan éve játssza a legszebb Beethoven-darabokat Martonvásáron.
Közel

Különleges helyen folytatódik a Beethoven-estek hagyománya

A Nemzeti Filharmonikusok a Brunszvik-kastély parkjában szólaltatják meg a legszebb zenedarabokat.
Közel

Lovak szaladgáltak az M7-esen ma reggel

Az autópályát mindkét irányba lezárták.
Családbarát

A legszebb Beethoven darabokat hallhatja a martonvásári kastély kertjében

A Brunszvik-kastély angolparkjában három, sokat ígérő koncert vár ránk.