Kiskunság

Távol

Kanalasgémeink már ebben az afrikai országban pihennek

Egy kiskunsági, fiatal példánynak tavaly nem sikerült átrepülnie a Dinári-hegységet, idén viszont már elérte Tunéziát.
Közel

Van, aki még nem hallott az aszatról? Megmutatjuk mi az!

A szakembereket is meglepte, hogy milyen sok aszat jelent meg Bácsszentgyörgyön
Túra

Erre induljunk, ha tavaszi virágok között sétálnánk

Kezd éledezni, színesedni a táj, ezért már most érdemes beiktatni egy kirándulást.
Közel

Meglepő: Egzotikus madarakat fényképeztek a kiskunsági szikeseken

A rózsás flamingó rendkívül ritka kóborló Magyarországon.
Túra

Hazánk legnagyobb pókjaival futhatnak össze a Kiskunságban túrázók

A szongáriai cselőpókok ilyenkor választanak maguknak párt, amelyek akár 10 centiméteres termetben is kelletik magukat a párválasztási ceremónián.
Túra

Hamarosan hajtánnyal indulhatunk madármegfigyelésre a Kiskunságban

A kötött nyomvonalas hajtánypályáról a madarak zavarása nélkül tudnak majd bepillantani a madarak életébe a látogatók.
Túra

Gyönyörű virág bújt ki a földből az Ásotthalmi-lápréten, jelezve a tavasz közeledtét

Egy-két héten belül rózsaszín virágszőnyeg borítja majd a rétet.
Túra

Olyan, mint a Google Street View, csak itt juhhodályt és partifecsketelepet

Olyan, mint a Google Street View, csak itt juhhodályt és partifecsketelepet lehet bejárni