kéktúra

Túra

Búcsút kell venni a kéktúrázók egyik ikonikus büféjétől

Legendás hely volt a Nógrád vármegyei Szandaváralján működő Várpult büfé.
Túra

Rekordot döntöttek a kéktúrázók 2022-ben, 6 éves gyerek is teljesítette a távot

A legidősebb igazolt kéktúrázó 83 évesen vett részt a menetelésben.
Túra

Online, interaktív térképen követheti, merre járnak a kéktúrázók

Az esemény egyfajta „természetjáró Guinness-rekord" is.
Túra

Indul a regisztráció az ősz legjelentősebb közösségi túrarendezvényére

Nordic walking, geotúra és nomád szakasz is lesz az idei kéktúrán.
Túra

Csobánc várától Karintia kalandos szurdokáig - Vadregényes útvonalak a nyárra

Középkori várromok és sziklás szurdokok bejárását ajánljuk a következő hetekre.
Túra

Filmforgatás miatt májusig elterelték a Kéktúra útvonalát

A balatoni település Dolomit-bányáját is lezárták.
Túra

Egy térkép a túrázóknak, amely segít kideríteni, hogy épp vadászterületen járnak-e

Hasznos dolog, ha biztosra akarunk menni, hogy amerre járunk, tényleg nem lő majd ránk senki.
Túra

Ezen a napon a Kéktúra minden szakaszát bejárják

A 70 túra közül mindenki találhat magának megfelelő kihívást.
Túra

NyitniKék családi nap vezetett túrákkal és kölyökdiszkóval Galyatetőn

Rendhagyó módon zenés fröccsterasz is várja a látogatókat.
Túra

Az Országos Kéktúra keszthelyi bélyegzőjét már új helyen kell keresni!

Az Országos Kéktúra keszthelyi bélyegzőjét már új helyen kell keresni!
Túra

Hosszabb lett a Kéktúra útvonala a balatoni szakaszon

Hosszabb lett a Kéktúra útvonala a balatoni szakaszon
Túra

Felszabadították a pilisi turistautakat, a Rám-szakadék továbbra is járhata

Felszabadították a pilisi turistautakat, a Rám-szakadék továbbra is járhatatlan
Túra

Megújult a legendás Kéktúra kalauz

Megújult a legendás Kéktúra kalauz
Túra

Kerékpáron kerülték meg a Földet, most a Kéktúrára kattantak rá

Harkányi Árpád és Zárug Zita nem egy átlagos házaspár: az esküvőjük után négy év alatt körbetekerték a Földet.
Túra

Friss térképen a legendás Kéktúra

Friss térképen a legendás Kéktúra
Talpraesett Turista

Zsebre vágható tojástérkép lett Magyarország legkreatívabb projektje

Az EggMap-et választották a Highlights of Hungary szavazói a 2015 legjobb projektjének.
Túra

700 m-es magasságban nyílt bringás szálláshely a Mátrában

Az Országos Kékkörhöz kapcsolódó kerékpáros pihenőhellyé és turistacentrummá alakította a Mátrában fekvő Rudolf-tanyát.
Hírek

Felújítják a Lajos-forrás turistaházát

A Badacsonyban található Rodostó nevű, valamint a bakonyi Gaja-völgyben fekvő balinkai házak is korszerűsödnek.
Közel

Vadregényes menet a szakadékhoz, félig a patakban

A Mátrában található hazánk legnagyobb vízesése, és nem mellesleg egy remek kalandpark.