fizetős

Távol

Eldőlt, hogy mikortól válik fizetőssé a belépés Velencébe

Komoly bírságra számíthat aki nem fizeti be a turistaadót.
Közel

Fizetőssé teszik az egyik osztrák határátkelőt

A belépési engedély 160 euró, amelyből mintegy 140 eurót vásárlási utalvány formájában térítenek vissza.
Közel

Elkerítik és fizetőssé teszik a Velence Korzó egy részét

Júliustól különböző színpadi, zenés-táncos rendezvényekkel várják a vendégeket.
Távol

Ilyen autópályadíjakkal számolhatunk idén nyáron Horvátországban

Elvileg jövőre, vagyis 2023-ban szűnnek majd meg a fizetőkapuk.
Távol

Hamarosan már az Adriára utazó elektromos autósoknak is fizetniük kell

Aki hajlandó kitérni egy útba eső településre, egy ideig még ingyen töltheti fel autója akkumulátorát.
Budapest

Tavasztól fizetni kell a Szent István Bazilikába lépésért

Még az idegenvezetőknek is, ha nem megfelelő létszám feletti csoporttal lépnek be a templomba.
Balaton

Balatoni strandok, amelyek nyitását már nagyon várjuk

Körbekérdeztünk a szerkesztőségben, kinek melyik a kedvenc balatoni strandja, kit milyen élmény köt a tóhoz.
Közel

Idén már fizetni kell az M85 Sopron-Csorna közötti szakaszán

A tavalyi országos vagy megyei autópályamatricák 2021. január 31-ig érvényesek.
Távol

Fizetőssé teszik az elektromos autók töltését Horvátországban

A balkáni országban jelenleg közel 300 töltőállomás van, mintegy 700 töltővel.
Balaton

Fizetős lett a parkolás Zamárdi parti sávjában

A csak egynapos, autóval érkező turisták tömege miatt vált tarthatatlanná a helyzet.
Távol

Májustól hivatalosan fizetni kell Róma egyik leghíresebb műemlékéért

De a műemlék weboldalán még mindig arról írnak, hogy ingyenesen látogatható.
Balaton

Négyszáztól 1100 forintig - lista a balatoni strandok belépőiről

Négyszáztól 1100 forintig - lista a balatoni strandok belépőiről
Hírek

Fizetős lehet a Magas-Tátra védett területeinek látogatása

Fizetőssé tenné a Magas-Tátra és az észak-szlovákiai Pieninek védett területeire való belépést a szlovák