Fertőd

Közel

Már ingyenesen látogatható a fertődi Eszterházy-kastély rózsakertje

Minden nap 10 és 18 óra között várják az érdeklődőket.
Túra

Kastélyparki séták - Ne múljon el a tavasz nélkülük!

Mutatjuk, hova érdemes ellátogatni a következő hetekben.
Közel

Kerek világ két keréken - Soprontól Fertődig gurultunk

Remek kerékpárosbarát lehetőségek várják a biciklistákat a Fertő-tó környékén.
Kultúra

Hétvégén megnyitja kapuit a fertődi Esterházy-kastély csodás rózsakertje

A nyolcezer rózsatő virágzása idején a rózsakert az Esterházy-kastély parkjának kölünleges látványossága.
Közel

Három megújult kastély, amelyek termeit még az idén látni kell!

Az egyik kastélyban nemrég egy titkos, könyvtárpolcok mögül nyíló ajtóra és egy eldugott lépcsősorra bukkantak.
Kultúra

Szerdától látogatható a fertődi Esterházy-kastély megújult nyugati szárnya

A több mint 1200 négyzetméteren felújított épületrészben három kiállítás kapott helyet.
Advent

Esterházy herceg és Svetlana hercegné gyújtotta meg a 4. adventi gyertyát a fertődi kastélyban

XIII. Galántai Esterházy Antal gyertyagyújtását egy rövid videóban is megörökítették.
Közel

Megnyitják az Esterházy-kastély eddig a látogatók elől elzárt termeit

Jövőhéttől a tárlatvezetések részeként már a hercegnéi lakosztály is bejárható lesz.
Családbarát

A hétvégén ingyenes rózsasétát tartanak a fertődi kastélykertben

A rózsákról szóló mítoszok, mondák is megelevenednek Fertődön.
Családbarát

Lila levendulaszőnyeget terítettek Fertődre

Nemsokára kezdődik a levendulaszüret a fertődi levendulakertben. Az aratókat reggel 10 órától várják.
Családbarát

Különvonatot indítanak a Fertőzug sztyepp vidékének bejárására

Zenés, kulturális és gasztronómiai élményekben is része lesz az utasoknak.
Családbarát

A kastélyparkok titkos élete tárul fel a vezetett sétákon

Nagycenken és a fertődi Esterházy-kastély környékén lehet barangolni a hétvégén.
Családbarát

Gyermeknapi ajándékkoncert lesz a fertődi Esterházy-kastélyban

A kicsiknek kedden vehetnek részt az ingyenesen látogatható, szórakoztató előadáson.
Családbarát

Látogatható a virágba borult rózsakert Eszterházán

Pénteken nyit a rózsakert, és szombat délután vezetett sétát is tartanak.
Közel

Szarvason megépítették a soproni Tűztorony apró mását

De péntektől a fertődi Eszterházy-kastély, az őrvidéki Fraknó-, és Léka vára is megnézhető kis méretben.
Családbarát

Barokk ruhában űzik a telet a fertődi Eszterházy-kastélyban

A hétvégén farsangi vigasságra és kézműves foglalkozásra várják a gyerekeket.
Közel

Páros tárlatvezetéseket tartanak a szerelmeseknek Fertődön

A párokat fotózással, tárlatvezetésekkel és szerelemmel kapcsolatos előadásokkal várják.
Közel

A Széchenyi- és az Esterházy-kastélyról nyílt fotókiállítás Fertődön

A legszebb képeket március 22-ig lehet megnézni Fertődön.
Közel

Egy per miatt tűnhetnek el Fertődről az Esterházy-kincsek

Jogvita alakult ki a magyar állam és az örökösök között az eldugott kincsek miatt.
Advent

Ha Fertődön jár, ugorjon be a kastélyba egy mézeskalácsra

Adventnyitó családi délutánt tartanak az Esterházy-kastélyban.