Dunakanyar

Közel

Lupa Beach: Ahol életre kel a sport

Mutatjuk milyen sportbajnokságokat rendeznek a közeljövőben.
Közel

Hazánkban eddig egyedülálló leletek kerültek elő Visegrádon

A 15–16. századi reneszánsz fehérmárvány-oltárt az egyik legkiválóbb itáliai művésztől rendelhették.
Közel

Irány a Dunakanyar, péntekről szezonális napijegy váltható

Május 10-től már családi jegyként is megvásárolható.
Túra

Felújított, muzeális mozdonyok járnak mostantól ezen a börzsönyi kisvasúton

Megújult a szobi kisvasút pályaszakaszának egy része, több mozdonya, szerelvénye és a telephelye.
Túra

Most már Pozsonytól Budapestig lehet tekerni a Duna bal partján

Új, magyar-szlovák kerékpárutat adtak át a Dunakanyarban.
Közel

A 18 év alattiak ingyen vehetnek részt a Magyarország és Szlovákia közötti futóversenyen

A futók a verseny során a Duna alatt, mellett és fölött, valamint a Dunakanyar legszebb helyszínein egyaránt elhaladnak.
Közel

Szívesen dolgoznál vízpartról? Közösségi iroda nyílik a Dunakanyarban

Nyitott terasz, dunai panoráma, limonádé várja az egyéni és csoportos dolgozókat.
MedSpa

Japán stílusú luxusvillák épülnek Lepencefürdőn

Az ikonikus kaszkádos medencék is megújulnak.
Túra

Ősszel is napijeggyel utazgathatunk a Dunakanyarban

Bár a nyár véget ért, ilyenkor lehet csak igazán jókat túrázni a természetben.
Fenntartható fejlődés

Magyarország páratlan kincsei: A Szentendrei-sziget

A legszebb sziget, ahol valaha jártam, Budapesttől elérhető közelségben terül el két Duna-ág között.
Túra

"Hegyek között, völgyek felett" a Magyar Sport Napján

Pillanatok alatt népszerű lett a túravezető-blogger közösségi oldala.
Fenntartható fejlődés

Romantikus búvóhelyek, ahol megérint a csend

Olyannyira felgyorsult az életünk, hogy van az a pillanat, amikor le kell lassulni, kicsit elbújni a világból. De hová?
Túra

Új kilátóval gazdagodott a Visegrádi-hegység

A 7 méteres magasságból az egész Dunakanyart belátni.
Családbarát

Cincér-piac, íjászat és e-bike túra is várja a látogatókat Dömösön

A családi nap ideje alatt a természetvédelemé lesz a főszerep.
Közel

Lezárják a Dunakanyar népszerű turistacélpontját

Legkésőbb szeptember 5-én, vasárnap estig mindenkinek el kell hagyni a területet.
Túra

Fotós és sütögetős naplemente-túrát szerveznek a Gerecsére

A Tokod fölötti Hegyes-kő csupasz mészkőterasza ismét megtelik élettel.
Kultúra

Magyar látványosságok keltik életre Alíz Csodaországát egy filmben

A misztikus Budapest lesz a főhős Csodaországa a készülő filmben, amelyben Travolta lánya is játszik.
MedSpa

Kilenc folyóparti strand a Dunakanyarban, ahová tömegközlekedéssel is eljuthatunk

Kavicsos, homokos, néha egy kissé nomád strandok, de legalább szabadok.
Kultúra

Több mint két hónapon keresztül élvezhetjük a Dunakanyar lendületes programjait

A Dunakanyar Művészeti Fesztivált idén első alkalommal rendezik meg.
Közel

Négy ország színdarabjai költöznek a nagymarosi Duna-partra

A színházjegy mellé fesztiválbelépő is jár, vagyis az előadások után a nézők ingyen mehetnek a koncertre.
Túra

Fedezze fel májusban a Dunakanyart, irány Zebegény, Leányfalu és Tahitótfalu!

A hop on hop off hajójáratokkal ezeket a településeket is elérhetjük, de vajon tudjuk, hogy mit lehet itt megnézni?
Közel

Szombattól ismét egy napijeggyel utazhatunk a Dunakanyarban

A Dunakanyar napijeggyel a Börzsöny, a Duna és a Pilis népszerű kirándulóhelyei egyetlen jeggyel megközelíthetővé válnak.
Túra

Ismét csodálatos tájakon hajókázhatunk a Dunakanyarban

Tavaly nyáron indították el a népszerű hop on-hop off jellegű hajójáratokat.
Közel

Romantikus mini kuckók azoknak, akik a szerelmesek napját a világtól távol, de egymáshoz közel töltenék

Ezeket az apró szálláshelyeket kifejezetten pároknak alakították ki: van a listában lombház, felújított borospince és erdei faház is.