Brassó

Távol

Drakula, medvék, középkori szűk utcák - 10 érdekesség Brassóról

Kiderítjük, minek köszönhetően került a világ legjobb úti céljai közé.
Távol

Nem a túrázók, hanem medvék szemetelnek az erdélyi település erdőiben

Önkéntesek több mint tíz zsák szemetet gyűjtöttek össze a szemetelő állatok után.
Kultúra

Nyolc év után, de még a felújítás előtt megnyitották a népszerű brassói fellegvárat

Vasárnapig ingyen megtekinthető a 2015 óta zárva tartó történelmi emlék.
Távol

Ősszel már napi szinten repülhetünk ebbe a népszerű erdélyi városba

Hogy melyik légitársaság működteti majd a budapesti járatot, egyelőre nem tértek ki.
Túra

Brassó mellett már fél méteres a hó

A Kárpátok másik oldalán karácsonykor nyílik a hivatalos síszezon.
Branded Travel Content

Négy gyönyörű barokk város Európában, amelyeket érdemes bebarangolni (x)

Lecce, Olmütz, Brassó, Székesfehérvár – mindegyik más hangulatot áraszt, ugyanakkor utcáikat a hasonlóságok miatt is érdemes alaposan bebarangolni.
Bor & Gasztró

Marhapörkölttől a lekváros palacsintáig a MÁV járatain

Szeptember utolsó hétvégéjétől több vonatban is közlekedik étkezőkocsi, olcsóbb és drágább fogásokkal szolgálva.
Kultúra

Három épület, amelyet minden Drakula-turistának látnia kell

Két kastély és egy kolostor, amelyek Drakula ihletőjeként emlegetett, kegyetlenkedéseiről hírhedt uralkodóhoz köthetők.
Túra

Erdélyben, sőt Krétán is téli csodaország van

A Kárpátok és a görög hegyek is hóban-jégben csücsülnek.
Távol

Hatalmas témapark nyílt Brassóban

A 17 ezer négyzetméteres parkban repülő autók és egy 8D-s mozi is helyet kapott.