Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Túra

Lila szibériai nőszirmok között sétálhatunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

Ingyenes, vezetett túra során csodálhatjuk meg a környék élővilágát.
Balaton

Kedvezményekre is jogosít ez az új Balaton-felvidéki kiadvány

Csak töltsd le, és minden látogatásod után kedvezményt kapsz a következő kirándulásra.
Túra

Szokatlan az őszi kikericstől, hogy tavasszal bontson virágot

Tavaszi virágzása nem ismeretlen, de szokványosnak semmiképp sem mondható.
Közel

Megtisztítják a Hévízi-csatornát a nem őshonos növényektől

Így hamarosan megint csak a különböző színben pompázó tavirózsák és vízililiomok látványában lehet gyönyörködni.
Bor & Gasztró

Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyet kapott a Folly arborétum szörpje

A levendulaszörp öt éven keresztül viselheti a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyet.
Balaton

Megnyitja kapuit az új látogatóközpont a Balaton mellett

Célja, hogy bemutassa a Kis-Balaton kiemelkedő jelentőségű, fokozottan védett értékeit.
Túra

Geológiai tanösvények, ahol ma is láthatja, milyen volt az ország területe tízmillió évvel ezelőtt

Ősi cápafogakat nézhet, virtuális lávasétát tehet, és alföldi varangyköveket láthat ezeken a földtani bemutatóhelyeken.
Túra

Rejtett utakon jártunk a Káli-medence láthatatlan tavainak nyomában

A Káli-medence tanösvényein barangoltuk be a vidék híres látnivalóit a Hegyestűtől a Kőtengerig.
Közel

Ne építsenek kőtornyokat! Ezt most a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kéri

A kövek összegyűjtésével seregnyi apró élőlény élőhelyét teszik tönkre a látogatók.
Balaton

Letették a Kis-Balaton látogatóközpontjának alapkövét

Nyugalom, Matula bácsi kunyhója is meg fog újulni.
Túra

Gyönyörű téli túrákra hívják a kirándulókat a Tihanyi-félszigeten

Kevesen látják, pedig különlegesen szép arcát mutatja ilyenkor a félsziget.
Túra

Túrázzon a Balaton-felvidéken januárban!

Izgalmas geotúrák és kenus túra is várják.
Túra

Vadlúd-les és geológiai tanösvények: vezetett túrák a Balaton körül novembe

Vadlúd-les és geológiai tanösvények: vezetett túrák a Balaton körül novemberben
Túra

Kedvezményekkel készülnek parkjainak a Nemzeti Parkok Hetére

Július 3. és 9. között tartják a Nemzeti Parkok Hetét .
Közel

Ünnepelje várrom-túrával a húszéves Balaton-felvidéki Nemzeti parkot!

Ünnepelje várrom-túrával a húszéves Balaton-felvidéki Nemzeti parkot!
Túra

Vizes élőhelyek világnapja: ingyenes túra a Kis-Balatonon!

Vizes élőhelyek világnapja: ingyenes túra a Kis-Balatonon!
Túra

Eddig 150 ezren voltak kíváncsiak a felújított Tapolcai-tavasbarlangra

Eddig 150 ezren voltak kíváncsiak a felújított Tapolcai-tavasbarlangra
Közel

Nagykorú lett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Nagykorú lett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park