Belépve szinte hanyatt estem a csarnok acélszerkezetes felépítésétől. Sokszor, amikor erre járok, még ma is leállok rácsodálkozni az épületre, ami a mai nap, február 15-én ünnepli felavatásának 125. évfordulóját. Első találkozásunk óta persze már megvannak a törzshelyeim is, ahol a legjobb felvágottakat, a háztáji csirkét, a pogácsákat és zöldségeket veszem.

A kezdetek

A Múlt-kor történelmi portál néhány sorával indítom a történetet, mely a főváros piachálózatának kiépítési kiindulópontját az 1896-os millennium megünneplése utánra teszi. Arra az időre, amikor a főváros fejlődésnek indult, és a lakosság is megkétszereződött az 1873-as városegyesítésnek köszönhetően.

A lakosságot sokáig még a belvárosban is nyílt árusítású piacok látták el, ám ezeken a rendezetlen, nagy területű helyeken szinte lehetetlen volt érvényesíteni a köztisztasági, higiéniai szempontokat, és a vevők sem mindig voltak biztonságban. A fővárosi közgyűlés hosszas előkészületek után 1891-ben írt ki tervpályázatot vásárcsarnokok építésére a Belváros egymástól viszonylag távol eső pontjain.

A Központi és az első négy kerületi vásárcsarnok 1897-ben nyitotta meg kapuit, vagyis bő húsz évvel Buda, Pest és Óbuda egyesítése után. A következő kettő pedig 1902-ben és 1903-ban nyílt meg a vásárlók előtt. Végül így jött létre a vásárcsarnokok ma is ismert hálózata: Batthyányi-tér (II. kerület), Hold utca (V. kerület), Hunyadi-tér (VI. kerület), Klauzál-tér (VII. kerület), Rákóczi-tér (VIII. kerület) és Vámház-körút (IX. kerület). A belvárosi és a ferencvárosi csarnokot a kerület határára épített Központi Vásárcsarnok váltotta ki – írták a Múlt-kor.hu oldalán.

A legjelentősebb beruházás

Természetesen a Központi Vásárcsarnok volt mindközül a legnagyobb beruházás. Területét pedig a Fővámház mögötti Sóház-telken jelölték ki. A nemzetközi pályázatra kilenc munka érkezett, a zsűri Pecz Samu műegyetemi tanár terveit fogadta el, az építkezésbe 1894. június 25-én fogtak bele.

A csarnok belső terét két oldalra osztották - ez ma is jól látható - az egyik oldalon a kiskereskedők, a másikon a nagykereskedők kaptak helyet. Eredetileg egy 120 méter hosszú alagút vezetett a dunai rakparthoz, ahol kikötőhíd is épült, sokáig itt tudták behozni az árút a piactérbe. Érdekesség még a bazilika jellegű tér kiépítésével kapcsolatban, hogy a tervezésnek köszönhetően a pillérek kiegyenlítik az utcák lejtését, ezért ha jobban megfigyeljük őket, nincs közöttük két egyforma magasságú. A hatalmas térhatást pedig a karcsú áthidaló pillérekkel, illetve a tetőn és oldalt elhelyezett tágas ablakokkal érték el.

A három szint közül ma az alagsorban találjuk a Hungarikumok Utcáját és a halas boltokat, a földszinten pedig többnyire zöldségeket és gyümölcsöket, húsokat, tejtermékeket és magvakat árulnak. Az emeleten, a körkörös árkádsoron pedig vendéglátóhelyek és ajándéküzletek találhatók, ahol békeidőben alig lehet megmozdulni, mert minden turista a kis piroslábosos gulyáslevesek és lángosok között lavírozik. 

A kezdet kezdetén az alagsori hűtőrekeszekben és a dróthálóval körülzárt raktárakban tárolták az élelmiszereket, itt helyezték el a gépészeti berendezéseket is: a három gőzkazánt és a világítást biztosító gépeket. Innen indultak a teherliftek, a szellőzést pedig a külső járdába nyúló aknákon keresztül biztosították.

Mielőtt még megnyitott volna, leégett

A Központi Vásárcsarnok átadását eredetileg a millenniumi ünnepségekre tervezték, de ez szó szerint füstbe ment, mert 1896 nyarán a tetőszerkezet leégett. A dokumentumok szerint 50-60 méter hosszan égett le a tető, és a kárt 50-60 ezer forintra becsülték. Pecz Samu újabb tervet készített a helyreállításhoz, aminek már része volt, hogy a korábbiakhoz képest több tűzcsapot, tetőkibújót és mászólétrát telepítsenek az épületbe. Öröm az ürömben, hogy a helyreállítás után sokkal biztonságosabb lett az egész épület.

A már említett öt vásárcsarnokot – a Központi mellett a II. számú Rákóczi térit, a III. számú István (1907-től Klauzál) térit, a IV. számú Hunyadi térit és az V. számú Hold utcait egyszerre, 1897. február 15-én este nyitották meg, és másnaptól már várták is a vásárlókat. Az avató ünnepségen a megnyitó beszédet báró Bánffy Dezső miniszterelnök mondta.

Még az újságpapírba csomagolás is tilos volt

A vásárcsarnok első igazgatója Ziegler Nándor volt, és akkoriban meglehetősen szigorú szabályokat vezetett be az újonan megnyíló csarnok vezetőjeként. Tilos volt például a hangos ajánlgatás, a kiabálás, a füttyögés, a káromkodás, az erőszakos kínálás, az újságpapírba csomagolás, és a hulladék eltakarításáért is a bérlő felelt. A termelők és a fogyasztók tájékoztatásáról pedig a heti két alkalommal megjelenő Hivatalos Vásárcsarnok Értesítő gondoskodott. Az első igazgató ideje alatt, az áruszállítás és az árusítás időrendjét is szigorúan korlátozták. A termékeket csak éjjel lehetett szállítani, a piac pedig minden hétköznap reggel 5-12-ig, délután 16-tól 19-ig volt nyitva.

Aztán eljött az idő, amikor be kellett zárni

A világháború Budapest központi élelmiszercsarnokát sem kímélte; az első ideje alatt a csarnokban elszabadult a pokol: az árak a csillagos égig szöktek, és a verekedések, illetve a lopások is egyre gyakoribbak lettek. Még külön csarnok-rendőrséget is létre kellett hozni miattuk. De az igazán nagy csapást a második világháborúban szendedte el a csarnok. Teljesen romba dőlt a földszintes épületrész, és súlyosan károsodott a Pipa utcai kereszthajó.

A helyreállítási munkálatoknál pedig nem az igényességen és a szépségen volt a hangsúly, hanem a gyorsaságon. Az 1960-as években a nyílt területen zárt standok és bódék épültek, így a csarnok elveszítette régi hangulatát, valamint a szerkezeti helyreállítás sem sikerült tökéletesre. Az 1977-ben műemlékké nyilvánított épület 1991-re annyira leamortizálódott, hogy életveszélyessé vált, így be kellett zárni.

De ahogy a megnyitás előtti tűzeset is végül egy biztonságosabb épületet eredményezett, az 1994-ben befejeződött renoválás is egy új időszámítást nyitott a Központi Vásárcsarnok életében. A felújítás során visszaállították az eredeti burkolóelemeket, amelyeket ezúttal is a Zsolnay manufaktúra készített. A teljes alapterület kibővült, méghozzá 24 ezer négyzetméterre, és egy új alagút is épült a Sóház utca felé, a Duna alsó rakpartjára, amelyen keresztül el lehet szállítani a hulladékot. Felújították a gépészeti rendszereket és a két homlokzati órát is, amely Kodály dallamát játssza: "Én elmentem a vásárba..." Érdemes figyelni rá, amíg sorban állunk valamelyik pultánl. Még a fitalabb generációnak is nosztalgikus élmény hallgatni.

Nem véletlen, hogy annyi külföldi látogatója van

Békeidőben – illetve már az elmúlt hónapokban is egyre többször – külföldi álmélkodás hangjaitól zsong a csarnok. Sokan jönnek ide nyáron egy kis hűvösre vágyva, aztán ülve maradnak a karzaton az éttermek asztalainál, vagy télen egy meleg tea és egy rétes miatt. De a turistákon kívül, a 125 évvel ezelőtti megnyitás óta számos híresség is felkereste már a csarnokot. Többek között I. Ferenc József, II. Vilmos német császár, Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja és Margaret Thatcher brit miniszterelnök is.

A vásárcsarnok rekonstrukciója pedig elnyerte az ingatlanszakma Oscar-díjának tartott FIABCI Kiválóság Díjat (Prix d'Excellence) 1999-ben.

2013-ban a CNN Travel csatorna Európa legszebb piacának választotta, 2014-ben pedig a The Guardian című brit lap Európa tíz leghíresebb piaca közé sorolta.

Az útikönyvek szerint Budapest TOP 10 látnivalója közé tartozik, én viszont csak simán a kedvenc piacomnak tartom, és bárhova is költözzek a városon belül, biztos hogy egyszer-kétszer elzarándoklok ide; és ma még az egészségére is koccintok.

Forrás: MTVA Sajtóarchívum; Piaconline.hu