2020 decemberében és 2021 januárjában ismét a Csepel-Szabadkikötő területén végeztek régészeti szakfelügyeletet illetve bontómunkát a régészek. A feltárásban az Aquincumi Múzeum őskoros és népvándorlás koros régészeiből (Horváth M. Attila, Kisjuhász Viktória, Langer Dániel, Mészáros Boglárka, Olgyay János, Tóth F. Márton) álló csapata segédkezett.

A kutatások során elsősorban a kora bronzkor időszakából származó leletek és jelenségek kerültek elő, az eredményekről Kisjuhász Viktória és Mészáros Boglárka, a Budapesti Történeti Múzeum régészei írtak összefoglalót az Aquincumi Múzeum honlapjára.

Mint írják, a jelenlegi helyszín a nyáron feltárt Csepel-D3 csarnoktól északabbra helyezkedett el. Utóbbi területen összesen 80 avar kori sírt azonosítottak, amelyekből ötvenkettő feltárására nyílt lehetőségük, huszonnyolc temetkezést pedig foltként dokumentáltunk. (A temető feldolgozása folyamatban van.)

A leendő D4-es csarnoknál és a mellette elhelyezkedő adattári épületnél a próbaásatást a Várkapitányság Nonprofit Zrt. végezte el Szigeti Judit vezetésével. Az adatközpont területén a három és fél, négy méter magas újkori feltöltés alatt hol a sárga altalaj, hol egy vékonyan meghagyott humuszréteg bukkant elő. A sárga altalajban hét őskori objektumot, egy későközépkori árkot és egy meghatározhatatlan korú oszlophelyet sikerült azonosítani. Az őskori gödrök anyaga még vizsgálat alatt áll, azonban érdemes kiemelni egy kora bronzkorra keltezhető szórt hamvas rítusú temetkezést.

Az előkerült sír nagymértékben roncsolódott és feltárásakor a sárga homokos altalajba mélyedő legalját sikerült csak megtalálni. A temetkezés mellékleteként tíz darab edény került elő, amelyek nyugat-keleti tájolású sorban helyezkedtek el szorosan egymást követve. Az edényeknek csak az alsó harmadát találták meg, mindegyiket erősen csonkolt állapotban. Formájuk, méretük alapján fazekakhoz, korsókhoz, tálakhoz tartozhattak a töredékek. A temetkezésre utaló emberi hamvak maradványait, néhány igen apró kalcinált csontmaradványt, nyomokban a sírgödör északkeleti részén és két edényke között, illetve körülöttük találták meg kis foltokban. Az edények alapján az eltemetett korára, nemére nem lehet következtetni, azonban a későbbi vizsgálatok során ezekre is választ kaphatunk. A temetkezés a Nagyrév-kultúra korai időszakába sorolható.

Már a Csepel-D3-as csarnok ásatási jelentésében is beszámoltak néhány urnatemetkezésről és az avar sírok sírföldjébe keveredett bronzkori kerámiatöredékekről. A vizsgálatok során kiderült, hogy a D3-as csarnok urnái is a kora bronzkorra keltezhetők, tehát valószínűleg a Nagyrév-kultúra temetkezései mind a D3-as, mind a D4-es csarnok területén megtalálhatóak. Sőt, a még északabbra elhelyezkedő, 2004 és 2008 között – több ütemben – ásott Szennyvíztisztító telep területen is kerültek elő ennek a kultúrának temetkezési emlékei.

Ebből a néhány ásatásból és adatból is világosan kitűnik, hogy Csepel északi része az őskortól kezdve, ha nem is töretlenül, de lakott volt. A területen a 20. század közepétől végeznek megfigyeléseket és feltárásokat a főváros régészei. A jelenlegi helyszín közvetlen környezetéből több nyilvántartott lelőhely is ismert. Az ásatásoknak köszönhetően különböző korszakok és kultúrák régészeti jelenségeit találták meg, a többi között rézkori telepet, bronzkori telepeket és temetőket, kora- és késő avar telepeket és temetőket, valamint Árpád-kori temetőrészletet és vélhetően az egykori Csepel-Ófalu nyomait. Csepel több szempontból is kiválóan alkalmas volt a megtelepedésre, ezek közül érdemes kiemelni az átkelőhelyeket, amelyek mind a korábbi, mind a későbbi időszakban fontos szerepet tölthettek be az itt élő lakosság életében.

Leadkép: A Csepel-sziget északi része - illusztráció

Forrás: Derzsi Elekes Andor/commons.wikimedia.org