Kellemes időjárás, kevesebb turista és a helyi látnivalók mellett egy komoly megmártózás a régió gasztrokultúrájában – mikor máskor adódik erre kiváló lehetőség, ha nem ősszel? Például Várna, Tirana, Velence, Hannover, Szucsáva és Kisinyov mind remek és könnyen megközelíthető város, hogy az elkövetkező hetekben felkeressük egy-két napos kirándulásra, izgalmas gasztroélmények begyűjtésére.
Várna: közel-keleti és balkáni ízek, erős török kávéval vagy rakival
Várna Bulgária harmadik legnagyobb, 370 ezres városa, közvetlenül a Fekete-tenger partján, ahol a bátrabbak még ősszel is fürdenek: szeptemberben átlagosan 23 Celsius fok, októberben 18, novemberben pedig már csak 13-14 Celsius fokos a tengervíz hőmérséklete. Egy bolgár gasztrotúrán viszont azok érzik majd jól magukat igazán, akik rajonganak a közel-keleti ízekért.
Hiszen olyan népszerű finomságok nevei köszönnek vissza a várnai éttermek étlapjairól, mint például a muszaka, a gyuvetch (güveç), a kjufte és a baklava. Aztán ott van a bolgárok fetája, a sziréna: a friss, fetára emlékeztető, lágy, selymes sajt, amelyet juh-, kecske- vagy tehéntejből készítenek. Érdekesség, hogy a bolgárok ezt a sajtot nemcsak salátákba teszik, hanem a különféle süteményeikben is előszeretettel használják.
A közel-keleti ízvilág mellett megjelenik egy markáns balkáni vonal is. Egy Várnában töltött napot például indíthatunk ún. török kávéval, amit a bolgárok különösen erősre főznek, reggelire választhatunk mellé valamilyen pitát, bánicát vagy bureket (ők böreknek nevezik), ebédre pedig kérhetünk ražnjićit, vagyis nyársra tűzve, láng felett megsült hússzeleteket. De ha már egyszer Várnában jár valaki, annak mindenképp meg kell kóstolnia a pisztrángot is, hiszen a közeli magas hegyek tavaiból igazán finom darabokat lehet fogni, amit a bolgárok friss helyi biozöldségekkel és kitűnő olajos magvakkal tálalnak.
A helyiek szeretik a pörkölteket is: bárány-, kecske-, borjú-, csirke- vagy sertéshúsból készítve (az utóbbi ma már ritkább, hiszen a lakosság mintegy 15-20 százaléka muszlim), de akár vegetáriánus verzióban is kérhetjük. Ne feledkezzünk meg a régió ezerféleképpen elkészíthető alkoholos italáról, a rakiról sem (rakiya, ahogy itt hívják), amely kezdetben a borkészítéskor maradt törkölyből készült, később mazsola, sőt füge és más gyümölcsök is kerültek a nedűbe.
Tirana: mediterrán finomságok, és persze rengeteg fokhagyma
Aki él-hal a mediterrán konyháért, a friss helyi alapanyagokért és a mézédes borokért, az alighanem jól fog mulatni az Adriai-tengertől mindössze 35 kilométerre fekvő Tiranában, ahol ezekhez a finomságokhoz jóval olcsóbban juthat, mint például a szomszédos Görögországban. Tirana ráadásul egészen furcsa mixtúráját adja a keleties, olaszos és régi szovjet világot idéző atmoszférának. Edi Rama, a festőművészként is ismert albán miniszterelnök például azokat a régi, 1960-as évekbeli épületeket, amelyekkel nem tudott mit kezdeni, élénk színűre festettette.
A 400 ezres albán fővárosban az a fajta békés együttélés valósul meg a vallási különbözőségek ellenére, ami a világon csak kevés helyen: a lakosság 60 százaléka muszlim, 15 százaléka katolikus, a többiek pedig keresztény ortodoxok – mindez pedig a kultúra és az építészet mellett a gasztronómiára is rányomja a bélyegét.
Az albán konyhaművészet országrész szerint változik. Az északi vidék fő alapanyagai a burgonya, a répa, a kukorica, a bab, a káposzta, a mandula, a mogyoró, a cseresznye, húsok közül pedig elsősorban a csirke, a nyúl és persze a hal. Délen a fő menük közé a tejtermékek, a citrusok, az olívaolaj és a tengeri halak tartoznak, míg az ország középső részén – így a fővárosban is – két gasztrokulturális hagyomány keveredik egymással: az ínycsiklandozó grillezett húsok és a mi rakott- és paprikás krumplinkhoz hasonló eledelek.
De ne feledkezzünk meg a fergeséről, a könnyű túróval készülő albán lecsóról, illetve a görög nyaralásokról ismerős tengeri ínyencségekről sem. Az albánok a világon a negyedik helyen állnak az egy főre eső fokhagymafogyasztás tekintetében, de a fokhagyma mellett a helyi lilahagyma, az oregánó és a bazsalikom is fontos része a gasztrokultúrának. A street food és az éttermek kínálata mindenhol halal, vagyis az iszlám szigorú előírásainak megfelelő, de az utóbbi években megjelentek az első BYOB (bring your own booze) alapú kifőzdék is, amelyeknek muszlim tulajdonosa ugyan nem árusít alkoholt hitbéli meggyőződésből, de a vendég magával hozhatja a saját borát vagy sörét a kínált ételek mellé.
Velence: polenta, tészták, grillételek és rengeteg hal tóból és tengerből egyaránt
Az „Adria királynője", a „víz városa" és a „fény városa" – gyakran ezekkel a kifejezéssel emlegetik Velencét, hiszen az Adriai-tenger északi részén lévő mocsaras Velencei-lagúnában, 118 kisebb-nagyobb szigeten fekszik, két jelentős folyó, a Pó és a Piave torkolata között. Tipikusan az a város, ahova tavasszal vagy ősszel érdemes kirándulást szervezni, amikor az időjárás kellemes meleg, de nem túl forró.
A hangulatos, építészeti remekekkel teli, egyedi természeti adottságú városkép mellett a Veneto régió gasztronómiailag is sokat ad. De azt tudják, hogy pontosan mit esznek a helyiek, és hogy mit ajánlak a turistáknak kóstolásra? Az Olaszországban népszerű nehéz húsételek helyett a velenceiek kimondottan a könnyű ételeket kedvelik. Tányérjaikon gyakran köszön vissza a vaj, az olívaolaj, az ecet, a mustár és a salsa verde zöld, fűszeres szósz.
Köretként például ott van a polenta, az ősrégi, kukoricalisztből – esetleg rozslisztből – készült zabkása, amely voltaképpen innen indult nemzetközi hódító útjára. A polenta a rizs mellett a helyi ételek alapja, amellyel szinte minden étel köreteként találkozhatunk. A főételek területenként különböznek Veneto régióban: a sík területeken a grillezett ételek (különösen a sertés, a bárány és a csirke) mennek polenta kíséretében, de a jó rizottót és kézzel készített fettuccine (szélesmetélt), ravioli, gnocchi és tortelli tésztákat sem vetik meg.
A hegyekben a Tirolt idéző sertéshús alapú ételek, a különleges sajtok és erdei gombák köszönnek vissza, míg a régió központjában, a 260 ezres Velencében ezek mindegyike elérhető. De szívesen fogyasztanak különféle halételeket is, tengeri és édesvizi verziókat egyaránt – ezért ha a legszínesebb merítést szeretnénk az észak-olaszországi kulináriából, érdemes Velencébe is elutazni legalább egy-két napra.
Hannover: gombóc, Schlachteplatte és sörtúra
Alsó-Szászország 535 ezer lakosú fővárosa a Leine folyó és a Mittelland-csatorna partján fekszik, így aztán a klasszikus szász kulinária mellett az édesvízi halak, különösen a ponty és a pisztráng is fontos szerepet játszanak a régió gasztronómiájában. És hát mi az, ami elsőként eszünkbe jut, ha a szász konyhára gondolunk? Igen, természetesen a gombóc, azaz a knödel, ami a burgonya, rizs és zöldség helyett köretként szolgál a hús- és halételek mellett. Nagy népszerűségnek örvend a hannoveri vegyestál, azaz a Schlachteplatte is, amely különféle fehér- és vöröshúsok arzenálját jelenti, amit előszeretettel díszítenek friss spárgával.
Hannover gasztronómiája a város gazdag történelmét is hűen tükrözi. Amikor a 18. században a régió virágzásnak indult, a csak Leipziger Allerlei néven ismert zöldségköretben – ami egyébként párolt borsóból, répából, esetleg karfiolból áll – állandó összetevő lett a koktélrák, miközben azok a parasztok, akik a Hannover melletti földeket művelték meg, jobbára túrós burgonyát ettek, esetleg krumplivelest.
A leveseknek ma is nagy választéka várja a turistákat Alsó-Szászországban, de azért érdemes helyet hagyni a helyi söröknek is, amelyeknek némelyike több száz éves múltra tekint vissza. Ha a turista figyel, észreveszi, hogy a város járdáira festett vörös vonal mentén nemcsak Hannover nevezetességeit, de a legérdekesebb szórakozóhelyeit és éttermeit is körbejárhatja. A séta az elejétől a végéig nagyjából három órát vesz igénybe, hacsak közben be nem ülünk valahová egy jót enni, netán inni.
Szucsáva: disznóságok minden mennyiségben, és persze az elmaradhatatlan kása
Szucsáva az egykori Bukovina területén, Északkelet-Romániában, a Szucsáva-folyó partján fekszik, ahova a magyar turisták viszonylag ritkábban látogatnak, talán mert keveset tudnak róla. A román konyha tökéletesen alkalmas arra, hogy az ország történelmét bemutassa: a ma is népszerű húsgolyókat például annak idején a törökök vitték be az országba, míg a görögök a muszakát, az osztrákok pedig a bécsi szeletet ismertették meg a helyiekkel.
Ahogyan Moldova, úgy Románia kedvelt nemzeti eledele is a mămăligă, azaz a puliszka, a kása, amelyet köretként tálalnak, de a vegetáriánusok önmagában is előszeretettel fogyasztják.
A román gasztronómia fő húsétele a disznó, de a bárányhús és a halételek is népszerűek – utóbbi kettő főként a karácsonyi, újévi és húsvéti ünnepi asztalon. Aki Szucsávába kirándul, bátran próbálja ki a helyiek által különösen ízletesen készített cârnațit, ami végeredményben erősen fokhagymás ízvilágú sertéskolbász (lángolt vagy sült verzióban is kapható), míg a lebăr hasonló a mi májasunkhoz, de sokkal többféle dologgal töltik meg.
Északkelet-Romániában a bor és a sör egyformán népszerű: szeretik az olaszrizlinget, a merlot-t, a savignon blanc-ot és a chardonnay-t, a sörök közül pedig a világos sörök a kelendők, amelyeket a komoly hagyományra visszatekintő helyi sörfőzdék is kínálnak.
Kisinyov: a vegetáriánusok paradicsoma, különösen édes borokkal
Kisinyov, Moldova fővárosa nem tartozik Európa legismertebb úti céljai közé, de akik szívesen látogatnak el ide, azok három dolognak örülnek: az egyik, hogy Európa egyik legzöldebb városa, a másik, hogy hihetetlenül olcsón vásárolhatunk errefelé szinte bármit, a harmadik pedig a színes, friss alapanyagokra épülő gasztronómia, szokatlanul szolid árakon.
A moldáv konyhaművészet a régi ottomán hagyományokban gyökerezik, elsősorban a román konyhát idézi, de sokat merített a görög, a lengyel, az ukrán és az orosz gasztronómia elemeiből is. Az utóbbi években újraéledt az egykor híres moldovai levendulaipar, így nemcsak Insta-pozitív helyszíneket, de rengeteg levendula-alapú desszertet is találunk Kisinyov környékén, ha jókor érkezünk.
Igazi tradicionális ételnek számít a helyi töltött káposzta (sarmale), amelyet a mămăligă nevű, román konyhából már ismert kásával, savanyúkáposztával és erős paprikával tálalnak. A mămăligă egyébként is ismert és népszerű köret, a helyiek sok mindent esznek vele, éppúgy, ahogyan a szászok gombóccal pótolják a burgonyát és a rizst.
Kisinyov a vegetáriánusok paradicsoma: a moldovai konyha hagyományos ételei a különböző zöldségeket, például paradicsomot, paprikát, cukkinit, káposztát, babot, hagymát, fokhagymát és póréhagymát ötvöző ételek. A zöldségeket a salátákban és a mártásokban is előszeretettel használják (sütik, párolják, pácolják, utóbbit murăturinak nevezik), ezért aztán erre járva érdemes minél több friss zöldségételt kipróbálni. Az ország nemzeti itala a bor, kitűnő az itteni sauvignon, a cabernet és a muskotály, a különféle gyümölcslevekből és kompótokból pedig otthonra is érdemes vinni.
A cikk megjelenését a Bécsi Repülőtér támogatta, az anyagot a Branded Travel Content egyik szerzője készítette.