Egyre szélesebb réteg dönt úgy, hogy a vízparti nyaralások vagy a városnézős utazások mellett hosszabb- vagy rövidebb időre elvonul a természetbe. Ahhoz, hogy a természethez kapcsolódva pihenjen vagy önismeretet szerezzen, nem kell feltétlen külföldre utaznia, hiszen itthon is számtalan lehetőség, szervezett elvonulás, túraútvonal és egyre több zarándokút várja a természetbe és a lelki feltöltődésre vágyókat.
Zarándoklat: nem sportembereknek, nem csak hívőknek
A zarándokutak – melyeket a közhiedelemmel ellentétben nem kizárólag hívők választanak – egy szentnek tulajdonított helyre vezetnek, amit végigjárhatunk egyedül vagy társakkal, gyalogolhatunk egy-egy szakaszán és a teljes távon, egyéni szervezésű vagy akár csoportosan szervezett zarándoklaton is. Bármelyiket is választjuk, egy sajátos testi-lelki élményben lehet részünk, amely során személyiségünk olyan részeit is felfedezhetjük, amelyekkel korábban talán még nem is találkoztunk.
Ezeket az utakat többnyire úgy alakítják ki, hogy minél szélesebb rétegnek elérhetőek legyenek: a táv és a szintemelkedés ne elsősorban a fizikai erőpróbáról szóljon, hanem olyanok is el merjenek indulni, akik korábban nem túráztak komolyabban. A terepek általában változatosak (sík, hegyes, erdős és aszfaltos részek váltják egymást), többször érintenek településeket, és sok helyen van zarándokszállás is, ahol a megszokottnál szolidabb áron bérelhet egy kis szobát a modern zarándok. Akik a belső utazást nyaralással kötnék egybe, azok persze akár fürdőkben, pihenőhelyeken is töltődhetnek.
Egy zarándokút már a felkészüléssel elkezdődik: a tervezéssel, az út és az útvonal előzetes megismerésével, az útvonalon lévő szakrális helyek, látnivalók, pihenőhelyek, étkezési- és vízvételi lehetőségek feltérképezésével, és a felszerelés beszerzésével. Ez az izgalommal teli várakozás időszaka, ami segíti a lelki ráhangolódást is. De hogyan segítheti egy zarándoklat az önmegismerést és az önfejlesztést? Mutatjuk, milyen kihívásokkal kell szembenéznie napjaink modern zarándokainak.
Önismeret kicsit másképp
A zarándokok a legkülönfélébb motivációkkal indulnak el útjukra, de bármi is legyen a cél, az út fizikai és mentális kihívást jelent. Ezek a nehézségek megmutatják, mennyire tudunk kitartóak lenni, hogyan tudjuk használni a tartalékainkat, hogyan reagálunk egy-egy nem kimondottan hétköznapi helyzetre. A kitartó zarándok azzal a felismeréssel gazdagodhat, hogy sokkal többet bír, mint gondolta volna, és ez a zarándoklat utáni életére is hatással lehet.
Többnyire változatos terepen kell gyalogolni: erdőn-mezőn, elhagyott föld- és aszfaltutakon egyaránt, de cipelni kell a hátizsákot, megküzdeni a tereppel, az időjárás szeszélyeivel – és persze leginkább önmagunkkal. A hétköznapok egyszerű eseményei – mint egy hirtelen érkező zápor – felnagyítódhatnak, de elnézhetünk egy-egy jelzést, vagy egy váratlan akadály miatt útvonal-módosításra kényszerülhetünk, és az is lehet, hogy el kell térnünk az előre kigondolt tervtől is.
Önismereti szempontból érdemes megfigyelni, hogyan reagálunk ezekre a váratlan helyzetekre, felbátorodunk vagy kedvünket vesztjük, megijedünk vagy magabiztosan, humorral kezeljük a helyzetet. És persze az is érdekes kérdés, hogy milyen megoldást keresünk, hogyan tudunk módosítani a terveinken. Ezekhez a megküzdési stratégiákhoz később a hétköznapi életben is vissza tudunk majd nyúlni, és mantraként elő tudjuk hívni a pozitív tapasztalatot: egyszer már megoldottam egy nehéz helyzetet az úton, ez sem fog ki rajtam!
Megérkezés a minimalizmushoz: a kevés is elég
Fontos önismereti lecke az is, hogy mit kezdünk a lecsupaszított önmagunkkal, amikor nincsenek a hátizsákunkban a hétköznapi eszközeink, a mindennapos használati tárgyaink, és csak pár váltás ruhából, kevés tárggyal kell megoldanunk az életet. A hátizsák űrtartalma véges, ahogy a zarándok ereje is, így kétszer meggondolja, mit visz magával. De vannak olyanok is, akik útközben válnak meg egy-egy korábban nélkülözhetetlennek és értékesnek hitt tárgyuktól.
A zarándokút egyik fontos tapasztalata, hogy sokkal kevesebb is elég, illetve bőven elég az, ami éppen a hátizsákban van. Ugyanígy lecsupaszodik az elme is, eltűnik az a zaj, ami az embereket a hétköznapokon körbeveszi, és ami nehezíti, hogy igazán önmagukra figyeljenek. Ahogyan eltűnik a zaj, úgy csendesedik el az elme, tisztul a fej, teret adva ezzel a befelé fordulásnak, az elmélyülésnek, új és újszerű gondolatok megszületésének.
Ebben a letisztult állapotban jobban tudunk fókuszálni önmagunkra, nem terelik el a figyelmünket a hétköznapok feladatai, ezért könnyebben választ kaphatunk az addig megválaszolatlan kérdéseinkre is. A vallásosság, a transzcendensbe vetett hit nem alapfeltétele a zarándoklatnak, de a spirituális nyitottság akár még ezen a területen is hozhat új felfedezéseket, megértéseket.
Kapcsolódás a természethez, a víz szimbolikája
Az emberben él egy ősi igény arra, hogy kapcsolódjon a természethez. Elnyúlni a fűben, megpihenni egy fa árnyékában, rácsodálkozni a tájra, figyelni a természet hangjaira és illataira, elmerülni a színekben – ezek adják a hátteret a lelki elvonuláshoz és az extra energiát a gyalogláshoz. A zarándokutakat szakrális helyek övezik, kegyhelyek, bővizű források mellett pihenhet a zarándok. A fárasztó gyaloglás közben jólesik megállni egy patak partján, hallgatni a víz csobogását, hűsölni egy forrás mellett, inni egy ivókút friss vizéből.
A négy elem – a tűz, a víz, a levegő és a föld – a szakralitás szimbóluma minden spirituális kultúrában. Ezek közül a víz az egyik legnépszerűbb, ha a természethez kívánunk kapcsolódni: a Föld nagyjából hetven százalékát borítja víz, épp úgy, ahogyan az ember szervezetét is, méghozzá a sós és az édesvizek aránya is hasonló (a vér és a nyirokrendszer analógiájában). A víz az érzelmek, a jobb agyféltekés kreativitás, a negatív pólus, a mindannyiunkban megbúvó női minőség szimbóluma. Nem csoda, hogy sok keresztény szent hely erre az ősi szimbolikára épül, többek között például sok forrás és fürdő története és ide kapcsolható.
Jó példa erre a Bükfürdő Thermal & Spa is, amely a hazai zarándokok körében népszerű Mária-útról is megközelíthető, és amelynek első medencéjét vízfakasztó Szent Kelemenről nevezték el. Érdekesség, hogy a Mária-út egyik fontos állomását, a büki Szent Kelemen templomot előbb építették, és csak évszázadokkal később találtak itt gyógyvizet, amely megalapozta a település jövőjét.
Zarándokként ezek a felismerések és a hozzájuk kapcsolódó élmények nagyobb jelentőséggel bírnak. Ezeken a helyeken megállva, elidőzve bővíthetjük kulturális ismereteinket, jobban megismerhetjük és megérhetjük annak az útnak, útszakasznak a történetét, amelynek végigjárására vállalkoztunk. Mindemellett természetesen felfrissülhetünk és feltöltődhetünk, hiszen sokak számára az út megkoronázható önmagunk gyógyításával és kényeztetésével is – mert az utóbbit is megérdemeljük.
A cikk megjelenését a Bükfürdő Thermal & Spa® támogatta, az anyagot a Branded Travel Content egyik szerzője készítette.