Ezek az italok még szomjasabbá tesznek és kiszárítanak

Kánikulában jóval több folyadékot kell innunk, fokozottan vigyáznunk kell rá, nehogy dehidratáltak legyünk, ami életveszélyes állapotot idézhet elő. Vannak olyan italok, amiket viszont tanácsos elkerülni a hőségben, mert csak fokozzák a folyadékok kiürülését a szervezetből. Mutatjuk mik azok az italok, amik még szomjasabbá tesznek nyáron.

A citromos víz örök sláger nyáron, de vannak olyan italok, amik még szomjasabbá tesznek és kiszárítanak - illusztrációForrás: fotohunter / Shutterstock

Koffeines italok

A tea, kávé, kóla és az energiaital vízhajtó hatásúak, így éppen az ellenkezőjét éred el nyáron, ha fogyasztod őket: súlyos kiszáradás lehet a vége, szóval óvatosan ezekkel az italokkal.

Tejből készült italok

A tej, a kefír és az ivójoghurtok hiába esnek jól és finomak, hiába nyakaljuk őket, valahogy nem múlik a szomjúságunk, csak a gyomrunkat telítik el. Ismerős érzés? Éppen ezért hanyagolandók nyáron, ráadásul könnyebben megromlanak, ami jobb esetben csak némi hasmenéshez vezet, ami szintén elősegíti a kiszáradást.

Teák

A különböző teák – zöld, fekete, maté – nemcsak élénkítenek, de vízhajtók is, ezért csak úgy érdemes inni őket, ha megfelelő mennyiségű vizet is fogyasztunk melléjük, akárcsak a kávé esetében.

Alkohol

Ezt talán mondanunk sem kell, hogy az alkoholos italok, köztük a nyáron jóleső sör vagy koktélok valójában mennyire kiszárítják a szervezetet. Kánikulában ajánlott kerülni őket és inkább az alkoholmentes verziójukat választani, így a másnaposságot vagy a baleseteket is elkerülhetjük – írja a mindmegette.hu. 

Gyógynövények

Eleve utána kell nézni az adott gyógynövény hatásainak, mielőtt teaként elfogyasztanánk, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy számunkra megfelelő élettani hatásokat vált ki. Nyáron például érdemes kerülni a csalánteát, amely erős vízhajtó tulajdonságairól ismert.

Bizonyos gyümölcslevek

Bizonyos gyümölcsök szintén vízhajtók, például a banán, a körte vagy az áfonyalé, ezért ezekből a finomságokból is ajánlott keveset fogyasztani.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek