Marokkó egy színes és fűszerektől illatozó ország, ahol a helyiek mind a mai napig gyakorolják és büszkék a kézműves hagyományaikra, és be is mutatják azokat, főleg ha a gasztronómiáról van szó. Láthatjuk ezt az elhivatottságot a szabadtéri élelmiszerpiacokon, megérezhetjük az éttermekből és kifőzdékből kiáramló fűszerek illatán. És ahányféle város és család, annyiféle étel, ezekből szedtünk össze egy útravalóval.
Az út során belepillantunk Észak-Afrika kulináris hagyományaiba, és bemutatjuk azokat a történelmi helyszíneket melyek formálták ezeket. Érintjük az Amtoudi magtárat, a berber nép kulináris hagyományait, Marrakech varázslatos városát, a Szahara étkeit, Essaouira tengerparti városát és fergeteges piacait. Ha kedvetek van készítsetek az úthoz egy csésze édes mentateát.
Marrakech Marokkó kulturális szíve. Tökéletes hely a világ egyik legnagyszerűbb konyhájának kóstolásához. Ételeinek alakulását és változatait nagyban befolyásolták a hódítók, az új bevándorlók és az utazók tömegei is. A marokkói fogásokra tehát a multikulturális ízhatás jellemző. A marokkói séfek is esszerint főznek, és a legjobb alapanyagokat, illetve ihletet is az olyan fantasztikus piacokról szerzik be, mint amilyen a Jemaa El-Fnaa piac, ahova mindenképpen el kell látogatni, ha a városban járunk.
Itt megtalálható az összes olyan alapanyag, amivel anno a nagymamák is főztek, a tyúk-és a birkahús mellett afrikai, európai és közel-keleti fűszerek sokaságát találjuk meg a standokon, a jellegzetes marokkói étel, a köleskása hozzávalóit, de frissen készült kessra, egy lapos, kerek, búza- vagy árpacipó is állandó termék.
Ha pedig lehetőségünk van egy családi ebédre vagy vacsorára bejutni, vagy részt venni egy jól szervezett főzőkurzuson, akkor biztos kerül majd az asztalra harrira, ami a magyar húslevesre emlékeztet, vagy éppen mésui, ami ürühős roston és egybe sütve.
A kuszkusz berber eredetű szó, és olyasmit jelentett, hogy „jól megsodort". Sok helyen még ma is kézzel sodorják-pödörik búzadarából, enyhén benedvesítve és belisztezve. A lisztes víz egy olyan vékony réteggel vonja be az labdacsokat, amitől a végül pergős kis szemek nem állnak őssze és nem lesz belőlük pép a gőzőlés vagy áztatás során. Az egészen apró szemeket szeffának hívják a helyiek, a nagy szeműt mhammszának, Európában pedig bulgur néven ismerjük az egészen nagy szemű labdacsokat; ebből készül a taboulé, vagyis a kuszkuszsaláta.
A marokkói konyha büszkesége még a pastilla, ami egy andalúz eredetű, félig sós, félig édes sült tészta. A nyers leveles tésztát fűszerezett galambhússal, tojással, szőlővel és mandulával töltik. Kívül az egészet megszórják fahéjjal és cukorral.
De nem maradhat ki a sorból a tagine sem, mely a kuszkusz után a második legismertebb marokkó étel - legalább is az utazók ezzel kapcsolják össze leggyakrabban a marokkói konyhát. A nemzeti étel arról az agyag edényről kapta a nevét, amelyben készítik: a tagine edény jellegzetes formájú, a tető rész kúpszerű, hogy a levegő keringhessen benne, így amikor a tűz fölé helyezik az étel - általában hús és zöldségek együtt - szép lassan megpárolódik benne, és az ízek teljesen összeérnek. Kicsit olyan, mint a nálunk ismert római tál.
Irány a vörös sivatag
Marrakech után mindenképpen ajánlott felkeresni az UNESCO világörökségi listáján szereplő Kasbah Aït Benhaddou városát, mely anno fontos kereskedelmi megálló volt a végtelen Szahara és a marrakeshi civilizáció között. A Kasbah egyébként Afrika legszebb állapotban megőrződött agyagtelepülése, melynek utcái bibliai időket idéznek.
Nem véletlen, hogy épületeit, utcáit és panorámáját sok filmben használták az ókori világ ábrázolására. Itt forgatták például a Krisztus utolsó megkísértése című kultfilm jeleneteit és a Gladiátort is, de a Trónok harca sorozat egyes epizódjaiban is feltűnt.
Amtoudi szent magtára
Ez az erődszerű építmény a világ elfelejtett csodái közé tartozik. Amtoudi városából közelíthető meg egy festői kirándulással, fel-fel egészen a dombtető csúcsáig. A megerősített magtárba, ami kicsit úgy fest, mint Pieter Brueghel németalföldi festő műalkotásain Bábel tornya, a 12. században kezdtek élelmiszereket és értékeket tárolni.
Ehhez hasonló magtárakban a legértékesebb összetevőket, fűszereket, búzát és más gabonákat, valamint ezüstöt raktároztak. Védték őket a rivális törzsek támadásai, és a monszunos áradások ellen. Ez az építmény védte mindazon összetevőket, amelyek évszázadokon át meghatározták a marokkói konyhát. Így nem véletlen, hogy ma a "kulináris bölcsesség erődítményének" is nevezik. Jó hír, hogy csoportosan és egyénileg is bejártható, felfedezhető.
Forrás: Atlasobscura.com