Ez a gyomnövény akár a kertjeink dísze is lehetne, hiszen lilán erezett, halványsárga, harang alakú virágai kifejezetten szépek. A baj csak az, hogy meglehetősen mérgező.
A beléndeket, latin nevén Hyoscyamus nigert Dél- és Közép-Európában, valamint Eurázsiában már az időszámításunk előtt is ismerték, és különböző varázslatokhoz használták is hallucinogén összetevőit. Olyan alkaloidokat tartalmaz ugyanis, amelyek a növényben található, más egyéb vegyületekkel együtt nyugtalanságot és hallucinációkat okoznak. Használata agyi működési zavarokat és károsodásokat idéz elő. Frissen és szárított állapotban is mérgező.
Egykor az izomkontroll elvesztését, a pupillák kitágulását, a szívdobogásérzést és hallucinációkat a transzállapot megnyilvánulásainak gondolták. Azonban a növény túladagolása halált is okozhatott, ezt jól tudták. Ezért a görögök és gallok nyilaikat és gerelyeiket a gyomnövény főzetével mérgezték meg.
Az ókori Görögországban „Apollón" szent növényének tartották, és arra használták, hogy kapcsolatba léphessenek isteneikkel. A középkorban „boszorkányfűként" ismerték, mert fogyasztóiban a repülés csalóka érzését keltette. A növény még az irodalomban is megjelent: Hamlet nagybátyja, Claudius az „átkozott hebenon" tinktúráját öntötte Hamlet apjának a fülébe, hogy megölje őt.
Azonban a beléndek, ha megfelelően alkalmazták, gyógynövényként is ismeretes volt. Fülfájás, reuma, isiász és álmatlanság kezelésére használták egészen a közelmúltig. Az ókorban az egyik legfontosabb fájdalomcsillapító gyógyszerként tekintettek rá, de az idők során nyugtató és altatószerként is ismerték.
A hioszciamintartalmát még mindig használják a modern gyógyászatban görcsoldóként, valamint gyomor- és bélrendszeri betegségek kezelésére, például irritábilis bélszindróma, görcsök és Parkinson-kór kezelésére. Atropin tartalma miatt pupillatágításra is alkalmas, mert gátolja a paraszimpatikus idegrendszer működését. A világ egyes részein használják gyógyszer adalékanyagként fogfájás, asztma és idegrendszeri betegségek kezelésére.
Észak-Európában a gyom söradalékként híresült el, és ízfokozóként használták. Az így főzött sör a kocsmárosok kedvence volt, mivel egyik mellékhatásaként annál szomjasabb lett az ember, minél többet ivott belőle.