Fúj, de undi! Te megeszed? – mondja sok kisgyerek az oviban, sokan még később is. Nem is gondolják, hogy milyen kényes témát feszegetnek ilyenkor. Hiszen az evés, az ízlés erősen szubjektív terület és az életünk során sokat is változik, de a gyerekkori ingerek, élmények elég intenzív hatással vannak rá. Ezért fontos gyermeknevelési elv lehetne az is, hogy amit más jó ízűen megeszik, de nekünk valamiért nem szimpatikus (akár úgy is, hogy sosem kóstoltuk), azt ne minősítsük. Ez nagyon nehéz, tudom, hiszen sokszor akaratlanul is kibuggyanhatnak belőlünk ezek a degradáló mondatok anélkül, hogy a másiknak rosszat akarnánk. Idővel persze meg lehet tanulni, hogy előbb gondolkozzunk, mint cselekedjünk.

Természetesen nem azt szeretném sugallni, hogy a valóban emberi fogyasztásra alkalmatlan, potenciálisan vagy ténylegesen mérgező ennivalók esetén ne hívjuk fel a másik figyelmét a veszélyekre, kockázatokra. De akkor sem mindegy, hogyan tesszük mindezt. Az ízlés (gusztus) elég komplex téma, mert számtalan dolog befolyásolja. Sok olyan is, ami nem az étellel kapcsolatos: a környezet, a tálalás, a fények, a hőmérséklet, a szokások, a kultúra, a vallás vagy az egyéni hiedelmek, emlékek, beidegződések...

Ugyanakkor nagyon fontos a vizualitás is: a tetszetős, gusztusos színek, az állag, a forma, az illatok, és nem utolsó sorban az ízek, a rágással, nyeléssel kapcsolatos élmények. Elég lehet egy kicsi változás, egy átsuhanó gondolat, emlék vagy egy rossz megvilágítás, hogy elvesszen az illúzió, és máris elmenjen a kedvünk az adott étel elfogyasztásától.

Akinek kisgyereke van, ezt sokkal jobban és gyakrabban átéli. De felnőttként is adódhat olyan helyzet, hogy idővel megundorodunk az addigi kedvencünktől. Mondjuk mert éppen betegek vagyunk, és időlegesen megváltozik az ízlelésünk, szaglásunk (elég, ha csak a COVID-19 vírusra gondolunk), de ez lehet akár egy gyógyszer mellékhatása is (például egyes kemoterápiás szerek is okozhatnak ilyet), esetleg pont akkor szakított velünk a kedvesünk, kaptunk valami fájdalmas hírt, ami rossz emlékként társul az adott ételhez... Számos ilyen helyzet állhat elő. Ezért sem jó dolog ezt külső szemlélőként nehezíteni azzal, ha beszólunk, beleszólunk valaki más tányérjába, és hüledezünk, hogyan bírja azt megenni.

Az undor egyetemes érzés

És persze ott vannak azok a tényleg undorító, gusztustalan ételek, amiket valószínűleg soha nem ennénk meg, mert egyszerűen a gondolattól is elfog minket az émelygés, hogy azt a szánkba kellene vennünk. Ezek többnyire olyan ételek, amik nem a klasszikus fogások, és a legtöbb embernél valóban zsigeri ellenállást szülnek. Itt már igen erős a kultúra, nemzeti, vallási háttér hatása, hogy mit tekintünk ehetőnek, gusztusosnak.

Múzeuma is van a gusztustalan ételeknek

Amikor a 10 leggusztustalanabb ételt kerestem, nagy bajban voltam, mivel egyrészt ez tényleg egyéni, másrészt meg sok van belőlük. Némileg megkönnyítette a helyzetet, hogy a svédországi Malmöben létezik egy múzeum, ahol nyolcvan olyan ételt mutatnak be, ami az emberek többségénél tényleg öklendezésre adhat okot.

Az Undorító Ételek Múzeuma persze nem ezt szeretné elérni, sokkal inkább azt, hogy megmutassa, milyen sokszínűek tudnak lenni az ételeink, étkezési szokásaink. Itt megtanulhatjuk, hogy az undor valójában a hat emberi alapérzés egyike. Az a szerepe evolúciós szempontból, hogy a veszélyre figyelmeztessen. Az érzés így univerzális, de egyéni, hogy ki mit tart gusztustalannak. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ráadásul a kiállítás nemcsak bemutatja ezeket az ételeket, de a kalandos kedvű látogatók számára kóstolási lehetőséget is biztosít. Nyammm.

Következzen hát néhány a legundorítóbbnak, leggusztustalanabbnak tartott ételek közül, részben a múzeum kollekciójából, részben egyéni gyűjtésem, élményeim alapján.

1. Balut – Ez nem más, mint egy főtt, kifejlett kacsaembrió. Délkelet-Ázsiában közkedvelt csemege, akár reggelire is. A már szinte kifejlett embrióval teli tojást egyszerűen csak kell megfőzni és már ehető is. Amikor lebontják a tojáshéjat, a bátor fogyasztó kénytelen lesz az apró lábakkal vagy szemekkel is találkozni. Vidéken már jártam úgy, hogy mivel túl sokáig volt a tyúk alatt tartva a tojása, amikor a rántottához ütöttem fel azokat, az egyikből kiesett egy kis madártetem. Ezt az élményt nehéz feledni, de nem vette el a kedvemet a tojásevéstől.

2. Bébiegér bor – Andreas Harén, az említett múzeum igazgatója és társalapítója szerint olyan íze van, mint a romlott húsnak és a gázolajnak egyszerre. Kínában készül ez a bizarr, legfeljebb háromnapos egérrel megágyazott, egy évig fermentált ital, amelynek a kínaiak gyógyító erőt tulajdonítanak. Úgy tartják, minden nyavalyára beválik, a tüdőtől a májbajig.

3. Boodog – Egy étel, amely Mongóliában kecskében, néha mormotában készül – igen, a levágott állat belsejében. A kibelezett állat máját, veséjét feldarabolják, majd sóval és vöröshagymával ízesítik. A belsőségeket a forró kövekkel együtt visszatöltik az állat testébe. Amíg belülről a hús párolódik, addig kívülről leperzselik a szőrt, és lekaparják a bőrt. (Képet nem tudunk, videót nem akarunk mutatni róla, akit érdekel, az itt nézhet a Boodog elkészítéséről egyet – a szerk.)

4. Casu marzu – Ez a Szardínia szigetéről származó juhsajt arról híres, hogy tele van nyüvekkel. Ezek a sajtot beköpködő sajtlegyek lárvái, amelyek kikelve elkezdenek a sajtból falatozni, és közben olyan váladékot termelnek, ami édeskés ízzel fűszerezi meg az erős aromájú és intenzív illatú sajtot. Vannak, akik a lárvákkal együtt, míg mások úgy fogyasztják a sajtot, hogy előtte a hűtőben elpuszítják azokat.

5. Tonhalszem – Japánban fogyasztott étek, ami elsőre meglehetősen merész, elvégre egy nagy szem néz vissza ránk, de azt mondják, íze elég hasonló a tintahalhoz vagy a poliphoz. Ha valaki utóbbiakat szereti, akkor tehet a szemmel is egy kísérletet. Már csak az a kérdés, mi történik, ha felvágjuk...

6. Surströmming – Sem az angol, sem a svéd fordítás nem tűnt elég bizalomgerjesztőnek, legalábbis az online, mainstream fordítók alapján. Pedig ez nem más, mint a balti-tengeri erjesztett hering, ami úgy készül, hogy éppen annyi sóval fermentálják (magyarul: erjesztik), amennyi még megakadályozza a rothadását. Sós lében konzerválva is kapható. Vigyázat, célszerű a szabadban kinyitni, mert állítólag olyan erős, csípős, savanyú szagot áraszt, hogy utána vélhetően az egész lakást ki kellene szellőztetni, többször is. Jamie Oliver is megkóstolta, mutatjuk:

7. Száznapos tojás – Nem lehet kihagyni a listáról ezt a viszonylag közismert, kínai ételkülönlegességet. Nyers kacsa- vagy tyúk-, esetleg fürjtojás az alapja, amit három hónapig egy faszénből, oltott mészből, sóból és vízből álló keverékben érlelnek, bár a konzerválási módszer ettől eltérő is lehet. Eközben a tojásfehérje zselatinszerű, kocsonyás és sötétbarna színű masszává, a tojássárgája pedig krémes, túrós állagúvá alakul és bezöldül. Erőteljes illatú és a főtt tojásra emlékeztető ízű – engem leginkább arra, amikor egyszer húsvét után hetekkel, merő kíváncsiságból feltörtem az egyik festett, főtt tojást... Nem kellett volna.

8. Beondegi – Dél-koreai street food, bár nem csak ott fogyasztják, konzerv formában is kapható. Selyemhernyó bábokról van szó, amiket főve vagy párolva nassolnivalóként árusítanak papírcsészékben vagy fogpiszkálónyársakra szúrva. Nálunk a rovarevés még csak most kezd úgymond előtörni, az ilyesmi csemegékre azért még várni kell, vagy nem kell.

9. Krokodilpástétom – Ez az étel inkább a meghökkentő, mint a gusztustalan jelzőt érdemli. Évekkel ezelőtt az akkori párom húga néhány hónapos kintlét után érkezett haza Dél-Afrikából és hozott néhány gasztroszuvenírt. A vékonyka gazellakolbásznál még csak megremegett a szempillám, de a krokodilpástétomot nem sikerült megkóstolnom. Az jött elő bennem a mélyről, hogy ez mégiscsak a tápláléklánc ellen való cselekedet lenne, hiszen normál körülmények között nem ehetnék krokodilhúst, ráadásul nem konzerv formában. Hiába volt előttem már eléggé kiterülve és feldolgozva, nem vitt rá a lélek, hogy beleegyek. Pedig állítólag selymes textúrájú, kicsit a májkrémre hajazó pástétom. 

10. Oreós löncshúsos szendvics, burger – A löncshús (angolul spam) már önmagában bekerülhetne a listába, mert valljuk be, gyerekként mi sem rajongtunk érte, ránézésre könnyen az az érzése támadt az embernek, hogy talán jobb nem tudni, miből készült. Pedig ma már létezik hamburger verzióban is, Oreo kekszes ízesítéssel. Persze tudjuk, hogy a sós és az édes íz jól passzol együtt, de arra nem gondoltunk volna, hogy a kínai McDonald's piaci rést is lát a dologban, és limitált mennyiségben ugyan, de árusította is. Tavaly év végén legalábbis erről szóltak a hírek.

A sor még hosszan folytatható. A denevért, a csigát, a nyers halakat, egyéb csúszómászókat, ízletlábúakat, és a többi, számunkra szörnyűséget már nem is említem. Remélem, hogy nem vettem el teljesen a kedvüket az evéstől.