Kezdjük a sort a kelkáposztával, amit nem szabad összekeverni a fodros kellel. Persze bajunk nem lesz belőle, ha az egyik helyett a másik kerül a kosarunkba, de ízre azért különböznek. Míg a fodros vagy leveles kel egyfajta őskáposztának számít, aminek nincsen „feje" és levelei szabadon nőnek, addig a kelkáposzta rokona a fejes káposztának, a brokkolinak és a karfiolnak is. Levelei azonban lazán simulnak egymáshoz, és felületük fodrosabb, mint a fejes káposztáé.

A szakértők úgy tartják, hogy a fodros kel egy kisázsiai eredetű káposztaféle, amit a rómaiak korában vándorló kelták hoztak magukkal Európába. Az olaszkáposzta néven is ismert kelkáposzta viszont Savoya környékéről származik, itthon pedig Mohács és Szentes környékén termesztik.

Október közepétől már egyre több szép káposztafélét lehet találni a piacok standjain. A fejes káposztáról tudjuk, hogy savanyított változatából készül a magyar konyha két legfinomabb káposztás étele, a székely káposzta és a töltött káposzta, de a kelkáposztát általában a menzás kelkáposzta főzelékkel és a frankfurti levessel azonosítjuk. Pedig szegény zöldség többféle módon is elkészíthető. Ropogós, sötétebb színű és lágyabb ízű levelei párolva, pirítva nagyon jó köretként szolgálhatnak halak és vadhúsok mellé. Törtburgonyával és pirított hagymával keverve, valamint fűszerezve egy kis szerecsendióval és őrölt köménnyel még egy húsmentes egytálételnek is megfelel.

Bimbózó kapcsolatok télire

Egyesek szerint a kelbimbót vagy bimbóskelt Belgiumban nemesítették a 13. században, de kellett még hozzá fél évezred, hogy Európa-szerte is elterjedjen. A britek nagy százaléka szerint viszont biztos, hogy csak azért jött létre ez az aprócska káposztaféle, hogy gyerekkorban és az ünnepi vacsoráknál legyen mivel gyötörni az embert. A legtöbben ugyanis csak rossz és felettébb keserű élményeket tudnak hozzákapcsolni a rosszul elkészített brüsszeli káposztához vagy a brüsszeli bimbóhoz (angolul Brussels sprouts). Pedig a kis gömböcök megítélése azóta már sokat változott. A dió nagyságú rügyeket, amelyek egy magas és fás száron növekednek, jellegzetesen édesen kesernyés, diós ízük miatt egyre több magas színvonalú étterem veszi fel az étlapjára alapanyagként.

Receptünk is van!

A kelbimbóból készíthetünk levest, főzeléket, salátát, rakott ételeket és köreteket. A mi kedvenc bimbóskel-receptünk köretként és egy korai vacsoraként is megállja a helyét. Ha két főre készítenénk, akkor 500 gramm kelbimbó szükséges hozzá, és ha tehetjük, válogassunk kisebbeket, mert azok finom édesek. Ha csak zacskósat sikerül venni, akkor érdemes a rügyeket egy kicsit megtisztítani, levágni az alsó kis torzsát, és lefejteni az így egyébként is lepotyogó külső leveleket. Kell még hozzá 10 dkg jó minőségű bacon szalonna, 1 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj a pirításhoz, frissen őrölt bors, só, és egy csipetnyi szerecsendió.

Elkészítés: A megtisztított, megmosott kelbimbókat tegyük körülbelül 5-6 percre lobogó sós vízbe, vagy ha van otthon bambuszpárolónk, akkor pároljuk vízgőz fölött nagyságuktól függően 10-15 percig. Ha megfelelően megpuhultak - vigyázzunk, hogy ne essenek szét! -, akkor vagy szűrjük le és hagyjuk lecsöpögni, vagy párolás után tegyük egy tálba, a nagyobbakat nyugodtan vágjuk félbe. A tűzhelyen, egy nagyobb serpenyőben zsiradék hozzáadása nélkül pirítsuk meg a csíkokra vágott bacont, majd szedjük ki egy papírkendőre lecsöpögni.

A forró, szinte füstölgő serpenyőbe öntsünk egy kis kókuszzsírt vagy olívaolajat (de csak akkor, ha a bacon nem hagyott elég zsiradékot), és dobjuk rá a kelbimbókat. Gyorsan, rázva-dobálva pirítsuk át mindet, hogy egy kis színt és füstös ízt kapjanak. Ha ez megvan, állítsuk lejjebb a hőfokot, és mehet rá vissza a bacon. Keverjük át, törjünk a tetejére borsot, és ízlés szerint sózzuk meg. Ha ezt még egy kicsit feldobnánk, facsarjuk rá egy narancs levét a zöldségre amikor még a serpenyőben van, de már nem tűzforró. A kel beszívja majd a narancslevet és egy kicsit karamellizálódik is a gyümölcscukor miatt. Mennyei egytálétel vagy jó köret lehet hal és fasírozott mellé egyaránt.

A kínai kel és felebarátai

Nagy meglepetés ért minket a piacon, mikor az utolsó káposztafélénk után érdeklődtünk. A kínai kelről ugyanis kiderült, hogy nem is kínai, hanem pekingi. Pontosabban, amit mi kínai kelként ismerünk, termesztünk és felhasználunk, azt hivatalos nevén pekingi kelkáposztaként kéne forgalmazni. Ami pedig valójában a kínai kel, az nem más, mint az egyre divatosabb Pak Choi.

Tehát akkor ezek szerint a pekingi kelkáposzta egy ovális alakú, fehér közepű, fodros és sárgászöld levelekből álló káposztafej, ami nagyon jól tárolható; a hűtő zöldségtároló rekeszében akár három hétig is eláll. Mivel az íze lágyabb, mint a hagyományos káposztának, és nem is annyira kemény, ezért nagyon szeretik hidegtálak, saláták elkészítésénél használni. De akár még a töltött káposzta alternatívájaként is beválhat. Viszont ami a legérdekesebb vele kapcsolatban – bárhogy is hívják –, hogy ebből készül a koreaiak nemzeti savanyúsága és éltető ereje, a kimchi, aminek elkészítését és megosztását 2013-ban Szellemi Kulturális Örökségnek nyilvánította az UNESCO.

De bármelyiket is választjuk – a fodros kelt, a kelkáposztát, a kelbimbót, a Pak Choi-t, illetve a pekingi kelt – az biztos, hogy egy vitaminokban felettébb gazdag zöldséget viszünk majd haza. A káposzták ugyanis nagyon sok C-vitamint tartalmaznak, valamint magas a vas- és kalcium tartalmuk. Ezen kívül A-, B6-, B12-, D-, E- és K-vitamin található bennünk, az ásványi anyagok közül pedig réz, mangán, foszfor, cink és magnézium.

Persze, aki érezte már azt a kellemetlen puffadást, amit a káposzta tud okozni, azt a benne túltengő vitaminok sem győzik meg az ellenkezőjéről. De némi odafigyeléssel és egy kis konyhai trükkel enyhíthetők ezek a mellékhatások is. Az olasz nonnák és a magyar nagymamák is azt ajánlják, hogy a zöldség főzésekor a káposzta első főzőlevét mindig öntsük le, majd friss vízzel újra forraljuk fel, illetve ha tehetjük, fűszerezzük a káposztás ételt szerecsendióval és őrölt köménymaggal, de jól áll neki a fokhagyma is.