Mai olasz vezetőanyagunk kapcsán, találtunk egy olyan itáliai süteményt, amit egy édességrajongónak sem sem szabad kihagynia, ha Olaszországban jár. A sfogliatella, vagy sfogliatelle nem egy bonyolult modern sütemény, éppen ellenkezőleg. A sokrétegű, ropogós, töltött süteményt, ami kagylóalakúra nyílik sütés közben, Santarosa néven, a Santa Rosa kolostorban készítették el az 1600-as években. Tehát a Salerno tartományból származó sfogliatella jó hosszú utat járt be, mire a mostani pékségekbe is lejutott.

A kolostorból kikerülve a reneszánsz idején elsősorban az uralkodó nemesi családoknak hajtogatták a tésztaleveleket, így akkoriban sfogliatelle della nobilita, azaz a nemesek süteményének is nevezték. Végül egy nápolyi cukrászmester vette meg az eredeti receptet és neki köszönhetően 1818-óta forgalmazzák a soklevelű süteményt.

Mikor mi Olaszországban jártunk, a legtöbb pékségben találkoztunk ezzel a kis szépséggel, de egy kicsit mindenhol másként készítették. Volt ahol édes ricotta sajttal töltötték meg, ami sütés után emlékeztetett a mi túrós batyunk töltelékére, ezt sfogliatelle riccia néven kóstoltuk Nápolyban. A sfogliatelle frolla viszont már nem leveles, hanem omlós tésztából készült így nem volt annyira sokrétegű, mint az eredeti. Az aragosta pedig édesebb töltelékkel, például tejszínes vanília krémmel készül.

A sfogliatella (angol nevén: Lobster tail) megszületése a véletlennek köszönhető. A történetek szerint a kolostor egyik nővére ahelyett, hogy kidobta volna a konyhában maradt búzadarát, tésztát gyúrt belőle, töltelékként pedig szárított gyümölcsöt, cukrot és limoncellot kevert össze. Ezután készített egy "sapka" tésztát, belerakta a tölteléket és a kemencében kisütötte. A nővérek és a kolostor szomszédsága körében hatalmas sikert aratott a hirtelen sütemény.