Gyerekkorunk erős és kitörölhetetlen emléke a nagymamáink és édesanyánk gőzölgő, aranylóan csillogó húslevese. Talán nincs is hazánkfia, -lánya, aki ne rajongana érte. Gyógyír a betegségek, honvágy, esős idő vagy éppen a kínzó macskajaj esetén is. Az egyéni szokások itt is meglátszanak: van, aki a tésztát halmozza púposra, más a zöldségeket (közéjük tartozom jómagam is), de vannak, akik inkább a főtt hússal telnek el.

Persze a klasszikus Újházi tyúkhúsleves mellett számos híres és népszerű leves is kerülhet még az asztalra, és nem csak vasárnap! Gondoljunk például a magyarság szinonimájaként emlegetett gulyáslevesre, a tartalmas Jókai bablevesre, a nyírségi gombóclevesre, a bajai, szegedi és megannyi féle halászlére, vagy a menzai emlékeket idéző, cukorbombának is beillő gyümölcslevesre...

Ha leves van, minden van

Hány családnál elhangzott már a mondat: jaj, nem is kellett volna másodikat főzni, jóllakunk a levessel is! Bizony, egy kellően dús leves a sok folyadék és a leves alapanyagául szolgáló zöldség, hús, hal, valamint a különféle levesbetétek és a sűrítés miatt szinte egytálételként is megállja a helyét. 

A leves nagy része víz, vagyis folyadék, ezáltal jelentős mértékben hozzájárul a napi folyadék-szükségletünk kielégítéséhez. Főleg akkor, ha nem csak apró csészényivel eszünk belőle. Éppen ezért különösen jó szolgálatot tehet nyáron, amikor a meleg miatt az étvágyunk nem a legjobb, de mégis kellene valamit enni. Nyilván nem a forró húsleves lesz az, amit első körben megkívánunk (persze minden ízlés dolga). De egy, szinte desszertnek is beillő, hűsítő gyümölcsleves (ami a görög konyha jellegzetessége is amúgy), vagy a spanyolok hidegen turmixolt (paradicsomos vagy uborkás) gazpachója, esetleg a bolgárok szintén uborkalapú joghurtos levese, a tarator is jó szolgálatot tehet még a legnagyobb kánikulában is.

Alakbarát fogások

Mindenki, aki fogyni kívánt már valaha, ismerheti a ma már retrónak számító káposztaleves kúrát. Nem a legjobb módszer a fogyásra, bár ha tényleg kiváltunk vele egy amúgy zsírtól csöpögő étkezést, és ezt a szokásunkat rendszeresítjük, az így elért kalóriadeficit idővel (és kitartó mozgás mellett persze) azért csak meghozza az eredményt. A döbbenet inkább az, hogy a káposztaleves már kapszulázva is kapható. Nem érdemes kommentálni, vajon így mennyire lehet hatékony.

A halászlé készítése megint csak ahány ház, annyi szokás. Egy biztos, ez teszi ki a hazai halfogyasztás nagyobb részét a nyári sült hekk és a karácsonyi, olajban sült rántott ponty mellett. Pedig igazi fitnesz étel is lehetne (persze nincs ilyen fogalom, még!) a halak könnyen emészthető fehérje-tartalma és kedvező zsírsav-összetétele miatt. Feltéve, ha kevésbé zsíros hallal készül (a ponty emiatt nem a legideálisabb választás), és a körete nem fehérkenyér vagy csipetke, illetve ha a tészta fehérliszt helyett valamilyen nagyobb rosttartalmú lisztből készül (pl. zablisztből, tönkölylisztből). Nyilván mindez már az ízvilágra is rányomná a bélyegét, és akár már egy másik recept is lehetne.

De a mostanában hazánkban is divatételnek számító, és a vietnámi konyha oszlopos tagját jelentő, pho leves is az alakbarát fogásokhoz sorolható. Hiszen ez is egy tartalmas, zöldségekben, és ezáltal rostokban is gazdag húsos leves. A rizstészta ráadásul még gluténmentes is, ami manapság (részben a téma nem elhanyagolható hype faktora miatt) külön vonzerőnek számít. A slow food mozgalomba is beillik, mivel nem egy gyorsan elkészülő, és nem is gyorsan elfogyasztandó étel.

Utazók eledele

Praktikus étel a leves akkor is, ha mondjuk utazás közben sietősen betérnénk egy vendéglőbe, de nincs időnk a hosszabb falatozásra. Mivel a leves a konyhán már csak melegítésre szorul, a felszolgáló is viszonylag hamar ki tudja hozni a rendelésünket. Aztán persze meglehet, hogy mégis tovább maradunk, mert evés közben megjött az étvágyunk, és rendelünk még másodikat is. A leves zamatai, aromái ugyanis könnyen felhergelik az ízlelőbimbóinkat, és készenléti állapotba hozzák az emésztő-rendszerünket.

Alapvetően ezért is esszük a menü elején, mivel a leves felkészíti, „bemelegíti" a gyomrunkat, beleinket is a tartalmasabb étkezésre. No, de, hogy az utazás kellemetlen eseményektől mentesen folytatódjon, a tejszínes gyümölcslevest, a tojásos, gombás leveseket vagy hanyagoljuk, vagy csak nagy forgalmú, megbízható konyhájú helyen fogyasszuk el! Jobb félni, mint megijedni...

Mindenki másképp csinálja

Országonként eltérő jellegzetességek figyelhetők meg nemcsak a levesek összetételében, de a fogyasztási szokásokban is. A mediterrán országokban praktikus okokból például jóval több az olyan recept, amely halat és a tenger gyümölcseit tartalmazza.

A japánok pedig először megisszák a leves folyadék részét, majd utána eszik meg pálcikával a belefőzött tésztát, zöldséget és halat. Ők ráadásul szürcsölnek is, ami azt jelzi, hogy ízlett nekik az étel. Nálunk minimum egy kiadós nyakleves járna érte a családfőtől...

Míg nálunk a menüsor kezdő eleme a leves, addig a portugáloknál gyakran záró fogás a még éhesen maradt vendégek részére. A franciák is imádják a leveseket, náluk állítólag, ha valaki arról panaszkodik, hogy nem jár sikerrel valamiben, így reagálnak: „biztos nem ettél elég levest gyerekkorodban". Nálunk pedig nem süt ki a nap vagy nem lesz jó idő akkor, ha valaki nem eszi meg az ételt addig, míg meg nem látja a tányér mintázatát.

Persze mindez csak azt jelzi, hogy a táplálkozási szokások mennyire a kultúránk részét képezik – ettől olyan érdekes és megunhatatlan téma ez az egész. Egy biztos: ha utazunk, kóstoljuk meg a különböző országok, tájegységek leveseit is, lehetőleg a valóban tradicionális fogásokat kínáló éttermekben és helyeken!

Cikkünk szerzője Schmidt Judit dietetikus.