A szélsőségek világában élünk. Egyrészt igyekszünk spórolni a legutolsó kalóriákon is, vadásszuk a legújabb édesítőszereket, amelyek lehetőleg semmilyen mellékízt ne hordozzanak, ellenben nulla gramm szénhidrát mellett is édesítsenek. Majd fogunkat összeszorítva, de az aktuális trendeknek is bedőlve, félredobjuk a kenyeret, lisztet, tésztát, krumplit, rizst, csak hogy végre úgy feszítsünk a bikiniben, mint ahogy megálmodtuk... (nehogy aztán beájuljunk az éhségtől). Majd a következő percben már egy duplatejszínhabos, csokoládéöntetes fagylaltbomba után vágyakozunk, ostyadísszel, persze, s jó nagyot kortyolunk a fruktózsziruptól túlcsorduló koktélunkba/limonádénkba a medence partján. Hiszen már úgyis mindegy, nyaralunk, nem? Igen ám, de még jönni fog az indiánnyár is!

Ambivalens kötődés

Amennyire erős képzavarral indítottam, annyira nehéz is eligazodni ebben a játszmában, amit a cukorral, a cukor ellen vívunk. Imádjuk, és megtagadjuk, kívánjuk, de meghurcoljuk, alapízünk, szeretetnyelvünk az édes, de méregnek is hisszük egyszerre.

Cukorban úszik minden

Nehéz is, kétségtelen, hiszen lépten-nyomon cukorba botlunk, nem csak a nyilvánvaló édességek, de még az alapvetően sós élelmiszereink, mártásaink, vagy az egészségesnek hitt italaink, müzlijeink, gyümölcsjoghurtjaink kapcsán is. S akkor még nem beszéltünk az üdítőkről, gyümölcsnektárokról, italokról.

Szeretünk démonizálni, ugyanakkor meglehetősen álszent dolog csak és kizárólag a cukorra kenni az egészet. Valójában ez többről szól. Önkontrollnak, önmérsékletnek, mértékletességnek, tudatosságnak is hívhatnánk az ellenszert. Ezekre van ugyanis szükség, ha szeretnénk megnyerni a csatákat, a háborút úgy sem fogjuk. A cukor ott lesz mindig, szinte mindenütt, a kérdés, hogy mit kezdünk vele. Lesz-e elég akaraterőnk néha úgy dönteni, hogy az arany középutat választjuk?

A teljes cukorstop visszaüthet

A teljes lemondásnak ára van, még pedig könnyen a józan eszünk mehet rá a hirtelen megkezdett cukorblokádnak, amikor is túl szigorúan esünk neki a cukornak és kiírtjuk mindenhonnan az étrendünkből. Könnyű ugyanis vérszemet kapni és már nem csak a hozzáadott cukrot (értsd: az élelmiszeripar, a vendéglátás vagy éppen saját magunk által az élelmiszerhez, ételhez hozzáadott, nem az adott étek, ital saját, természetes cukortartalmát), hanem a gyümölcsöket, vagy éppenséggel a tejtermékeket, végül minden finomított szénhidrátforrást (búzaliszt, tészta, pékáruk) is kerülni, mondván, azok is csak kísértésbe visznek, s „romba" döntenek.

A dolog nehézsége az is, hogy a cukor számos módon megbújhat az étkeinkben, amikor nem is gondolnánk rá. Több néven is megtalálhatjuk az élelmiszereinkben, mivel a cukor maga egyszerre egy gyűjtőfogalom is, de nemes egyszerűséggel a szacharózt, avagy répacukrot is így szoktuk nevezni (ismert még kristály-, porcukor néven is).

Cukoraliasok: kristálycukor, szacharóz, glükóz, fruktóz, gyümölcscukor, tejcukor, laktóz, glükóz-fruktóz szirup, dextróz, maltóz, szukróz, méz, nádcukor, kukoricaszirup, magas fruktóztartalmú kukoricaszirup (HCSF), invertcukor, keményítőszirup, melasz, juharszirup.

Mi ez a féktelen aggodalom?

Nos, igen, a cukor maga egy üres, luxus kalóriaforrás, hiszen szénhidráton kívül más tápanyaggal nem szolgálja a testünket. Ugyanakkor néha igen jól jön, hogy hirtelen ad energiát, lásd éhezés miatti rosszullét, vizsga előtt, sportolás előtt, alatt, után.

Mivel emészteni se nagyon kell, ezért hamar fellendíti a vércukorgörbénket, s ha nem ettünk mást, ami ezt a hullámzást hullámvölggyé alakítaná (úgy mint zsírban, fehérjében vagy rostban gazdag élelmet), akkor bizony rövidesen a cukorkóma állapota csap le ránk: újra éhesek leszünk, s enni kívánunk. Innen már ismerős az ördögi kör, a hízás, a jo-jó és egyebek.

Másik aggasztó tény a cukorral kapcsolatban, hogy a fogszuvasodásra való hajlamot is fokozza, különösen, ha sokáig tartózkodik a szánkban, mert tapadósabb formában esszük (keksz, grillázs...), vagy nem iszunk sima vizet utána kvázi öblögetés jelleggel, illetve nem mosunk rendszeresen fogat.

A túl sok cukor nem tesz jót hosszú távon az ereinknek, a bőrünknek, és a felgyülemlett zsírfelesleg esztétikai problémákat is okozhat (azért a feltételes mód, mert nem mindenkit zavar, vagy nem mindenki riad ettől vissza, s nem is ez a legnagyobb gond).

Az állandó hullámzás a vércukorszintünkben a hangulatunkra, koncentrálóképességünkre, fizikai és szellemi teljesítményünkre, memóriánkra is kihat. Már csak ezért is megéri egy kicsit tudatosabbnak lenni.

Mit tehetünk?

• Egyrészt: adagkontroll. Ehetünk édes-cukros dolgokat, de próbáljuk kisebb mennyiségben fogyasztani a cukorbombákat! Fél szelet sütemény, max. 2 kis gombóc fagylalt, kisebb pohár üdítő... Kezdetben már ez is hatni fog.

• A következő lépés a gyakoriság csökkentése. Próbálkozzunk meg azzal, hogy eleinte csak 1-2 napot jelölünk ki cukormentesnek! Ilyenkor is főleg a már említett hozzáadott cukor a kerülendő, amit terjesszünk ki a mézre, lekvárra, szirupokra is.

• A „pro" változatban már csak heti 2-3 napon együnk, igyunk cukros, cukrozott étkeket, igyunk cukrozott italokat! Nem a csalónapra bíztatom a kedves olvasót, mert azzal is el lehet szállni, inkább arra, hogy ha előre tudjuk, hogy mondjuk, vasárnap jöhet a süti, akkor könnyebben kibírjuk mentálisan hét közben (elvileg), mert nem az forog a fejünkben, hogy tilos az édesség, hanem arra koncentrálunk, hogy idővel meg is kapjuk.

• Kezdjük el élvezni az eredendően édes ízű gyümölcsöket! Idővel, amikor már kevesebb feldolgozott cukorforrást fogyasztunk, megfigyelhetjük, hogy milyen édes a barack, a narancs, a banán, a szilva...
• Ha süteményről van szó, akkor alapból a gyümölcsöset válasszuk, így kevesebb cukorral, mézzel is édes lesz a végeredmény.

• Kiválaszthatjuk a nekünk szimpatikus, ízben és állagban is megfelelő édesítőszert, ha úgy érezzük, nehezen megy a cukorkorlátozás, és még sóvárgunk az édesebb ízek iránt. Ez nem kötelező, inkább egy lehetőség, egy alternatíva, ami segít az édes íz élvezete mellett a szénhidrátok, kalóriák korlátozásában. Figyeljünk arra, hogy nem minden édesítőszer ehető korlátlanul és büntetlenül, a cukoralkoholok (xilit, szorbit) az arra érzékenyeknél napi 30-40 gramm felett vagy akár kisebb dózisban is, erős puffadást, szelesedést, hasmenést is okozhat. Csak óvatosan!

• Döntsük el, hogy mi a fontosabb, az aktuális gasztroöröm, vagy vagyunk-e annyira hiúak/tudatosak, hogy számítson az alakunk, egészségünk is.

S végül: önmagában nem a cukor a káros, hanem a túlzott mennyisége, gyakorisága, ami gyarló emberi mivoltunk eredménye (semmiképpen sem függőség, legalábbis nem a klasszikus értelemben véve). Szóval ne a sütit hibáztassuk, ha a tükör nem jó látványt mutat, inkább nézzünk mélyen magunkba, hol vetettük el a sulykot, és menjünk el mozogni egyet!

Cikkünk szerzője Schmidt Judit dietetikus.