A Mikulás-csokoládé kapcsán már beszámoltam arról, hogy ha csak lehet, válasszuk a feketecsokoládét a tejcsokoládé ellenében, mert bár utóbbi krémesebb, édesebb, de kevésbé védi az egészségünket. Talán sokan olvasták ezt a cikket a családom, ismerőseim részéről is, mert végül csak egyetlen Mikulás-csokoládét kaptam, de azért nem szomorkodom. Ezúttal csokoládés élményeimet osztom meg az olvasókkal, kitérve arra is, miért élvezhetjük bűntudat nélkül a csokoládé édes csábítását.

Ha Svájc, akkor Sprüngli

Jó pár évvel ezelőtt néhány napot töltöttem Svájcban, azon belül is Genfben és Zürichben. Nyár volt, mégis felmerült, hogy jó lenne meginni egy bögre forró csokoládét, elvégre mégiscsak a csokoládéjáról híres országban járunk. Sajnos, ez valahogy nem jött össze akkor: vagy zárva voltak az erre alkalmasnak tűnő helyek a hétvége miatt, vagy rosszul választottunk. A frappuccinó ugyanis jeges, és mindenre vágytunk, csak hidegre nem, de elsőre le sem esett, hogy a frappé és a cappuccino keverékét kaptuk, vagy csak sima forró kakaót a várt sűrű és krémes ital helyett.

No, de most már egy korábban évekig a Google-nél dolgozó barátom révén tudom, hogy ha Svájc és csoki, akkor a Sprüngli az igazi, és ilyen boltot kellett volna keresnünk. Minőségben, ízben is a legjobbak közé tartozik, ezért ha újra Zürichben járnék, akkor már célirányosan csak a Sprünglire
vadásznék, és talán nem is csalódnék.

A csokimúzeumokban a szökőkutak a legjobb dolgok

Azt persze tanulmányaimból is megtanultam, hogyan készül a csokoládé, és gyárlátogatáson is voltunk a főiskola alatt, de a legjobb csokoládés élményemet a Rajnán éltem át. Történt ugyanis, hogy tavaly nyáron egy Kölnben élő barátnőmet és férjét látogattam meg, de előtte egy kollégámtól érdeklődtem, hogy mit érdemes megnézni a városban, mivel ő nem sokkal előtte szintén járt már arra. Egyértelműen a csokoládémúzeum meglátogatását javasolta (eredeti nevén: Schokoladenmuseum Köln).

Bár kezdetben gyanakodtam, hogy mindezt csak a szuvenír érdekében teszi, végül elfogadtam a tippet, hogy oda mindenképpen el kell látogatnom a barátaimmal. Jól tettem, mert megérte több órát rászánni az élményre. A parfümkészítési kulisszatitkok mellett ezt is javaslom mindenkinek, aki Kölnbe látogat. A belépő mellé kapott csokoládé pedig annyira finom volt, hogy végül a múzeumhoz tartozó boltban azt vettem a kollégáimnak is. Mondjuk, ez talán éppen tejcsokoládé volt, de néha megremeghet a dietetikus keze is, hoppá...

A múzeum felöleli a csokoládékészítés minden csínyját-bínját a kakaóbab szedésétől kezdve, a csomagolásokon, reklámokon, klasszikus plakátokon át egészen a gyártási folyamatokig, de ott helyben elkészíthetjük akár a saját csokinkat is. A turistacsalogató képeken többnyire az arany színű kakaóbabos csokoládé-szökőkút látható, de ebből mi csak egy kis szelet ostyányi kóstolót kaptunk, amit nem mi márthattunk bele a folyékony csokoládéba, hanem egy alkalmazott, így csak kevéske massza jutott mindenkinek. Persze a sorban állást mindenképpen megéri az egész mutatvány.

De nem feltétlenül szükséges Kölnbe menni, akár Budapesten is elmerülhetünk a csokoládéban. Itt is található Csokoládémúzeum, több is. Ha picivel többet utaznánk, akkor Bécsben (Heindl Schokomuseum) vagy Hallében (Halloren Schokoladenfabrik) is találnak hasonló múzeumot, de étvágygerjesztőnek ennyi elég is. Ezért a legjobb, ha most már arról írok, miért annyira értékes és kedvelt csemege a csokoládé.

Védi a szívet, segíti a koncentrációt és megelőzi az elbutulást

"Sehol másutt a természetben nincs annyi értékes tápanyag olyan kis helyen felhalmozva,
mint a kakaóbabszemben" – ez az idézet Alexander von Humboldttól származik még a XIX. század elejéről, és, hogy a természettudósnak mennyire igaza volt, azt ma már számos kutatás bizonyította. A csokoládéban, vagyis a kakaóbabban található számos bioaktív anyag valóban pozitív hatással van testünkre és a lelkünkre. Csak a megfelelő mértéket kell tartanunk, hiszen bár boldogsághormont nem lelünk a csokiban, energiát már igen (közel 500 kcal-t 100 grammonként).

Ugyan sokan rabul esnek ennek a krémes, édes, lágy édességnek, és néhányan büszkén nevezik magukat akár függőnek is – ez mégis inkább lelki eredetű és ízlésbeli kötődés, és nem a klasszikus értelemben vett függőség. Szóval lehet élni csokoládé nélkül is, legfeljebb nem érdemes. A kellemes közérzetért olyan hatóanyagai felelősek, mint például a központi idegrendszert élénkítő teobromin és a koffein, ami mennyiségét és erejét tekintve persze nem ér fel egy erős eszpresszóval, bár a kettő együtt különösen jó páros. A szívünkre és ereinkre pedig a kakaó polifenoljai (antioxidánsai) vigyáznak, így például a flavanolok közé tartozó epikatechin és katechin. Ezeknek is köszönhető, hogy a rendszeresen, de mértékkel fogyasztott csokoládé a vérnyomást és a vérrögképződés kockázatát csökkentő, gyulladásgátló hatással bír, miközben a „jó", vagyis a HDL-koleszterin szintjét növeli. Aki tehát étrendjének rendszeres részévé teszi a kakaót és a csokoládét, ügyelve a cukortartalomra és a minél nagyobb kakaótartalomra, hozzájárul az időskori szellemi elbutulás (demencia) megelőzéséhez, könnyebbé teheti vele a tanulást, vagy a szellemi munka közbeni koncentrációt. Az előbb említett hatások ugyanis az agyi vérkeringésre és a kognitív (gondolkodásbeli) képességeinkre is kihatnak. 

Kis mértékben majdnem gyógyszer

Bár sokan nehezen állják meg, hogy ne rögtön egy egész táblával egyenek csokoládét, és számukra az egy-két kocka értelmezhetetlen mennyiség, azért mégis jobb beosztónak lenni, mint folytonos lelkiismeret-furdalást érezni minden falat csokoládé elfogyasztásakor. Hiszen a csokievés nem bűn, viszont érdemes a minőséget a mennyiség elé helyezni. Válasszuk a minél nagyobb kakaótartalmút (60-70% felett), és figyeljünk a minőségre: inkább vegyünk kevesebbet, de az legyen jó! Az egyszerűséget keressük: vagyis a kekszes, krémmel töltött, grillázsos, tejes, tejszínes, nugátos csokikkal szemben a klasszikus étcsokoládé a nyerő. És bár nem csodaszer és nem is gyógyszer, de kimérve, adagolva, olyan mintha az lenne. Ráadásként még finom is.