A bizonytalan időjárási viszonyok ellenére a naptárra tekintve mégis sokan kapnak a szívükhöz, hiszen szépen, lassan, óvatosan, de azért mégiscsak közeleg a jó idő, a nyár, s vele a kimondhatatlan rettenet: a bikiniszezon. Ennek apropóján már mindenhonnan árad felénk a tuti diétákról, fogyókúrás készítményekről, táborokról, workshopokról szóló hírek özöne.

A kereslet-kínálat elve alapján a hőn vágyott alakért folytatott küzdelemre épülő iparág óriási bizniszt jelent az abban érdekelteteknek. Hiszen a globális trendeket tekintve, míg a Föld lakosságának nagy része éhezik és örül, ha ételhez és tiszta ivóvízhez jut, egy másik, szintén jelentős része azonban egyre csak hízik és hízik.

Mivel a nagy fogyásokat még nagyobb visszahízások is követik, a jól ismert jo-jó effektus révén, ez a piac is évről évre újratermeli az „áldozatait". Bár a legtöbb fogyást segítő terméket forgalmazó cég pénz-visszafizetési garanciát kínál a sikertelenség esetére, kevés az az ember, aki valójában visszamegy reklamálni, hogy nem fogyott egy dekát sem, mert ezzel a saját kudarcát ismerné be és azt is, hogy bizony lusta volt a turmix, kapszula mellett még edzeni is, avagy éppenséggel egy kicsit melléevett a termékhez csatolt diétának. Nem derül ki, hogy a király bizony meztelen.

Bodyshaming és társai

Napjainkban amúgy is divat lett utálni a testünket, rosszul érezni magunkat, ha nem úgy festünk, mint a címlapok, szponzorált tartalmaktól hemzsegő instagram és facebook profilok photoshopolt, narancsbőrmentesre világított, púderezett celebjei, likegyűjtő ikonjai. Az eszünk hiába fogja fel, hogy egy ilyen tökéletes (bár ugye ez is időről időre változik, hogy mi számít annak), hibátlan alakú, mégis tónusos, ránctalan, bőrhibáktól, integető izomtól mentes test elérése lényegében a mi napi nyolcórás munkánk idejét bőven kivető edzésekkel, testkezelésekkel, szigorú, önsanyargató diétával, esetleg némi illegális serkentő, avagy „zsírégető" (ami persze lehet, hogy csak hashajtásra való) tea, kapszula, por beszedésével és profi sminkes, stylist, fotós összehangolt team munkájának eredményeként érhető el, mégis titokban arra vágyunk, hogy mi ezt lehetőleg a jövő hétre prezentáljuk a saját ismerőseink számára.

Higgyük el, hogy ha lenne elég időnk, lehetőségünk, belőlünk is válhatna sportosan szexis csodanő vagy éppen kockahasú, kisportolt testű atléta, akiért bomlanak a nők. A lehetőség mindenki számára adott, hogy a testéből a – most jön a kulcsszó – saját alkatához, lehetőségeihez mérten kihozza a maximumot. A kérdés már csak az, hogy ezt vajon milyen motivációból tenné? Külső elvárások miatt (mert azt gondolja, hogy csak ekkor szereti a párja, vagy lesz egyáltalán párja, esetleg több követője), vagy csak jobban szeretné magát érezni és nem akarja szégyellni a testét?

Mennyi ideig szeretnénk ezt a top formát tartani? Mert elérni talán könnyebb, mint hosszabb távon is szinten tartani, s közben nem elájulni az erőfeszítésektől. Nem kevés lemondás, önkontroll, idő, energia szükséges hozzá, amihez azért a családnak is lenne néhány szava, s kérdőn néznének ránk, hogy jó, de hol a vacsora? Éppen ezért, mielőtt belevágnánk ebben a kétes kimenetelű és nem veszélytelen mutatványba, mérjük fel a saját lehetőségeinket és nézzünk a lelkünk mélyére, hogy valójában mióta a testünk kinézete az egyetlen mércéje az önbecsülésünknek?

Tavaszi gondolatébresztő fogyni vágyóknak

A téma örök és éppen csak feszegetni lehet a felszínét, de azért következzen néhány megszívlelendő jótanács arra az esetre, ha eltökéltek vagyunk a bikinialakunk elérése érdekében.

1. Türelem. Vélhetően nem egy hét, egy hónap alatt jött fel ránk az a fránya úszógumi, vagy lett tónustalan az izomzatunk, éppen ezért a rekonstrukcióhoz is idő kell. Nyárig azért még van pár hónap, és ez alapozásnak elég lesz. Ruhaméreteket nem fogunk már nagyon leadni, de nem is javasolt a túl hirtelen és drasztikus fogyás. De ha már érezhető a változás (például könnyebben feljön a korábban kihízott ruhánk), az további motivációt nyújthat abban, hogy a nyár után se hagyjuk abba. Nem kúraként kell ugyanis tekinteni az egészre, hanem mint egy élethosszig tartó projektre, amibe minden évszakban bele kell tenni a magunkét.

2. Ne csak a mérleget nézzük! A legtöbb tavaszi villámdiéta hibája, hogy csak és kizárólag a kilókban méri a változást. Holott az is lehet, hogy éppenséggel csak az emésztésünket pörgettük meg egy kicsit és a gyakoribb WC-látogatás eredményeként mutat kevesebbet a mérleg. Ez sajnos csak átmeneti változás. Ha nem edzünk semmit, akkor egy koplalós, energiamegvonással operáló étrend mellett hamarabb adunk le néhány kilót az izmainkból, mint a felesleges zsírból, ami ráadásul könnyebb is, mint a zsír. De ugye a karcsúság mellett sportosak is szeretnénk lenni, de izomhiányosan ez nem kevés kihívást rejt magában.

3. Az igazán precíz testösszetétel-méréshez (ahol kiderül, hogy a kilóinkból mennyi az izom, víz, zsír) profi eszközre van szükség. A két kézbe fogható vagy csak a fürdőszobai mérlegbe épített elektródákkal mérő kütyük nem adnak elég pontos eredményt, sőt. A minden végtagunkat és a teljes testünket mérő (milliós nagyságrendű) eszközöket nagyobb klinikákon, kórházakban, komolyabb sportcentrumokban keressük!

4. Nem egyetlen étel, vagy egyetlen tápanyag felel a hízásért. Lehet szidni a zsírt, a szénhidrátot, a cukrot, a kenyeret, a csokoládét, a vajat, zsírt... Valójában inkább magunkat és az önkontrollunkat kellene, hiszen mi esszük meg ezeket, jellemzően túlzott mértékben vagy rossz arányban. Senki sem egyetlen szelet sütitől, egy adag sült krumplitól, egy pohár cukros üdítőtől hízott meg. Ennyi még bele is férne, nem minden nap, és nem kötelező jelleggel. A legújabb divat azonban a szénhidrátfóbia, ez az amúgy élettanilag szükséges tápanyag lett a hivatalos közellenség. Le lehet persze mondani a kenyérről, tésztáról, cukorról, az édességekről és gyorsan sokat is lehet így fogyni, ez nem kétség, de ezzel a lendülettel együtt búcsúzzunk is el a jókedvünktől, a memóriánktól, a munkabírásunktól, a terhelhetőségünktől és esetleg az életkedvünktől is... Elvégre az agyunk is szénhidráttal működik és az izmainknak is ez a fő energiaforrása. A végletekig lecsökkentett szénhidráttartalmú, s ezzel együtt zsírban dús, mostanában egyre népszerűbb ketogén diétával és társaival próbálkozni veszélyes mulatság, könnyen visszájára sülhet el a dolog.

5. A fogyás összetett műfaj, nem elég csak a kalóriákra figyelni. A képlet nagyon egyszerűnek tűnik, együnk kevesebbet, mozogjunk többet..., ez mégsem megy mindenkinek. Miért? Az sem segít, ha éppenséggel túl keveset eszünk, mert ha ez az alapanyagcsere alatti energia-felvételt jelenti (az az energiamennyiség, ami az alapvető élettani működésünkhöz minimálisan szükséges), akkor a testünk raktározásra áll át a túlélés érdekében. Ha nem alszunk eleget, akkor az alváshiány is gátja lehet a fogyásnak. Ha lelkileg nem vagyunk rendben, az is okolható a kudarcainkért, gondoljunk csak a védőhájra, ami ápol, eltakar! A rosszul időzített, rendszertelen vagy éppenséggel kihagyott étkezések miatt is stagnálhat a súlyunk, hiszen a fel-le ugráló vércukor- és inzulinszint a fogyás ellenében hat. Hogy csak a leggyakoribb bakikat említsem.

6. Mindig a szomszéd fűje zöldebb. A vékony embereket a ducibbak hajlamosabbak lehetnek megszólni: könnyű nekik, így születtek, ilyen alkatok. Ez sajnos nem feltétlenül mindig igaz. Egyrészt nem tudhatjuk, hogy az illető milyen volt gyerekkorában, lehet, hogy sokat csúfolt kövér kisfiúként, kislányként kezdte és hosszú évek kemény munkájával érte el, hogy a családilag örökölt alkata és a mellé gyakran társuló helytelen (túlfogyasztást jutalmazó) étkezési szokásait elhagyva felnőtt korára végre sudár, sportos formát öltsön, amit aztán nagyon óv, mert megszenvedett érte. De egy már vékony, izmos, sportos egyén sem dőlhet hátra, mert ennek az állapotnak a fenntartása is ugyanannyira küzdelmes lehet, mint az elérése.

Különösen 30-40 éves kor felett egyre több edzés és tudatosabb étkezés szükséges az adott forma megőrzéséért, és ezt munka, család mellett kell abszolválni. Persze ritka kivételek adódnak, akik semmitől sem híznak. Ennek lehet hormonális vagy alkati oka is, de ők meg többnyire pont, hogy szívesen híznának, mégsem megy nekik, ők meg ettől frusztráltak, csak hogy ne irigyeljük őket annyira. Másrészt azért a vékony emberek gyakran nem véletlenül azok: a sporton kívül is aktívabbak a mindennapjaikban, többet mozognak, sétálnak, tevékenyebbek, és valóban szerényebben étkeznek, nem nassolnak, stb. Ez néha lemondásokkal is jár, de a valamit valamiért elve révén ezt nem élik meg negatívan (akár az elhízástól való félelem is lehet ennek az alapja).

A lényeg, hogy csodák azért nincsenek, a jó formáért tenni kell, de nem az önkínzás és a kúraszerű gondolkodás a megoldás. S ami ennél is fontosabb: nem is elsősorban az esztétikum, mint inkább a túlsúly, elhízás egészségügyi következményei miatt javasolt megszabadulni a feleslegtől.

Cikkünk szerzője Schmidt Judit dietetikus