„Ma már nem elégszünk meg azzal, hogy felnyitunk egy üveg jó bort. Szeretünk mellé történeteket is hallgatni, és lehetőleg minél több titkot megtudni a borkészítésről. A kóstolóinkon is azt tapasztaljuk, hogy azt a bort találják sikeresnek és izgalmasnak a vendégeink, amely mögött be tudunk mutatni egy történetet" – utalt Krizmanits József, a Magyar Bor Intézet és a Bormedence programsorozat alapítója arra, hogy a mai borfogyasztó már többet keres egy italnál, kíváncsi sikerének hátterére, és magára a borászra, aki a történet mögött van.

A Magyar Bor Intézet például négy éve alakult azzal a céllal, hogy egyfajta tudásközpontként működve segítse egy „új szemléletű magyar borkultúra kialakítását". A szervezet mögé felépítették a Bormedence weboldalt, Boregyetemükön évente két nagyobb mesterkurzust, számos borfesztivált és több tematikus workshopot is tartanak. Legközelebb a VinCE borfesztivál április 5-i napján tartanak előadást A magyar bor titkai és legendái címmel, ahol 15 tételes kóstolósorral kísérve mutatják be a Kárpát-medencei borkultúra sokszínűségét, miközben a kurzus résztvevői számos legendát és történetet is hallhatnak.

A bikavér sztorija minden vörösboros kóstolón előkerül

„Komoly borkultúrájú nemzet vagyunk, a külföldiek sem véletlen keresik egyből a magyar bort, ha hazánkba érkeznek. De azért mégiscsak egy régi-új világ vagyunk számukra, amire sokan úgy tekintenek, mint arra a helyre, amit a Nyugattól elzárt 45 év után megint felfedezhetnek. Számukra újra meg kell mutatnunk, hogy mi a szép, az izgalmas, az egyedi a magyar borban, amelyet pont a titkok és legendák tesznek azzá" - utalt Krizmanits József azokra az évtizedekre, amikor az állam tulajdonába került termőterületeket kevesebb tapasztalattal és gondoskodással művelték tovább, és vagy csak saját fogyasztásra, vagy nagyüzemi keretek között, az alacsonyabb, szocialista fogyasztói igények kielégítésére készítettek bort.

A rendszerváltás óta hozott hegytörvények azonban egyre határozottabb keretet adnak a minőségi borkészítésre. Ma már szigorú eredetvédelmi szabályozások védik a helyi termelőket és egységesítik a különböző borvidékeken termelhető borokat, miközben egyre több kézműves pincészet és borbirtok rendezkedik be az életérzés alapú borozásra. A szőlőfajtákra vonatkozó legendák azonban ugyanúgy ott állnak minden bor mögött. És ha elég ügyes egy pincészet, akkor megőrzi és használja is ezeket saját márkaképe gondozása közben.

De az sem rossz, ha minden borászatnak van egy saját legendája, egy családi történet formájában, akár a borász nagyszülőről – fogalmaz Krizmanits, miközben hozzáteszi, a bikavér kortyolgatásától megdaliásodó, törökverő magyarok története például biztos, hogy mindig előkerül a borászok legendáriumából. Még akkor is, ha a bikavér kifejezése először nem Egerben, hanem Szekszárdon bukkant fel, és hazánk a török hódoltság korának végéig még tisztán fehérboros vidék volt. Arról, hogy pontosan miből készül a bikavér, mennyire divatos manapság, és egyáltalán van-e különbség a szekszárdi és az egri között, egy korábbi, bikavér-ügyi gyorstalpalónk keretében olvashatnak.

A kéknyelű legendája

Krizmanits József egyik kedvenc ősi magyar szőlőfajtájaként a kéknyelűt említi, amelyet régen is csak Badacsonyban és a Balaton-felvidéken termesztettek. A helyiek csak „úri szőlőként" emlegették, mert nehezen termeszthető, apró bogyós fajta, erősen fagyérzékeny, és bár jó minőségű, de kis mennyiségű termést ad. Ugyanakkor egy olyan ősi magyar szőlőfajta, amely valószínűleg a Krisztus utáni 3. században, a Pannóniából származó Marcus Aurelius Probus római császár idejében is létezett. Ő volt az, aki meghagyta, hogy katonái békeidőben szőlőtelepítéssel és földműveléssel foglalkozzanak a birodalom minden területén, így Nyugat-Magyarországon és Délvidéken is.

A harchoz szokott emberei azonban annyira utáltak a földdel foglalatoskodni, hogy a legenda szerint, megittasodott állapotukban a szőlőtőkékkel verték agyon uralkodójukat. Krizmanits hozzáteszi, hogy bár tényleg katonái ölték meg Probust, vélhetően nem a szőlőművelés nehézségei miatt. Mindezek ellenére vagy talán éppen ezért, a kéknyelű mára a Badacsonyi Borvidék jelképe lett. Amíg 1990-ben mindössze egy hektárnyi területen volt szétszórva a borvidéken, addig ma közel 50 hektáron művelik, és minden valamire való badacsonyi szőlős gazdának van kéknyelűje.

A Magyar Bor Intézet alapítója szerint az ilyen legendák életben tartása része a magyar boros kultúra megőrzésének, és jót tesz neki az is, hogy mára felnőtt egy olyan fiatal generáció, amely mindezt értékelni is tudja. „Egyre többen járnak boros rendezvényekre és kóstoltatásokra, ami nem meglepő, hiszen a magyar embernek a génjeibe van kódolva a borszeretet. Gazdag, sokszínű a borkultúránk, sokan keresik mindhez a gyökeret. Ezért kóstolóinkon is a hagyományos magyar fajtákat szeretjük bemutatni; azokat, amelyekhez mindannyiunknak van kötődése."