Hagyományos balkáni receptek, amiket a betelepülők hoztak magukkal évszázadokkal ezelőtt, felvirágzó bortermelés és édeni édességek: Szentendrén jártunk, és mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána.
Korábban már írtunk arról, hogy – bár egyáltalán nem köztudomású – valaha Szentendre is a bor városa volt, és a jelek szerint újra az lesz.
Mint oly sok történet, ez is a rómaiakkal kezdődött: a Skanzen területén feltárt Villa Rusticában, illetve a Szentendrétől délnyugatra található Farkas-váron (Ulcisia Castra) szintén megtalálták a helyi bortermesztés egyértelmű emlékeit. A törökök sem hagyták parlagon heverni a területet, bár nekik nem a borra fájt a foguk, hanem a mazsolára. A török dúlás után, az 1700-as években délről több szerb és dalmát család költözött ide – a balkáni népek ugyanis segítettek a Kárpát-medencéből kiűzni az oszmánokat, ám mivel hazájuk nem szabadult fel, jobbnak látták, ha törökmentes övezetbe menekülnek. Értettek a szőlőtermesztéshez és a borműveléshez, úgyhogy rögtön ki is szemeltek erre a célra két területet: a Szamár-hegyet és a Paprikabíró utca térségét.
Savanyú volt a szőlő
És most következzék a szám, amitől leesik az álla: 1886-ig Szentendre körzetében 2100 (!) hektáron folyt szőlőtermelés – ez több, mint jelenleg a villányi térség 1800 hektár körüli adata. Ami igazán érdekes, hogy a pincék nem a termőterületen voltak, hanem a városban. A szüret végeztével pedig azonnal az egy- vagy kétszintes épületek alatti pincékbe hordták a szőlőt – hogy miért döntöttek a megoldás mellett, nem ismert. De az tény, hogy a városba döcögő szekerek menet közben adták le a dézsmát a városnak és az egyháznak, vagyis így nyomon követhetőbb volt a termés mennyisége. Erre a következtetésre azonban írásos bizonyíték nincs.
A déli népek az édes bort kedvelték. Ám mivel ez a terület jóval északabbra fekszik hazájuktól, azzal szembesültek, hogy a szőlő nem érik be eléggé, az ő ízlésükhöz képest túlságosan savanyú bor születik belőle. Ezért elsőként azzal próbálkoztak, hogy törkölyt hagytak rajta. Aztán azzal, hogy februárig kiterítve szárították a szőlőt. Végül a mazsolát a savanykásabbra sikerült borral öntötték fel. Bár úgy tartották, hogy az aszú szó Tokajból ered, a legújabb bizonyítékok szerint Szentendrén a fenti módszerrel készült aszút már 30-40 évvel korábban említették írott források.
A Duna pedig az áru terítésében tett jó szolgálatot, a kiváló nedű a bécsi udvar figyelmét sem kerülte el, és rendszeres vevője lett annak. Mostani árra átszámítva a szentendrei aszúért egykor 40-50 ezer forintot fizettek palackonként!
A szentendrei bor ma
A Kőhegybor Kft. fantáziát látott a szentendrei bortermesztés újjáélesztésében, így 2011-ben területet vásároltak a város határában. A termelés 2012-ben indult, két évvel később pedig már sikerrel szüreteltek. Az innen származó borok a táj adottságai miatt a somlói borokhoz hasonlítanak.
A 2017. december 1-jén üzletekbe került borok egyike, a Pyros például azt az ízvilágot idézi meg, melyet a szerbek túl savanyúnak találtak. Megkóstoltuk, és a jó hír az, hogy a száraz borok kedvelői nem fognak csalódni: az első pillanatban friss, citrusos hatású bornak határozottan van valami epres beütése is. A merlot-ból készülő nedű gyártása során érdekesség, hogy az érlelés előtt tovább hagyják dolgozni a természetet a préselt szemeken.
A többi bor szintén igyekszik visszahozni azt, ami több száz évvel ezelőtt termett errefelé: ilyen a pinot blanc-ból készülő Vulkánbor, és az édes, muskotályból készülő Tömjénes. De készült még egy Ráby cuvée zweigelt is.
A Ráby név ismerős lehet Jókai regényéből, bár a valóság közel sem annyira romantikus, mint nagy írónk sejtette. Ráby Mátyás valós figura volt, akit a császári udvar küldött ide hivatali minőségben, de sötét ügyletei okán végül elűzték. Az ő házát is megnézheti Szentendrén járva, a Rab Ráby téren. A házon láthatja azt a talajjal egy szintben található vasajtót, melyen keresztül a pincébe hordták a szőlőt.
Szentendrén egyébként a város alatt harminc kilométer hosszúságú katakomba húzódik. Ennek egy részében található a Labirintus Nemzeti Bormúzeum és Pálinkatár, a Bogdányi utca 10. szám alatt. Az 1993-ban megnyitott múzeum a magyar borkultúra fejlődését és a hazai szőlőtermesztő vidékeket mutatja be. De tárlatokat láthatunk a szőlőtermesztéshez használt eszközökből is, és természetesen kóstolni is lehet az ódon hangulatú pincében. A borshopban kétezer magyar bor közül válogathatunk, mely hazánk 22 bortermelő térségének 150 pincészetéből érkezett.
Pezsgő gasztroélet
A közelmúltban megjelent Szentendre a konyhában című szakácskönyv nem az egyetlen jele annak, hogy a városka gasztronómiai élete kiforróban van. Történelméből adódóan a konyhában is több nemzet hagyományai keveredtek, és a szakácskönyvben is ennek eredményei érhetők tetten. Az Ínyencház szervezésében főzőiskola is működik a városban, sokrétű tematikus kínálattal. Egy-egy tanfolyamon megsüthetik vagy főzhetik az érdeklődők a fenti szakácskönyv receptjeit, esetleg más országok gasztronómiájába kalandozhatnak, de a desszertek kedvelőire és a gyerekekre is hangolnak tanfolyamokat.
Tényleg mennyei ízeket találtunk az Édeniben
Az Édeni csokiüzletről ejtettünk már szót, amikor elárultuk, milyen az advent hazánk egyik legbájosabb településén. Ott jártunkkor meggyőződtünk arról, hogy e hely igazi különlegesség: tavaly és tavalyelőtt is ez nyerte az Év boltja versenyt hazánkban az édességüzletek kategóriájában. A tulajdonos szerint a csokikultúra legalább olyan gazdag, mint a borkultúra, de ez a tény sokkal kevésbé ismert. Ezért ezt a gazdagságot igyekeznek bemutatni vevőiknek.
Összesen több mint harminc helyről érkezik hozzájuk a kedvelt édesség, köztük három a határainkon belülről, ahogy például a díjnyertes chocoMe is. (Utóbbi tulajdonosával, Mészáros Gáborral legutóbb két éve beszélgettünk a drazsékészítés művészetéről, az interjút itt olvashatják.) A kitétel nem más, mint folyamatosan olyan minőséget kínálni, amiből a szép számú törzsközönség akár vakon is választhat, biztosan nem fogja otthon megbánni döntését. Márpedig köztük igen nagy a szórás: az iskola után betérő gyerkőcöktől a 75 éves nyugdíjasokig sokan rendszeresen erre kanyarodnak – akad köztük, aki a 14 éve alapított üzletet annak kezdete óta látogatja.
A Szentendre egyik legrégebbi házában helyet kapott boltot nemrégiben bővítették, így most már kényelmesen leülhetünk meginni egy illatos kávét vagy forró csokit. Az üzlet törzsvevők iránti odafigyelését mutatja, hogy nem engedik el a fülük mellett a rendre elhangzó kívánságokat. Az itallap négy tételét nem ők, hanem törzsvendégek találták ki: a Női mosolyt például nem más, mint a szentendrei Mikulás! Ő kért először egy adag csokit egy adag kávéval – fordítva egybeöntve. A Parti fény kiagyalója pedig a helyi P'Art mozi tulajdonosa, aki mentes capuccinójába sosem mulasztott el egy konyakos meggyet kérni.