Többször jártam már Szlovéniában: leginkább síelni, illetve pár napot kirándulni, várost nézni érkeztem az aprócska szomszédos országba. A hegyi fogadók, és random kiválasztott városi éttermek meglátogatása alapján azt gondoltam, egy-két jobb helytől eltekintve semmi érdekes nincs a szlovén gasztronómiában. Házias ételek, hatalmas adagok, csevap, sör, rántott hús, csókolom. Legutóbbi látogatásomnak köszönhetően viszont jóval árnyaltabban látom a dolgot. Egy sajtóút keretében ugyanis megmutatták az ország legjobb helyeit, és legfinomabb fogásait a ljubljanai csúcséttermektől egy pirani halfarmig.

 Gasztroséta Ljubljanában

Rövidke ljubljanai tartózkodásom alatt a város két kiemelkedő étterméhez is szerencsém volt. Az egyik a várban található, elegáns Strelec. A másik pedig a trendi Vander a belvárosban, a folyóparttól pár lépésnyire, egy dizájnhotel aljában. Bár utóbbi jóval közelebb áll az ízlésemhez, mivel mindkét helyen elegáns és hozzáértő kiszolgálás, valamint finom falatok vártak, bátran ajánlanám bármelyiket. A Strelecben – ahol ebédelni voltunk – a sügér tatárból, fürjtojásból, citromos majonézből, turbolyakrémből, zöldfűszerekből és tormából álló mennyei előételt emelném ki. A Vanderben – itt vacsorával vártak minket – pedig a lazacos, grapefruitos zöldsalátát, illetve a habkönnyű pavlova tortát imádtam.

 A két menő étterem meglátogatása között sem maradtunk éhen, ugyanis beneveztünk egy gasztrosétára, mely Ljubljana nevezetességeit és legjellegzetesebb ételeit mutatja be. A háromórás túra a híres hármas híd, a Tromostovje mellett található turistainformációs irodától indul szerdánként és szombatonként déltől. A túra felnőtteknek 30 euróba kerül, ebben az idegenvezetés és a kóstolt ételek, italok árai is benne vannak.

Mivel a csoportunk egy komplett ebéd után vágott neki a sétának, így a végére szabályosan gurultunk a hangulatos kis utcákon. Nyugodtan érkezzenek tehát éhesen, a séta végére jól fognak lakni. A ljubljanai gasztro-városnézésben egyébként az a jó, hogy a legjobb piacok és éttermek felkeresése közben a város legérdekesebb látványosságait is érinti. Így egyszerre kapunk képet magáról a városról, és a helyi étkezési kultúráról is.

 Az első megállónk a belváros szívében található Klobasarna volt. A családias kis helyen a tradicionális szlovén kolbászt, a Kranjska klobasát lehet megkóstolni, némi mustárral, tormával és friss kenyérrel megtámogatva. Nem tud többet egy jó alapanyagokból készült friss főtt kolbásznál, a maga műfajában viszont hibátlan. Innen nem messze a halpiacon, illetve a közösségi élet központjának számító zöldség- és virágpiacon is tesz egy gyors látogatást a csapat, majd a sárkányos hídon áthaladva nemsokára már a Pri Trubarjevi mamiban esszük a klasszikus szlovén előételnek számító füstölt marhanyelvet almával és tormával. Bizarrul hangzik, de baromi finom.

Innen a kiülős helyektől nyüzsgő folyóparton, majd a főtéren át a Druga Violinához érkezünk. A hely különlegessége, hogy sérült embereket foglalkoztatnak – de nem ám csak a háttérben, hanem a kiszolgálásnál is. Itt hagymás tört krumplit kóstolunk, a szlovének állítólag élnek-halnak a krumpliért, azon belül is ez a változat a többség kedvence. A tarka házikós, kisvárosias hangulatot árasztó óvárost magunk mögött hagyva, a csupa beton Republike trg-ra érünk: itt azért erősen érezhető, hogy az egykori Jugoszláviában járunk. A téren található üzletház éttermében, a Maxiban a klasszikus szlovén vasárnapi ebédet, a rántott csirkét tálalják fel. Finomnak finom, de akkor sem szomorkodtam volna, ha ez a rész kimarad.

Viszont a folytatást semmiképp nem hagytam volna ki: az egykor felhőkarcolónak számító, tizenegy emeletes Nebotičnik tetején csodás körpanoráma, és a bledi tippjeink közt már emlegetett potica fogadott. Méltó befejezése lett volna a túránknak már ez is, de még a belvárosba visszaereszkedve várt ránk a Šnopc o' tecca, ahol helyi snapszok és likőrök kóstolgatása közben zártuk a napot.

A krémes hazája: Bled

A meseszép Bledi-tó partján bármit is válasszunk elő- és főételnek, desszertként egyenesen kötelező vaníliás krémet, tejszínhabot és leveles tésztát tartalmazó krémest enni. A sütit Ištvan Lukačevič, a Park Hotel cukrásza fejlesztette tökélyre hatvan évvel ezelőtt. A bledi krémes népszerűsége azóta töretlen – a hotellel szemben található, panorámás kávézóban állítólag tizenkét milliót adtak már el belőle.

 Persze azért nem csak sütiben jók a blediek: életem egyik legjobb tengeri herkentyűs tésztáját az Ostaria Peglez'n-ben ettem pont egy évvel ezelőtt. A bájos, vintage stílusban berendezett, mediterrán, illetve tradicionális szlovén fogásokat kínáló étterem csupán pár lépésnyire található az ikonikus bledi krémes lelőhelyétől, így érdemes lehet a két hely meglátogatását összekötni egymással.

Szintén jó minőségű, friss alapanyagokból készült, átgondolt fogásokat kínál a Garden Village glamping étterme (Vrtnarija), ahol az asztal közepéből valódi fű nő. Aki pedig házias ízekre és óriási adagokra vágyik, annak korábbi tapasztalataim alapján a bledi Gostilna Pri Planincut ajánlom, a bledi várhegy tövében. A kedvencem itt az emberes méretű pljeskavica és a mángoldos tört krumpli. A hely egyetlen hátránya, hogy egy itt elköltött ebéd vagy vacsora után nagyon nehéz megmozdulni.

 Ha pedig a környék legszebb panorámájában szeretne gyönyörködni evés közben, mindenképp a vár éttermébe foglaljon asztalt. Bár az ételekkel a korábban emlegetett helyeken jobban járnak, a kilátás egyszerűen verhetetlen innen.

Narancsszín borok és olaszos konyha: Brda

Nem kicsit voltam szkeptikus, amikor azt hallottam, hogy a szlovén Brda pont olyan, mint Toszkána. Imádom az olaszok dimbes-dombos szőlőültetvényes, olajfás tájait, melyet a dombtetőkön ódon települések koronáznak meg. Hogy ilyen lenne Szlovéniában is? Nem igazán hittem benne. Így aztán annál nagyobb volt a meglepetés, amikor megérkeztünk a Kmetija Štekar vendégházhoz, ahol hihetetlen panoráma, élénk színű, mediterrán stílusú épület, egy délutáni szundihoz stratégiailag tökéletesen elhelyezett függőágy, és egy mennyei ebéd fogadott. (És persze, hogy a közeli dombtetőn ott volt egy kedves kis középkori városka is.)

 A hangulatos étteremben a tulajdonos szolgálta fel a házias, gazdag ízű ételeket. Előételnek az olasz frittata helyi megfelelőjét, és házi felvágottakat kaptunk, majd gnocchi érkezett pirított szalonnával. A főétel vadspárga, fehér polenta és sült kolbász volt, desszertnek citrommal megbolondított almás rétest ettünk. Különösen tetszett, hogy szezon lévén a mennyei vadspárgát érkezésünk előtt szedték a közeli erdőben, az ételek receptjei pedig a tulaj anyukájától származnak. És persze az ebédhez kóstolt különleges, 2008-as évjáratú, narancs színű bor is az itteni borospincében készült.

 A helyiek elmondása szerint a narancs boroknak az elmúlt pár évben lett nagy keletje. Jelenleg nagyjából tíz pincészet van, ahol visszatértek ehhez a tradicionális technikához. "A narancs bor fehérszőlőből készül, nevét a fehérborokhoz képest sötétebb, sokszor narancsba hajló színéről kapta, amelyet a hosszan tartó héjon erjesztésnek (és tartásnak) és az alacsonyabb kénezésnek köszönhet ez a bortípus. A több napig, hétig vagy akár hónapig tartó maceráció miatt a narancsborok stílusa merőben eltér a megszokottól" – írja az eljárásról a Terra Hungarica blog. Nagyon különleges, mindenképp kóstolják meg, ha erre járnak!

Halak minden mennyiségben: Piran

Négynapos túránk utolsó állomásán, a tengerparti Piranban nem csak kóstoltunk, de meg is dolgoztunk az ebédért. A tengeren található halfarmra tett hajós kirándulás után ugyanis a Fonda Fish parti bázisán először megtanítottak, honnan ismerhetjük fel az igazán friss halat. Onnan, hogy egyáltalán nem büdös, és van tartása, nem lóg plöttyedten, ha a kezünkbe vesszük. A szemét és a kopoltyúját hiába figyeljük, ezeket könnyedén tudják manipulálni, akik el akarják hitetni velünk, hogy friss árut kínálnak.

 Az elmélet után jött is a gyakorlat: mindenki megpucolta és kibelezte a maga tengeri sügérjét. A művelet egyébként meglepően egyszerű, brutális madárfóbiával nekem sokkal nagyobb gondot okoztak a fejünk felett köröző tengeri sirályok, mint maga az előkészítés. A teendők nagy részét – pucolás, belezés – ugyanis egy sima kanállal el tudjuk végezni, csupán a felvágáshoz szükséges egy éles kés. Már csak a zöldsalátát kellett bekeverni, a halat és némi padlizsánt a grillre dobni, és kész is a finom ebéd.

A rendkívül szimpatikus, környezettudatosan gondolkodó családi cég, – melynek termékeivel a legjobb éttermekben lehet találkozni –, nem csak az újságírók kedvéért szervezte meg ezt a programot. Fontosnak tartják, hogy az emberek minél többet megtudjanak a tenger élővilágáról, a jó minőségű halakról és azok elkészítési módjáról. Így aki Piranban jár, és kedvet érez, fizessen be bátran egy ilyen programra, szemléletformáló élményben lesz része.

 Annak pedig, akit a pirani zegzugos utcákat járva annyira magával ragadott volna az olaszos hangulat, hogy csak pizzára tud gondolni, a Pizzeria Peticát ajánlom, nem messze a kikötőtől és a Tartini tértől. Nevetségesen lassú a kiszolgálás, viszont a vékony tésztás pizzájuk maga a mennyország. Mi mással, mint tenger gyümölcseivel kérjék!

Újságírónk a szlovén idegenforgalmi hivatal, a Spirit Slovenia sajtóútján ette végig az országot.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Álommelót hirdetett egy szlovén ökofalu - 2016.03.30.

A vendégek pásztorkunyhókban alszanak majd, és néhány napig ők is részesei lehetnek az ott dolgozó pásztorok mindennapjainak. De addig is meghirdettek egy álommunkát.