Toszkána az egyik leghálásabb őszi kirándulócélpont: az időjárás határozottan barátságos, a táj ilyenkor mutatja talán a legszebb arcát. A szőlőben zajlik a szüret, a középkori kisvárosokban rendezett borfesztiválokon pezseg az élet. Ráadásul annyi a környéken a látnivaló, hogy egy élet is kevés, hogy beleunjon az ember – így aztán azok sem fognak unatkozni, akik egy pohár bornál többre értékelik a városnézés vagy éppen a túrázás örömeit.

Chianti

A régió: Ha Toszkánára gondol, és egy dimbes-dombos, erdőfoltokkal, szőlőkkel, olívaligetekkel szabdalt táj jelenik meg lelki szemei előtt kis tanyákkal, melyekhez ciprusokkal végigültetett bekötőutak vezetnek, nagy valószínűséggel egy Chianti-régióról látott fotó miatt lehet így. A Chianti régiót az Arezzo, Grosetto, illetve a reneszánsz arculatú Firenze, és a késő-középkori hangulatú, zseniális Siena között elterülő vadregényes tájon találjuk.

A régió hozzávetőleges határait kijelölő, híres és szépséges városok mellett érdemes felfedezni a térség kisebb gyöngyszemeit is. Ilyen a középkori Greve, Panzano, Castellina, Radda és Gaiole. Kirándulás előtt vagy nagyon alaposan tanulmányozzák át a tömegközlekedési menetrendeket – angol nyelven itt van hozzájuk egy hasznos oldal –, vagy előre állapodjanak meg, melyik nap ki vezet és ki kóstolgat a világhírű borrégió jobbnál jobb pincészeteiben, ahová út közben garantáltan becsábulnak majd.

A bor: Bár az ezen a tájon elterülő borvidéket már az 1700-as évek elején is említették chianti néven, hivatalos eredetmegjelölésként 1984 óta használják az elnevezést. Azóta csak a jó minőségű, a régióban készülő borokat lehet chiantinak hívni, máshonnan származó italokra szigorúan tilos használni. A chianti több szőlőfajta házasításából születik, elsősorban sangiovese, canaiolo alapon, kevés trebbianóval, malváziával, valamint alkalmanként cabernet sauvignonnal és merlot-val készül. "Harmincnyolc hónapos tárolás után a palackon feltüntethető a riserva szó. A még tovább tárolt, még jobb bor minősége superiore fokozatú" – áll a Wikipedia vonatkozó szócikkében.

Toszkánai nyaralásunk alatt egyébként több chiantit is megkóstoltunk, és azt ugyan nem mondjuk, hogy mindegyik csúcsbor lett volna, de még teljesen random válogatva sem futottunk bele semmilyen vállalhatatlan tételbe. Lelőhelyként nekünk a Siena belvárosában található delikátüzlet, a Consorizo Agrario di Siena jött be, pár lépésnyire a világ legrégebbi, ma is működő bankjának épületétől. Itt a környék gazdálkodóinak jobbnál-jobb termékeiből – így több tucatféle chiantiból – válogathatunk.

Brunello di Montalcino

A város: A dombtetőre épült Montalcino legfőbb látnivalója a girbe-gurba, hangulatos főutcája és a 14. századi Fortezza (erőd). A tetejére négy euróért lehet felmenni, ami soknak tűnik, de a kilátás megéri a pénzt. Időtlennek tűnő, szűk, kanyargós utcái felfedezésre csábítanak: itt egy középkori templom eredeti rózsaablakkal, ott egy hívogató borszaküzlet.

A bor: "A brunello di montalcino csak Montalcino környékén fakad egy nagyjából 250 négyzetkilométeres területen, és a teljes mennyiség 350 000 láda saccperkábé. A termőterületek 200-500 méter magasságban helyezkednek el, és persze náluk is zakatol a dűlőezoterika: minden dombra másként süt a nap, mindegyiket másként fújja a szél, és az egészen másfajta kőzetrétegbe egészen másfajta ősállatok és őspáfrányok pusztultak bele. Az eredetvédelem az olasz bürokrácia hírnevét öregbíti (...), amit nekem is sikerült agyilag rögzíteni: a sima brunello öt évvel a szüret után, a riserva hattal kerülhet kereskedelmi forgalomba, és a birtokok csupán területük egyharmadán termeszthetnek szőlőt" – írta róla anno a Művelt Alkoholista. A brunello di montalcino sangiovese szőlőből készül. Ami fontos különbség, hogy míg a chiantiban bőven van más is, addig a brunello csak ebből a fajtából van. Valamint, hogy a szakértők szerint a sangiovese sehol másutt nem képes hasonló minőségre.

Bár a fentiek iszonyú jól hangzanak, tudni kell, hogy a brunello nem az a könnyen érthető, gyümölcsös vörösbor. "Ellenben komplex és elegáns, és van benne kraft. Kihívás megtanulni értékelni" – fogalmaz a már idézett cikk. Mi egy Montalcino közeli kis pincészetnél kóstolunk ilyet, és különlegesnek tényleg különleges volt, de nem voltunk totálisan eldőlve tőle. Valószínűleg ez tényleg az a típusú bor, aminek még meg kell tanulni a befogadását.

Vino nobile di Montepulciano

A város: Montepulciano Toszkána egyik legmagasabban fekvő városa, mely egy keskeny mészkőgerincen épült – érdemes kényelmes cipőt húzni a hol emelkedő, hol meredeken lejtő, kacskaringós utcák felfedezéséhez. A főtér a dombtetőn található, egyszerű, befejezetlen homlokzatú dómjával és reneszánsz palotákkal övezve. A város fő ütőere a másfél kilométeren át kanyargó Via Corso - az itt található Palazzo Bucelli oldalán érdekesek az ősi etruszk domborművek és halotti urnák.

A bor: A már bemutatott chianti és brunello mellett a Montepulciano környékén készülő bornak is a sangiovese szőlő adja az alapját. "Az előírások szerint a vino nobile di montepulcianónak legalább 70 százalékban sangioveséből kell állnia, ehhez kerülhet maximum 20 százalékban két helyi fajta, a canaiolo és mammolo, valamint ugyancsak maximum 20 százalék erejéig más, engedélyezett fajták, például a cabernet sauvignon. Az 1999-es változásokat követően azonban ma már a 100 százalékban sangioveséből készített bor is viselheti a vino nobile nevet" – írja a szabályozásról a Vinoport.

Akárcsak a chiantinál és a brunellónál, itt is van minimálisan előírt hordós érlelési idő: ez a vino nobile esetében két év, a riserva megjelölés esetében pedig három év. A szakértők szerint ezt a bort leginkább Toszkána jellegzetes, vörös húsos fogásai mellé érdemes kipróbálni. Ilyenek a vaddisznó-ragu, vagy a Bistecca alla fiorentina, vagyis a firenzei steak. Előbbit mi egy nagyon turistás étteremben ettük széles metélttel tálalva Monteriggioni főterén, de még egy ilyen helyen is remek volt.

Vernacca di San Gimignano

A város: San Gimignano városkapuján, a Porta San Giovannin besétálva már a főutcán találjuk magunkat. Nemsokára a szuvenírüzletekkel zsúfolt út a Piazza della Cisternába torkollik, ahol két fagyizó is Olaszország legjobbjának mondja magát. Még két lépés, és a főtéren vagyunk - itt találjuk az ország legtöbb freskójával ellátott román kori templomát, a Collegiatát, és a városházát.

Mindkettőbe érdemes bemenni, a Collegiatába szóló jegy mellé audioguide is jár, így részletesen megtudhatunk mindent a falra festett történetekről – tisztára, mint egy középkori képregény! Ezt követően érdemes a városházába (Palazzo del Popolo) is jegyet váltani. A városháza freskós dísztermei mellett az egykori városvezető privát szobáiba is benézhetünk – az egyik falán a 14. század elejéről származó festményen ritka intim jeleneteket láthatunk: egy együtt fürdő, majd közös ágyban lefekvéshez készülődő párt.

A belépőjeggyel felmehetünk az 1311-ben épült, 54 méter magas Torre Grossába is. Innen gyönyörű panoráma tárul elénk, mindenképpen érdemes leküzdeni a lépcsőket. San Gimignano fénykorában egyébként 76 toronnyal büszkélkedhetett – a középkori Manhattannek szokták ezért becézni –, ma már csak 14 áll, és ez az egyetlen, amely látogatható.

A bor: A testes vörösök után végre egy könnyebb fehér: a San Gimignano környéki lejtőkön termő vernaccia szőlőfajtából készülő vernaccia di san gimignanót Olaszország legkiválóbb fehérborai közt tartják számon. Az első említése 1276-ra nyúlik vissza, azonban mivel a trebbianóval és a malváziával szemben a vernaccia nem tartozik a legkönnyebben termeszthető szőlőfajták közé, ezért sokat veszített népszerűségéből. Az 1960-as években aztán szerencsére újra felfedezték.

Az eredetvédelmi szabályozás szerint a bornak 90 százalék vernaccia szőlőből kell készülnie, és 10 százalékban nem aromás fehérszőlő fajtát adhatnak még hozzá. A riserva státusz eléréséhez minimum egy évig kell érlelni. Mi azért szeretjük, mert bár odavagyunk a vörösökért, a toszkán nyárban nagyon üdítően hat egy-egy pohár vernaccia.

+1: Sajt a bor mellé: Pecorino Pienzából

A város: A festői Val d'Orciára nyíló panoráma, és a pecorino sajt mellett Pienza érdekessége, hogy híres szülöttje, II. Pius pápa fenséges, modern reneszánsz várossá akarta alakítani, végül terve már a főtérnél megakadt. Itt található például a Palazzo Piccolomini, mely 1968-ig a pápák lakhelye volt, ma múzeumként üzemel.

A sajt: Borkóstolás mellé remek korcsolya tud lenni egy kis sajt. A legautentikusabb a pecorino, mely juhsajtból készül, a nevét is innen kapta – a pecora szó juhot jelent olaszul. A borokhoz hasonlóan a sajt is szigorú eredetvédelem alá esik. Eszerint négyféle pecorinót tartanak számon: a szicíliait, a szardíniait, a Lazio-tartományban készülő romanót, és a toszkánai pecorinót, melynek előállítása elsősorban Pienza környékére jellemző.

Utóbbinak nagyon karakteres íze van, ami az évek múlásával egyre erőteljesebbé válik. Nekünk iszonyúan ízlett, végül annyit tömtünk magunkba belőle, hogy kicsit meg is csömörlöttünk tőle, szóval óvatosan a mennyiséggel. A legfinomabb verziójaként szőlővel és dióval tálalva, mézbe mártogatva ettünk belőle.