Fotók: A hullócsillagok mellett sarki fény is volt a Balaton felett

A Balaton mindig tartogat meglepetéseket a szemfüles fotósoknak, hétfőn pedig dupla csodában gyönyörködhettünk, ugyanis a Perseidák meteorrajból kiváló hullócsillagok mellett még a sarki fény is megjelent a tó felett.

A hullócsillagok mellett sarki fény is volt a Balaton felettForrás: Kajetán Jácint Photography/ Facebook

Kajetán Jácint fotográfus hétfőn este 11 órakor örökítette meg a sarki fény játékát a Balaton felett. A látványos fotókon jól látható a magenta színben pompázó sarki fény és a hullócsillagok.

„Előre készültem rá, mégis majdnem lemaradtam róla. Alkonyat környékén kitelepültem, vártam, de elkezdett felhősödni, így hazajöttem. Majd este 11 környékén vettem észre a fonyódi webkamera képén, hogy bizony maradni kellett volna. Visszamentem ezért a pár képért. Szabad szemmel csak némi derengés látszott, de fényképezőgéppel "nézve" szépen megmutatta magát a jelenség" – eleveníti fel a fotós a képek elkészítésének körülményeit.

Május közepén szinte az egész országban látni lehetett a sarki fényt, melynek köszönhetően számtalan gyönyörű fotó született.

Hogyan jön létre a sarki fény?

sarki fény fenséges égi játékát az északi féltekén északi fénynek vagy aurora borealisnak, délen pedig aurora australisnak nevezik. Az északi és a déli sarknál a légkörbe behatoló töltött részecskék, elsősorban protonok és elektronok okozzák. Leginkább késő ősztől kora tavaszig figyelhető meg az északi sarkkörtől északra, illetve a déli sarkkörtől délre, de Magyarországon is egyre többször előfordul, ha a Nap aktívabb időszakát éli.

Nézd meg, hogy májusban milyen gyönyörű volt a sarki fény hazánkban:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek