Már sokkal könnyebben juthatunk el a Balatonhoz

Szombattól élesedett a MÁV-Volán-csoport főszezoni menetrendje. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy sűrűbben, több IC-kocsival és motorvonattal juthatunk el a Balatonhoz. Ráadásul a MÁV közvetlenül a Balatonhoz tartó járatokat indít a keleti országrészbe. A Volánbusz is megkönnyíti az eljutást a magyar tengerhez.

Vonattal is könnyedén eljuthatunk a Balatonhoz - illusztrációForrás: MÁV Facebook oldala

A Volánbusz az ország számos térségéből helyközi és helyi járataival idén is megkönnyíti a Balatonnál nyaralók és kirándulók közlekedését, illetve az ország számos térségéből biztosít közvetlen eljutást a tóhoz.

A MÁV pilot jelleggel a nyári menetrendi időszakra fakultatív helybiztosítási lehetőséget vezet be a Kék Hullám, a Tópart és a Balaton InterCityk 300 forintos helyjeggyel igénybe vehető kocsijaiban a vonatok helyjegy nélküli, azaz a Balaton-parti szakaszán, továbbá a Szombathelyig közlekedő Kék Hullám IC vonatok esetében egészen Szombathelyig. A főszezonban a helyjegyet váltó utasoknak így garantálható az ülőhely a part mentén amúgy felármentesen igénybe vehető InterCityken – írja a mavcsoport.hu.

Az utazáshoz a MÁV-VOLÁN-csoport új útvonaltervező-szolgáltatását, az  EMMA-t érdemes használni.
A népszerű turisztikai úti célokat sűrűbb közlekedéssel kiszolgáló főszezoni menetrend a vakáció ideje alatt, június 22-től szeptember 1-jéig lesz érvényben, azt követően pedig szeptember 22-ig az utószezoni menetrenddel biztosítják továbbra is gyakori eljutást a magyar tengerhez.

A Balatonon vitorlát is bonthatunkForrás: andras_csontos/Shutterstock

Az utóbbi években a főváros és a Balaton között a Balaton, a Tópart és a Kék Hullám InterCityket, a Déli->Parti és Katica InterRégiókat, valamint a Vízipók sebesvonatokat idén is a nyári menetrendben megszokott sűrűséggel vehetjük igénybe.

Június 22-től a keleti, délkeleti országrészt is közvetlen járatokkal kötik össze a Balatonnal, így Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba, Szeged, Kecskemét és Szolnok térségéből is kényelmesen, átszállás nélkül lehet eljutni a magyar tengerhez.

Az elmúlt években népszerű vált Jégmadár Expresszvonat a Dunakanyart a Velencei-tóval és a Balatonnal összekötő járat, amelyet tavaly az előszezontól utószezonig több mint 51 ezren vettek igénybe. A MÁV hétvégenként két egységnyi emeletes KISS-ben több mint 900 utas számára biztosít ülőhelyet. A Jégmadár július 8-tól augusztus 23-ig hétköznaponta is fog járni.

Várhatóan júliusban már itt is forgalomba állnak a nagyobb kerékpáros befogadóképességű emeletes járművek. Az utazások kiszámíthatósága érdekében erre a járatra ezután is kötelező marad a kerékpárjegy és a kerékpárhelyjegy váltása (650 Ft). A járatra az utasoknak helyjegy váltása kötelező, de a Balaton-part menti utazásokkor helyjegy nélkül lehet utazni.

Forrás: MÁV csoport

A Dunántúli nagyvárosokból is minden nap plusz vonatok indulnak a tóhoz: Győrből a Tanúhegy Expresszvonat, Szombathelyről a Lesence expresszvonat és Kék Hullám InterCity, Pécsről pedig a Fenyves Expresszvonat.

Az éjszakai bagolyvonatok már nem csak a déli partot, hanem hétvégenként az északi part településeit is összekötik egymással és a fővárossal. A déli parton minden éjszaka kétóránként közlekednek majd Budapest és Keszthely között, hétvégén pedig óránkénti eljutási lehetőség lesz Budapest és Fonyód között, a déli part nyári fesztiváljainak ideje alatt éjszakánként pedig még ennél is sűrűbben utazhatunk vonattal.

Az északi parti bagolyvonatokhoz Révfülöp vasútállomáson a Volánbusz csatlakozó éjszakai járatokat biztosít a Káli-medencébe. Péntek és szombat éjszakánként „Káli-kör" elnevezésű, 7702-es vonalszámú autóbuszok közlekednek Tapolcáról Révfülöpre és vissza, Gyulakeszi, Káptalantóti, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Köveskál, Balatonhenye és Kővágóörs települések érintésével. A Volánbusz által üzemeltetett Tihanybusz-járatok száma bővül a vakáció ideje alatti hétvégeken. A menetrendi fejlesztésnek köszönhetően hétvégente 9 és 18 óra között már 30 percenként indulnak az IC-vonatokhoz csatlakozó körjáratok Balatonfüred és a félsziget között.

Íme egy kis kedvcsináló videó a Balatonhoz:

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek