A festői kilátást nyújtó balatoni ékszerdoboz, Tihany leginkább apátságáról, a barátlakásokról, levendulamezőiről és gyönyörű tájairól ismert. De vajon megérdemelt a jó híre vagy csak a marketingje kiváló? Járjunk utána közösen!
Több mint 20 év telt el az utolsó tihanyi látogatásom óta. Leginkább a Balaton zöldes víztükrén vibráló napfény, a rajta ringatózó, távolba vesző vitorlások és a Tihanyi Bencés Apátság a tó fölé emelkedő monumentális alakja maradt meg az emlékeimben. Tihanyról egyik ismerősöm sem mondott még rosszat, sokan közülük minden évben ellátogatnak a Szedd magad! – Levendulaszüretekre. Mivel szerintem a lökdösődő tömeg és a napszúrás is jelentősen rontja az élményt, ezért a főszezonon kívül látogattam meg a Balaton ékszerdobozának tartott települést.
A parkolás az egész félszigeten fizetős, így bele is botlottunk az első problémába: az automaták kizárólag aprópénzzel működnek. Egy neves turistacélpontnál leginkább napelemmel működő, kártyás automatákra számít az ember. Tihanyban viszont minden második autós turista fejvesztve rohangál a környéken, hogy hol válthatná fel a papírpénzét. Miután vettünk pár levendulás párnácskát és olajat, valamint képeslapot az egyik árusnál, apróhoz jutottunk és a parkolómizériát magunk mögött hagyva nekiláttunk a félsziget felfedezésének.
Először az apátsághoz mentünk fel a belvárosból egy rövid sétával. Éppen szentmise zajlott, amit nem akartunk megzavarni, ezért míg vége nem lett az áhítatnak, a sirályok égi táncában és a tó vízének zöldes-kékes csillogásában gyönyörködtünk. Mire visszamentünk megnézni az 1055-ben, I. András magyar király által alapított templom belsejét, a víztükör megtelt szélsebes, apró vitorlásokkal. A látogatóközpont, a templom, a királykripta, a múzeum és a galéria egy jeggyel látogatható, a teljes árú fejenként 2900 forint. Ennyi látnivalóért szerintem ez baráti ár. A Pisky sétányon folytattuk az utunkat, ahol a Kolodko szobrok szerelmeseit egy kellemes meglepetés, mégpedig Gombóc Artúr-miniszobra várja.
A település idegenforgalma 10 óra tájban kezd el éledezni, megannyi étterem, fagyizó és árus kínálja portékáit a hazai és külföldi turistáknak. A szokásosnak mondható ajándéktárgyak mellett a népművészet, leginkább a keramikusművészet is képviselteti magát. A keramikusmesterek házai és a hangulatos, ingyenesen látogatható tájházak között bújik meg a magángyűjteményre épülő Tihanyi Babamúzeum, amelyben szinte minden német babakészítő műhely munkája megtalálható 1840-től 1920-ig. Érdekes időutazásra indulhatunk az 1000 forintos, teljes árú belépőjeggyel a birtokunkban: a babák, a ruháik és a kellékeik hűen tükrözik a Biedermeier-kor arisztokrata, nagypolgári életstílusát.
Majd visszatérve a jelenkorba, megkóstoltuk az ikonikusnak mondható helyi levendulaszörpöt és a levendulafagyit. Nem éreztem semmi különbséget az ország más tájain fellelhető társaiktól, sőt az egyik túl cukros, a másik pedig kissé íztelen volt. Ezen túllépve a Belső-tó felé vettük az irányt. Az odavezető úton levendulamezőket és békésen legelésző lovakat láttunk a távolból, majd megérkezve megállapítottuk, hogy a tóról készült fotók ígéretesebbek, mint ahogyan a látványosság a valóságban kinéz. Kissé csalódottan gyalogoltunk vissza a település szívébe, ahol az egyik halspecialitásokat kínáló étteremben ebédeltünk. Az árak nem voltak túl borsosak, az étel finom volt, viszont a felszolgálók – az általunk tapasztalt tihanyi vendéglátóhelyiségekhez és ajándéktárgy árusokhoz hasonlóan – életuntak voltak.
A tihanyi látképet, a gyönyörű Balatont és élővilágát azonban nem lehet megunni. Nemcsak a parton érdemes andalogni, hanem megéri befizetni egy hajótúrára is, és élvezni a hűs szellőt és a nem mindennapi látványt. Ezért bizony megérte a nem éppen térdkímélő, meredek utcákon és lépcsőkön lejutni a partra, majd újra nekivágni az emelkedőknek.
Összességében Tihany egy jó páros vagy családi program lehet, ha nem támasztunk túlzott igényeket, hanem csak átadjuk magunkat az élményeknek.