25 éven át tartó titkos, tiltott románc a Balatonnál

Szabó Lőrinc és múzsája, Vékes Ödönné Korzáti Erzsébet titkos találkozóinak helyszíne évtizedeken át Balatonföldvár volt – de ne szaladjunk ennyire a románc elébe. Korzáti Erzsébet a költő feleségének, Mikes Klárának volt a férjezett barátnője, akivel egy vidám baráti társaságban ismerkedtek meg még Csillebércen, és szerettek szinte azonnal egymásba. A felállás nem volt egyszerű: a költő feleségének az apja, vagyis Mikes Lajos volt Szabó Lőrinc főnöke az Est Lapoknál, így különösen veszélyes volt a tiltott románc, amiről a megcsalt felek hosszú ideig semmit sem sejtettek. A költő ontotta magából az ihletett költeményeket: A földvári mólón című verse mellett itt születetett megismerkedésük nyarán a Balaton, vakáció című műve is:

Robbanó dél, a vén gyík
moccanni se bír a kilátó köveiről.
Égek, olvadok. – A hegyi uton
fehér ruhák sétálnak és piros napernyők.
Emberek?
Nők.
Kétszer idegenek!
(...)

Múzsája, a keszthelyi születésű, akkoriban 23 éves Korzáti Erzsébet pszichológusként dolgozott, fogyatékos gyerekek számára fenntartott gyermekotthont vezetett, a háború idején több zsidó származású kisgyereket mentett meg az elhurcolástól. Önmagát végül nem tudta megmenteni: 25 év titkos szerelem után magára nyitotta a gázcsapot, öngyilkos lett. Szabó Lőrinc A huszonhatodik év című ismert versciklusában arra az új, fájdalmas életre reflektál, amit immár balatoni múzsája nélkül kellett megkezdenie.

A 74 éves író és a 18 éves színésznő szerelme hatalmas botrányt kavart

Jókai Mór, a nagy magyar mesemondó már idősödő férfi volt, amikor úgy döntött, maga mögött hagyja svábhegyi házát, és egy időre Balatonfüredre költözik, ahol csend és nyugalom honol. Itt írta Az arany ember című regényét 1870 és 1872 között, de ami ennél jóval pikánsabb: később, 1897-ben, vagyis 72 esztendős korában a Balaton őt is szerelemre ihlette. Egy 18 éves pályakezdő színésznőbe, Grósz Nagy Bellába szeretett bele: a fiatal nő maga kérte Jókait, hogy támogassa színészi pályáján, és Arany János Tetemre hívás című balladájával babonázta meg az akkor már 11 éve özvegyi magányban élő írót (mint tudjuk, első felesége Laborfalvi Róza volt, szintén színésznő).

Bella a kor dokumentumai szerint vibrálóan tehetséges művész volt, aki nemcsak gyönyörűen szavalt, csodálatosan énekelt és élethűen adott elő prózai szerepeket, de saját darabokat is írt és rendezett, amelyek különösen nagy hatással voltak Jókaira. Nincs mit tagadni azon, hogy úgy buktak le, hogy a füredi sétányon, kéz a kézben andalogtak, mint két szerelmes kamasz. Óriási botrány lett a szerelemből, de hiába az ellenzők hada, a pár 1899-ben összeházasodott, és Balatonfüreden telepedett le.

Az író villája a népszerű üdülőhelyen ma emlékmúzeumként funkcionál, de kevesen tudják, hogy a házat javarészt ő maga, a két kezével építette. Jókai balatoni élményeiről számos cikkben, írásban számolt be – az Asszonyt kísér, Istent kísért című regényében is –, a fürdőélet mindennapjairól lapjában, az Üstökösben is számot adott, majd 1876-ban az Életképekben Balatonfüredi levelek címmel indított sorozatot. Jókai Mór élete utolsó éveit nagy boldogságban töltötte a fiatal asszonyka mellett, Bella pedig egészen a második világháborúig a Balaton közelében maradt, majd Londonba szökött, ahol 1947-ben meghalt.

Élete utolsó, talán első igazi nagy szerelmét a Balatonnál ismerte meg

Móra Ferenc 53 éves korára ünnepelt író volt, több mint három évtizede boldognak hitt házasságban élt Walleshausen Ilonával: csak a későbbi levelezésekből tudjuk meg, hogy már az esküvő napján sem volt lobogóan szerelmes, így nem csoda, hogy több szerelmi kalandja is volt az évek során. Dolgozni, alkotni rendszeresen járt a Balatonhoz: 1926-os balatonboglári nyarát hűen dokumentálja nejével folytatott levelezése, amelyben azt írja, szalmabálán alszik, jókat eszik, és rendkívül egyszerű az élete.

Románcról ezen a nyáron nem tudunk, ám 1932 nyarán az író egészen biztosan nem azért telepedett meg a balatonföldvári Zrínyi Szállóban, hogy nők után kajtasson, hanem hogy nyugalomban írhassa meg a reményt, amelyre szerződött: az Aranykoporsó című regényét. Itt, a hotel alkalmazottai között talált rá élete legnagyobb szerelme: a harmincéves, bridzsoktatóként dolgozó Kalmár Ilona, aki egyébként Titanilla néven a regényben is szerepet kapott. A rendkívül intelligens, csinos és független nő Móra szellemi társának bizonyult, aminek elmélyítését segítette a tény, hogy 1932 nyara szokatlan hűvös és esős volt, így a párnak lehetősége nyílt arra, amire a nyüzsgő balatoni üdülővárosban egyébként csak keveseknek: sokat lehettek kettesben.

Móra úgy érezte, az új szerelem teljesen megváltoztatta és fenekestül felforgatta egész életét, amiről későbbi levelezésük rengeteget elárult. Mire azonban a népszerű író, aki rendkívül sokat adott az imázsára, eldönthette volna, hogy hivatalosan is felvállalja a kapcsolatot, már késő volt: 1934 elején Móra – mindössze 54 évesen – elhunyt. Lángoló szerelmének dimenziói csak évtizedekkel a halála után, a hátrahagyott levelekből derültek ki.