Felújítják Tihany teljes központját

Megújul a tihanyi apátság és környezete 2020 őszére. A balaton-parti települést mintegy 1,9 milliárd forint uniós forrásból fejlesztik – tudósított az MTI.

Tósoki Imre, Tihany polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a beruházás miatt létrejön egy szórakoztató központ, megújul az apátság és a Mádl Ferenc tér közötti lépcső, felújítják az apátság belső tereit, múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítanak ki és felújítják a kiállítóteret.

Balaton, TihanyForrás: Kálló Péter / Travelo

Hozzátette, megvalósul a tihanyi művészek élményháza, ami a városhoz kötődő jelentős személyiségeknek, mások mellett Illyés Gyulának állít emléket, az Echo-dombon pedig utcabútorokat és tájékoztató táblákat helyeznek el. A polgármester elmondta azt is, hogy 2030-ig 52 fejlesztési programot valósítanak meg a településen.

Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele felidézte az apátság történetét, majd arra emlékeztetett, hogy 1719-ben tértek vissza a magyar bencések a török kiűzettetés után az apátság falai közé, így 2019 jelentős évforduló számukra.

L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke arról beszélt, hogy Tihany a Balaton turisztikai térképén élvonalban álló település, melynek irodalmi hagyatéka is figyelemre méltó. Ez utóbbit őrzi majd a művészek élményháza, amit a fiatalok számára is vonzó formában valósítanak meg.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek