Tedd Tünde, az alaszkai karácsonygyár vezetője

A Télapo legnagyobb segédje

Tünde élete nem mondható hétköznapinak. Az édesanya az advent időszakában felveszi a manó ruháját és társaival minden nap elbűvöli a hozzájuk látogató gyerekeket. Fő célja a varázslat és a csodavilág megteremtése mellett, hogy a kislányok, kisfiúk, sőt a felnőttek is valódi figyelemben, örömben, szeretetben részesüljenek. A Fanny Magazinnak mesélt "munkájáról".

„Egész évben erre készülök"

Tünde szerint a Jóisten mindenkibe beleültet születésünkkor valamit, életünk során pedig kötelességünk ennek mentén haladni. Nála ez a segíteni akarásban nyilvánul meg. Ezért lett szociálpedagógus és hozta létre anno a saját, az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványát. Az élet úgy hozta, hogy amerikai férjével és három gyermekükkel hat éve kiköltöztek Alaszkába, viszont az emberek iránti érzékenysége itt is utat tört magának.

– Pont akkor települt ide egy arizóniai család is – meséli Tünde videóhíváson keresztül.  Jóban lettünk a hölggyel, Megannal, kiderült, hogy dizájnerként dolgozott egy karácsonyi produkcióban, és az volt az álma, hogy hasonlót hozzon létre a saját ötlete alapján. Valamiért úgy érezte, hogy tudnék neki segíteni benne. Az első évben manóként csatlakoztam, a második esztendőben pedig én lettem a forgatókönyvíró és a rendező is. Itt, Amerikában egy picit más a Télapó legendája, hiszen ő hozza a karácsonyi ajándékot miután megérkezik a kéményen keresztül. Krampuszok helyett manók vannak a segítségére, sőt a felesége is feltűnik a történetben.

– A gyerekekkel és a férjemmel magyarul beszélünk, így nagy kihívás számomra angolul forgatókönyvet írni, de az évek alatt belejöttem – folytatja. Mindannyian elolvassák és véleményezik, mielőtt kiadom a kezemből. Gyakorlatilag szinte egész évben erre készülök, hiszen májusra már tudom, hogy merre szeretném vinni a történetet, szeptemberre pedig kész van a forgatókönyv. Ezután tanítom be a fiatal csapatot. Mi magunk is részt veszünk az előadásokon Megannal manóként, amire főként azért van szükség, hogy biztosak legyünk benne, minden rendben zajlik.

„Elengedik az ellenállást"

Tavaly 6500 látogatójuk volt, a legtöbb jegyet már hetekkel előre eladják. Nem csak a környéken népszerűek, érkezett már hozzájuk csoport a déli Kaliforniából is.

– Ez egy színházi előadás, de nem színpadon vagyunk, három épületben zajlik az interaktív program – meséli Tünde.  Már a kapunál két túravezető manó várja a csoportot, és ahogy megérkeznek, abban a pillanatban elkezdődik a csoda. Arra tanítom a manókat, hogy a legfontosabb, hogy vigyázzuk a varázslatot. Hasonlóan, mint Disneylandben, itt mindig karakterben kell lenni. Hálás feladat, hisz nagyon élvezik a gyerekek. Néha a nagyobbakon, a 7-9 éveseken látom, hogy kérdőjelekkel érkeznek meg, ők már kétkednek, hogy igazi-e, ami itt várja őket, de menet közben elengedik az ellenállást, mire találkoznak a Télapóval már ők is teljes extázisban vannak.

– Számomra a legszebb pillanat az, amikor a szülők felnevetnek, a gyerekek pedig csillogó tekintettel néznek rájuk. Fantasztikus érzés, amikor egy gyerek felszabadultnak, boldognak látja a szülőjét. Egy ilyen pillanat örök bevésődés marad az életében. Sosem tudhatjuk, hogy milyen körülmények közül, milyen történettel a háta mögött érkezik egy család, hiszen a világ súlya nagyon nehéz tud lenni. Például tavaly jött egy család, az anyuka borzalmas állapotban volt. Kiderült, hogy két nappal azelőtt veszítették el a csecsemőjüket, de összeszedték magukat és a többi gyerek kedvéért eljöttek. Volt egy gyönyörű festmény a szobában, amin a Télapó a kis gyermeket, Jézust nézi a jászolban. A mi Télapónk pedig leakasztotta és odaadta a családnak ajándékba...

„A szüleiket kérik karácsonyra"

Tünde elcsukló hangon meséli, hogy a sok örömteli pillanat között megannyi szívszorító történettel is találkoznak.

– Van egy ládánk, amibe a gyerekek bedobhatják a Télapónak írt leveleiket – magyarázza. – Rengeteg olyan levelünk van, amiben a gyerek, kis ákombákom kézírásával leírja, hogy szeretné visszakapni az édesanyját vagy édesapját karácsonyra. Vagy hogy azt kívánja, a szülei újra legyenek együtt. Ezek az üzenetek szinte kitépik az ember szívét. Szerencsére inkább az jellemző, hogy nevetéstől zeng a ház. Emlékszem, egyik alkalommal négy nagymama jött el hozzánk, unokák nélkül. Nagyon jól érezték magukat, végignevették az egészet. Azt mondták, hogy életük egyik legszebb élménye volt.

– Vannak olyan előadásaink is, amik sérült gyerekeknek szólnak – folytatja. – Ezek fényekben, hangerőben is jóval visszafogottabbak, nincsenek hirtelen csattanások, mozdulatok. Szívügyünk, hogy azok is jöhessenek, akik kicsit mások a többséghez képest. Az ő szüleiknek minden nap óriási stressz, amikor kimozdulnak a gyerekkel, mert megnézik, megítélik őket. Olyan jó érzés azt mondani nekik, hogy itt minden rendben lesz, itt bármit csinálhatnak, és olyan jó érzés látni, hogy közben legördül a vállukról a teher. Gyakran kapjuk azt a visszajelzést, hogy a kicsik hónapokig beszélnek otthon ezekről az élményekről. Ennél nagyobb öröm nincs is, mint hogy szép indítást tudjunk adni a karácsonyhoz. December 23-án van az utolsó előadásunk, mert másnap már nekünk is a saját családunkkal folytatódik az ünneplés...

 Ilyen a karácsony Alaszkában: