Negyedik generációs harangöntőként dolgozol a családban, sosem szerettél volna mást csinálni?

Soha. Én ebbe születettem bele. Kiskoromtól kezdve ott sertepertéltem a műhelyben, szinte ott nőttem fel, és igazság szerint nem is volt más elképzelés arról, hogy mivel kellene foglalkoznom egyszer. Ha valaki látja az elejétől a végéig, hogyan készítenek egy harangot, akkor látja azt a miliőt is, ami megragadja az embert, amibe bele lehet szeretni. Lényegében porból, agyagból és egyéb összetevőkből egy olyan terméket tud előállítani, ami aztán több száz évig is hirdeti Isten dicsőségét.

Pontosan milyen összetevőkre van szükség egy haranghoz, az igaz, hogy kell hozzá tojás és lószőr?

Vannak a laikus ember számára meglepő dolgok, amelyek az öntőminta elkészítéséhez szükséges. Mi például nem lószőrt, hanem lenyesett emberi hajat használunk, amit a környező fodrászatokból szerzünk be. A hajszálak vékony üreges csövek, amelyek a sárba keverve a gázok és gőzök távozását biztosítják. De ugyanígy kell az öntőmintához agyag, homok, melasz, samott liszt és cukor.

A tojásnak pedig a fehérje része kell, és akkor használjuk, amikor már fel van díszítve különböző mintákkal az álharang. Vagyis az első ecsetelésnél, a harangköpeny első rétegeinél a mázképzéshez kell a tojásfehérje – például a sütemény készítésénél is összetartó szerepe van a fehérjének. És ahogy a nagymama főztjében is benne van a szíve-lelke, úgy mi ezt egy öntőmintába és egy harangba is bele tesszük.

Iskolában lehet még tanulni ezt a mesterséget?

Az általános öntészetet lehet tanulni, a harangöntés az egyik alfaja ennek. Igazság szerint csak műhelyen belül lehet tanulni. Ez egy olyan tudás, amely apáról fiúra száll. Még a környező országokban is csak kevés harangöntő van, és mivel mindenki szereti megőrizni a saját szakmai titkát, fortélyait, így anno én sem tudtam elmenni más műhelyekbe tanulni. De valójában nem is volt rá szükség, nagyapámtól, apámtól mindent megtanultam.

A weboldalatokon receptszerűen lejegyeztétek a harangöntés folyamatát, de amikor a végén azt írjátok, hogy „hagyd a földben nyugodni 24 órát" ez pontosan mit jelent?

Az öntőminta elásását. Egyrészt azért kell a földbe beásni, hogy az öntés során a felhajtóerő ne tudjon érvényesülni, vagyis ehhez szükség van a rálapátolt föld súlyára. Másrészt a föld nagyon jó hővezető és hőtartó közeg, így nem hirtelen, hanem lassan, egyenletesen, fesztelenül hűl ki a már leöntött harang. A műhelyen belül van egy öntőgödrünk, amit úgy kell elképzelni, mint egy medencét. A miénk például egy duplafalú, acélmedence, amelyet feltöltöttünk földdel, és ebbe kerül bele az öntőminta. Miután beástuk és rögzítettük azt, kiépítjük az öntőcsatornát, majd megöntésre kerül az óntartalmú vörösréz ötvözetű harang.

Ahogy a weboldalatokon olvasom, olykor látogatókat is fogadtok.

Előzetes bejelentkezés alapján látogatható a műhelyünk, ilyenkor egy tárlatvezetéssel egybekötött bejárást is tartunk. Így bárki folyamatában megtapasztalhatja, hogyan készül egy harang, hogy néznek ki a különböző stádiumaiban a harangok, vagyis láthatja magát az élőmunkát.

Melyik volt a legméretesebb, ami ebben a műhelyben készült?

A dédnagyapám készítette a legnagyobbat, az ma az esztergomi bazilikában van, 63 mázsát nyom. De a váci Nagyboldogasszony-székesegyház déli tornyában lévő püspöki nagyharang is 42 mázsa (ezt tartják az ország hatodik legnagyobb harangjának, Pest megyében a legnagyobb – a szerk.). Az északi toronyban található Szent István-harang pedig 725 kg-os, ezt már édesapám öntötte 2001-ben. Ezeken kívül csak a fehérvári dómba, még több, kisebb harangot is készített dédnagyapám és édesapám. Minden harangunk felszerelésénél ott vagyunk. A kisebb harangokat általában 15 mázsáig még meg tudjuk oldani emberi erővel, megvannak hozzá az eszközeink, de a súlyosabbakhoz már darut hívunk.

Van olyan harang, amelyikre a legbüszkébb a család?

Nehéz kiemelni egyet, hiszen mindegyikben benne van a munkánk, és majdnem olyan, mintha egy anyát kérdeznénk arról, hogy melyik a kedvenc gyermeke. Inkább azt mondanám, hogy vannak híresebbek, mint például az az 56 kilogrammos harang, amely II. János Pál pápának készült ajándékba. A magyar állam rendelte ezt meg adományként még a kétezres évek elején, és az Összefogás harangja nevet kapta. Őszentsége ezt aztán továbbajándékozta, így ma Moldáviában szól.

Kamerunban, Koreában és Ausztráliában is szólnak Gombos-harangok, ezeknek megrendelői hogy találtak rátok?

Az esetek többségében a református egyházon keresztül, de volt, amelyet magánszemély vitt ki külföldre. Mint például az, amelyik a Japán-tenger egy kis szigetére ment, ott egy református hittérítő emlékére kellett készítenünk egy harangot.

Mi alapján lehet beárazni egy harangot?

Kilónkénti ára van, nagyjából tízezer forinttal kell számolni. Egy kisebb, tízkilós harang általában három hónap alatt készül el, a nagyobbakhoz legalább hat, kilenc hónap szükséges. Egyszerre több harang készül a műhelyben, így egy évben nagyjából 30-40 darabot tudunk önteni. De készítünk pár kilós harangokat is, ezeket inkább magáncélra, iskolákba vagy temetőbe veszik.

Jó fülek kellenek a behangoláshoz?

Egy harang hangja főleg az anyagösszetételtől és keresztmetszetétől függ. A minta sablonjának beállításával tudjuk meghatározni, hogy milyen hangot adjon ki. Nem árt, ha az embernek jó füle van, de ma már modern gépek vannak, amelyek sokat segítenek a hangolásnál. Minden harangunkat egy előre meghatározott hangra öntjük, ezeket nem lehet áthangolni, hiszen nem lehet utólagosan esztergálni; az elkészülte után a keresztmetszetéhez belülről már nem nyúlunk hozzá. A bántóan disszonáns hangot egyébként mindenki felismeri, de a kisebb eltéréseket én már például nem hallom. Erre viszont nagyon jó eszközök és kollégák, pl. kántorok vannak, akiknek sokkal jobb hallásuk van.

A harangokba belevéstek családi védjegyet is?

A legtöbb harang alsó peremén mindig feltüntetik, hogy mikor, hol és ki által készült, ahogy a magyar címer is felkerül rájuk. De például a díszítettség már harangöntőként változik, a családunknak is van egy bevett díszítési mintája. Egy faszobrász kollégánk rajzolja meg ezeket a mintákat, abból készülnek a gipszmintáink, majd a viaszdíszek, amelyek az álharang falára kerülnek.
Minden harangnak identitása van, nagyon fontos, hogy hol, mikor és pontosan hova készült, ahogy az is, ki öntötte, és miért, kinek a megrendelésére.

Ha a családi emlékekre visszanézel, mit tapasztalsz, változott ez a mesterség az elmúlt száz év alatt?

Inkább csak abban, hogy ma már néhány, munkát segítő eszköz is létezik, például a mintakészítés folyamatában. És már az agyagot sem kézzel, hanem géppel keverjük. De újabb technológiát nagyon nem lehet bevezetni. Idővel minden harang élettartama lejár, miközben új templomok is épülnek, ezeket mi mind igyekszünk kiszolgálni. Egy biztos, a harangöntést sosem tudja pótolni a tömeggyártás, egyszerűen nem éri meg, annyira kevés kell ma már belőle. 

Mindhárom felmenőd Aranykoszorús mester volt - az, hogy egyetlen harangöntőként működtök az országban, kötelez téged arra, hogy tovább add a tudást fiadnak?

Van egyfajta kötelességérzésem azzal kapcsolatban, hogy megőrizzem ezt a tudást. És úgy néz ki, a 16 éves fiamat is érdekli ez a szakma, iskolaszünetekben sokszor segít nekem, aktívan részt vesz a munkában, de kényszeríteni biztosan nem fogjuk erre. Valójában nem is lehet, mert nagyon meglátszik az ember munkáján, ha kényszer hatására készült. Én a fiamon látom ugyan a kedvet, jó érzéke is van a szakmához, csak még csiszolni kell egy kicsit. A kézügyesség, egy helyszíni beépítés során a gyors problémamegoldó képesség nem árt, ha van az embernek, de ezeket a tapasztalat idővel mind meghozza.

Címlapfotó: Dimitris Vetsikas / Pixabay