Egyre szépül Nagyvárad. A magyar szellemi élet és szecesszió egyik központja varázslatos karácsonyi vásárral is fogadja az idegent – ráadásul majd' minden kétnyelvű, ami még most is kellemesen szokatlan arrafelé. És, ami még kellemesebb az alig pár kilométerre levő határ túloldaláról idevetődött kíváncsi idegennek: szinte mindenki beszél magyarul. Ízesen és kedvesen, sőt még a románok is igyekeznek néhány szóval megértetni magukat – ha máshogy nem megy, hát angolul.

Hétvégén könnyű és díjmentes a parkolás Nagyváradon, és bárhol álljunk is meg autónkkal néhány perces sétával könnyedén elérhetjük a Sebes Kőröst, hogy aztán annak hídján eljuthassunk a híres-neves főtérre. A korábbi Széchenyi tér – mai nevén Piata Unirii – Európa egyik legszebb tere „békeidőben" is, hát még így karácsonyi fényözönben. A karácsonyi vásár szervezői bizony nem spóroltak a fényfüzérekkel, lámpákkal és girlandokkal. A gyönyörű szecessziós épületekkel körülvett tér így valóságos karácsonyi ékszerdobozzá alakult – mindenki örömére.

A már megszokott adventi vásárkellékek mindegyikét megtalálni itt: jégpályát, színpadot fellépő zenészekkel, lacikonyhát és fajáték árusokat, édességpultot és forraltboros üstöket. A levegőben jórészt amerikai karácsonyi dallamok zsongnak. Sajnos sem a magyar, de még a román ünnepi dalokat sem játsszák – úgy látszik erre ott sem vevők az emberek.

De, akkor miben más a nagyváradi vásár, mint a budapesti és bécsi? A hangulatában és az ízében. Az árusok és nézelődők is kedvesek, barátságosak. Ismeretlenek beszélgetnek egymással, az egyik rétest falatozó család például kórusban biztatott arra, hogy ne hagyjam ki a meggyes és sütőtökös rétest, a lacipecsenyésnél pedig a magyarul alig tudó árus még egy plusz töltött káposztát tett a tányéromra, amikor megtudta Budapestről jöttünk.

És, akkor már meg is érkeztünk az ízekhez. Az említett töltött káposztához aranysárga puliszka jár –mindkettő csodás. Mellette a réteses nénike tucatnyi ízű – de egyformán ropogós – süteményt süt kis kemencéjében. Érdekesség, hogy ezek más formájúak, mint amit itthon megszoktunk, mindegyik palacsintához hasonlít. És, akkor még nem beszéltünk a kürtőskalácsról, ami itt is a slágertermék. A magyar asszonyok sütötte kürtős azonban ízben és méretben is veri a magyarországi utánzatokat. Friss, ropogós és hatalmas. Az ára pedig a budapestinek negyede. Ez egyébként jellemzi a többi nagyváradi étket is. A puliszkával társított töltött káposzta 12 lejbe, azaz 800 forintba kerül, a rétes darabja 5 lejbe azaz 300 frontba kóstál. A helyi Csiki sör, a pálinka is olcsó – isszák is sorra a látogatók, ami nem csoda, hiszen ottjártunkkor este már -8 fokot mértek a hőmérők.

Meglehet, hogy csak bebeszéljük magunknak, de a nagyváradi adventi hangulatban ott van Ady és Krúdy, Janus Pannonius és Juhász Gyula, Szigligeti Ede és a városban élt és alkotott sok száz magyar művész, tudóst, politikus és egyházfi. Két gyönyörű zsinagógájuk emlékében pedig a várost egykor naggyá tevő zsidó polgárok. Szellemük megfoghatatlanul ott lebeg az egyre szépülő, de még most is borzalmasan lerongyolódott belvárosi paloták udvarán, a valaha szebb napokat megért parkokban, a remekül felújított Astoria Hotel – amelynek kávéházában Ady rótta sorait – éttermében, a felújított és átnevezett magyar paloták csillogó ablaküvegein.

Nagyvárad karácsonyi készülődése régi idők ünnepi hangulatát idézi, s ilyenkor a turista nem az utcák hepehupáira, a hunyorgó utcalámpákra figyel, hanem a Cyrano étterem pacal levese mellett a város egykori lakóira emlékezik. És méltányolja a fejlődést, amely Frei Tamás kávéházával, vagy a Hilton Doubletree Hotel luxusával azért már megérkezett ide is.

Cikkünk szerzője Szakonyi Péter, a Napi.hu főmunkatársa.