» Útra kész

Végleg leáll péntek este a csődbe jutott Air Berlin

| | Nem érkezett még hozzászólás

Végleg beszünteti működését péntek este a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaság, ezzel érvényét veszti nagyjából 200 ezer menetjegy - írja az MTI. A vásárlók közül csak azok kapják vissza a teljes vételárat, akik jegyüket a fizetésképtelenség bejelentése, augusztus 15. után vették meg. A többiek esetleg visszaszerezhetik majd pénzük egy részét, ha feliratkoznak a hitelezők listájára. A társaság erről még nem közölt részleteket.

Az utolsó Air Berlin járat az AB6210-es, amely péntek este 21.35-kor indul Münchenből és 22.45-kor érkezik meg a berlini Tegel nemzetközi repülőtérre. Az 1978-ban alapított cég 1979. április 28-án indította első járatát, az akkori Nyugat-Berlinből Mallorcára. Az első évtizedek sikerei révén a Lufthansa utáni második helyet szerezte meg a német légitársaságok rangsorában, de 2012 óta rendre veszteséges, a német sajtóban idézett szakértők szerint a túl gyors növekedés és az elhibázott üzleti modell miatt. Végül az idén augusztusban fizetésképtelenséget jelentett és csődvédelmet kért, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább a veszteséget.

A vállalatot feldarabolják. Legnagyobb része, 81 repülőgép a személyzettel együtt a Lufthansa csoport Eurowings nevű diszkont légitársaságához kerül, ez üzemelteti majd a Budapest-Berlin járatot is, egyelőre nem tudni, hogy mikortól. A Lufthansa 210 millió eurót (65,1 milliárd forint) fizet, az ügylet véglegesítéséhez még be kell szerezni az illetékes versenyfelügyeleti hatóság, az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának engedélyét. Az Air Berlin további részeinek átvételéről tárgyalnak az Easyjet brit diszkont légitársasággal és a Thomas Cook brit utazásszervező vállalathoz tartozó Condor légitársasággal. 

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
4 órája
wombat új galériát hozott létre
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
9 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
9 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
11 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.