» Útra kész

Gyerekhiszti-mentes járatokat szeretne egy japán légicég

| | Nem érkezett még hozzászólás

Le akar számolni a síró gyerek jelenséggel az All Nippon Airlines, amely hónapok óta azon dolgozik, hogyan lehetne a nyűgös babákat legalább a fel- és leszállás idejére megnyugtatni, csendre bírni. Ezért a japán légitársaság október elsején az egyik járatára dolgozói közül 34 családos munkavállalót választott ki, akiket kisgyerekeikkel együtt (36 babával), és a különböző orvosi eszközökkel, gépre ültettek. A monitorozó kütyük a szívműködést és más élettani folyamatokat is vizsgáltak -  írja a Quartz magazin.

A “Síró gyerekek nélküli repülőgép” névre keresztelt projektben az eszközök a szülők okostelefonjaira közvetítették a gyerek pulzusszámát és egyéb adatait, amelyek jelezték, hogy a fel- és leszálláskor, a nyomásváltozás hatására bekövetkező fülfájás csillapítására, pontosan mikor kell egy kis pohárból folyadékot itatni velük, esetleg valami szopogatni való finomságot adni nekik, ami az apróságok figyelmét is elterelheti. A fedélzeten olyan szakemberek is ültek és figyelték az eseményeket, akik korábban már kutatták ezt a területet. A légitársaság célja ugyanis, hogy ezt a fülfájás okozta sírást minél hatékonyabban csökkentsék a jövőben, hogy a többi utast ne zavarja.

Gép tele gyerekekkel
Gép tele gyerekekkelFotó: Thirteen Of Clubs / Flickr, Creative commons Licence

Hogy az ANA légicég által elindított kutatás merre fut majd ki, és pontosan milyen értékek születtek a vizsgálat kapcsán, azt egyelőre nem tudni. Mindenesetre a szülőknek a legjobb, amit tanácsolni szoktak, hogy a repülés le- és felszálló szakaszában cumiztassák a kisbabákat, hogy a nyomáskiegyenlítődés mihamarabb megtörténjen.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Minden perc ajándék! Töltse a szebbnél szebb őszi napokat családjával!

rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
3 napja
Anziano élménybeszámolót írt
Róma - ROMINA ROOMS Guest House
3 napja
trebla új galériát hozott létre
kína
8 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.