Ciprusi üdülőhelyre indít járatot a Ryanair

Ciprusi üdülőhelyre indít járatot a Ryanair

A botrányos járattörlések miatt kereszttűzben álló ír fapados cég kedden jelentette be, hogy a nyári szezonban új járatot indít Budapest és Páfosz között. A jegyek szeptember végén jelennek meg a Ryanair foglalási rendszerében, az első gépek pedig 2018 áprilisától közlekednek majd, hetente három alkalommal. A légitársaság azt ígéri, hamarosan közzéteszi a teljes nyári menetrendet - írja a Turizmus Online.

Fotó: Andrey Gaverdovsky / Flickr

 Az utasok minden bizonnyal nemcsak ezt, hanem a múlt pénteken bejelentett járattörlések pontos listáját is nagyon várják a cégtől, hisz egyelőre csak szerdáig bezárólag lehet tudni, mely gépek maradnak a földön pilóták hiányában. A légitársaság október végéig napi 40-50 járatot tervez törölni, amely a Guardian szerint összességében négyszázezer embert érinthet. A magyar főváros sem ússza meg: az eddigi információk szerint szerdánként nem fog közlekedni a 3717-es és 3718-as járat London-Stansted, illetve Budapest között.

No de koncentráljunk inkább a jó hírre: az új desztináció, Páfosz Ciprus egyik legszerethetőbb kisvárosa, amely a világörökség részévé nyilvánított értékekkel dicsekszik. Az ősi mitológia szerint Afrodité, a szerelem és a szépség istennője ennek a településnek a közelében lépett ki a habokból, ezért sok mementót talál róla a környéken. Emellett persze hangulatos sétányok, ínycsiklandó fogások, illetve gazdag történelmi örökség vár minden látogatót - kedvcsináló gyanánt nézze végig képes beszámolónkat!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek