» Útra kész

Hozza ki a legtöbbet a reptéri átszállásból, és várakozás helyett induljon városnéző túrára!

| | Nem érkezett még hozzászólás
A hét-nyolcórás reptéri várakozási idő még sosem volt ilyen vonzó - legalábbis ma már egyre több légikikötő szervez erre az időre fakultatív programot. Mutatunk is most nyolc világvárost annak kapcsán, hogyan használhatjuk ki az átszállás miatti várakozás unalmas óráit.

A hosszú reptéri várakozásról általában a drága wifi, az újramelegített szendvicsek és a kényelmetlen fémszékeken zsúfolódó embertömegek jutnak az eszünkbe. A Condé Nast Traveler gyűjtése alapján azonban az alábbi nyolc reptér pont ennek az ellenkezőjére példa. Ezeken ugyanis városnéző utakat kínálnak, hogy az utasok a legtöbbet hozhassák ki a két járat közötti várakozási időből, és közben még egy tételt kipipálhassanak „a helyek, amiket látni akarok” listáról.

Kényelmesebb és sietősebb opciók Tajpejben

Ha legalább nyolcórás a várakozási idő Tajpejben, akkor két, a reptér által szervezett városnéző túra közül is választhatunk. Az egyik program a híres taoista templomhoz, a Zushihoz kalauzolja a turistákat. A szinte már szédítően túldíszített templom kicsivel több mint húsz kilométerre fekszik a várostól. A kirándulásba pedig beletartozik egy kitérő is, ahol jellegzetes helyi agyagedényeket vásárolhatunk.


A másik túra Tajwan leghíresebb látnivalóinak egy részét mutatja be. Itt már egy kicsit gyorsabb ütemet diktálnak, megmutatják a Chiang Kai-shek emlékparkot és az ország legmagasabb épületét, a Taipei 101-et.

Így csatlakozhatunk: a Tourist Service Centernél lehet regisztrálni az érkezési csarnokban, ahol naponta két alkalommal indítanak túrát: reggel 8:15-kor és 13:45-kor.

A reptér szuper, de Szingapúrban is körbe nézhetünk

A szingapúri Changi repülőtérnek rengeteg menő szolgáltatása van, többek között egy pillangókert, videojáték-szoba, ingyenesen használható masszázsfotelek – így aztán tényleg nem hibáztatunk senkit azért, mert nem akarja elhagyni a klimatizált kényelem szigetét.

Ha mégis megtennék, jó ha tudják, hogy Szingapúr kétféle városnéző körutat is kínál azoknak, akiknek legalább hatórájuk van két járat között. A City Sight túra az összes világhíres belvárosi látnivalót érinti az öbölnél. A Heritage Touron viszont a városhoz közeli Little Indiát és Kampong Glamet fedezhetjük fel.

Így csatlakozhatunk: az útlevélvizsgálat helyett menjünk egyenesen a Transfer Lounge F-be a 2-es Terminálon, vagy a Transfer Lounge A-ba a 3-as Terminálon. Naponta négy Heritage Tour és két City Sight túra indul – előbbi reggelente és délutánonként, míg utóbbi esténként indul, ami egyébként gyönyörű lehet a lemenő nap fényében. Jegyeket itt is érkezési sorrendben adnak ki.

Salt Lake City

Az Egyesült Államokban az egyik legnagyobb transzkontinentális átszállópont Salt Lake City, ahol rengeteg ember várakozik a járatára. Akinek azonban több mint kétórányi szabadideje van, elmehet egy ingyenes körútra a Temple Square környékére, a belvárosba, és megnézheti a mormon Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának épületét. De ha a templomot nem szeretnénk megnézni, rövid sétára találnak olyan látnivalókat is, mint a City Creek Park vagy a Utah-i Modern Művészetek Múzeuma.

Így csatlakozhatunk: A két információs pult bármelyikénél kaphatunk szórólapot az aznapi menetrendről, de az ügyfélszolgálaton is segítenek, hogy hol lehet felszállni a buszra.

Instant Isztambul

Európa és Ázsia határán találjuk a világ egyik legzsúfoltabb repterét, az isztambuli Ataturk Repülőteret. Ha több mint hatórányi szabadidejük van, egyrészt olvassák el ezt a cikkünket, másrészt iratkozzanak fel az ingyenes Touristanbul programra, amelyen a turisták érintőlegesen ismerkedhetnek meg a várossal, és a legikonikusabb helyek némelyikével. A Konstantinápolyi Hippodrom, a Kék Mecset és a Topkapi Palota általában mindig belefér a gyors városnézésbe.

Így csatlakozhatunk: érkezéskor fel kell keresni a nemzetközi érkezési oldalon a Hotel Desket (a Starbucks mellett találjuk), ahol feliratkozhatunk a napi öt túra egyikére. Arra figyeljünk, hogy indulás előtt legalább fél órával már ott legyünk a pultnál.

Japán: akár bevásárló körútra is indulhat

A tokiói Narita repülőtér Tokiótól körülbelül 80 kilométerre található. Az átszállások közötti programjai alapvetően kétfélék: városnéző és vásárló utak közül választhatunk. Ha kulturális körútra szeretnénk menni idegenvezetővel, Taka és Shibayama városokat fedezhetjük fel, de mehetünk erdei sétára, vagy megnézhetjük a Repüléstani Múzeumot is.

Aki azonban inkább a saját kezébe venné a programját, a reptérről a vonattal könnyen elérhető két bevásárlóközpont egyikében vásárolgathat. Mi az egyetlen veszélye ennek? Hogy gondosan kell majd ellenőriznünk, hogy belefér-e minden újonnan vett holmi a bőröndünkbe. (De ha már egyszer Japánban jár, mutatjuk azt a tíz dolgot, amit vétek kihagyni egy turistának.)

Így csatlakozhatunk: A reptér olyan komolyan veszi a szervezett programokat, hogy egy külön pultot tartanak fenn ezért. Narita Transit Program Counternek hívják, és az 1F Terminálon található a főépületben.

Szöul: ha csak egy óránk van

Míg néhány reptér esetén inkább csak a hosszabb átszállási időnél választunk plusz városnézéseket, a szöuli Incheon repülőtér akár egyórás szabadidő esetén is kínál programokat. Az átutazók ugyanis egytől öt óráig terjedő programot kínáló kirándulásokon vehetnek részt angolul beszélő idegenvezetőkkel, teljesen ingyen, ráadásul választhatunk is a templomokra vagy a városra koncentráló körutak közül. És ha Szöulba utazik, ezt a néhány dolgot semmiképp ne hagyja ki!

Így csatlakozhatunk: Attól függően, hogy melyik van közelebb, menjen a 25-ös és 29-es kapuk közti pulthoz vagy a „Hana Tour” pultjához a 8-as kapunál.

És van, hogy egy helyi lakos mutatja meg a várost

Ha a KLM nemzetközi járatával repül, és legalább hatórás a várakozási ideje, akkor feliratkozhat a légitársaság „várakozás egy helyi lakossal” programjára. Ehhez csak ki kell tölteni egy rövid kérdőívet az érdeklődési körünkről (divat, gasztronómia, technika és a többi), és a KLM mellénk rendel egy angolul beszélő amszterdami lakost, akinek hozzánk hasonló az érdeklődési köre. Emellé még kapunk ingyen buszjegyet a városba és vissza a reptérre, sőt még az első kör italt is állják, amikor beülünk valahova inni egyet az új ismerősünkkel Amszterdam belvárosában.

Így csatlakozhatunk: ha olyan jegyet foglalunk a KLM-nél, amely hosszabb átszállási időt jelent Amszterdamban, automatikusan kapunk egy érdeklődő e-mailt a légitársaságtól, hogy szeretnénk-e jelentkezni a programra, és akkor már egyből nyilatkozhatunk is az érdeklődési körünkről.

Piacozzon Dohában!

A Quatar Airways járataival repül? Ha legalább hatórás a várakozási idő, a nemzeti légitársaság ingyenes dohai kirándulásokat kínál. A leghíresebb látványosságokat mutatják meg, köztük a Zaha Hadid által tervezett Iszlám Művészetek Múzeumát, a nyüzsgő Souq Watif piacot – itt lehet egyébként még utoljára szuvenírt venni – és a Katari Kulturális Központot. Még egy igazán figyelmes dologgal készülnek nekünk a helyiek: mindenki kap egy palack vizet, ha esetleg elfeledkeznénk arról, hogy a sivatagban vagyunk. (A 2014-ben megnyílt új dohai repteret mi is bejártuk, nézzék meg itt, mit tapasztaltunk.)

Így csatlakozhatunk: egyenesen a Doga City Tour pulthoz kell menni, ami a Concourse (előcsarnok) B-nél van, rögtön a Montblanc üzlet mellett. 

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Még mindig tart a nyár! Hosszabbítsa meg a nyarat Törökországban és Egyiptomban. Akár 2 gyermek szállása is ingyenes! (x)

Laczko új galériát hozott létre
Postojnai cseppkőbarlang
2 napja
andrea176 új galériát hozott létre
Koh Samui
4 napja
cobranco élménybeszámolót írt
Erdély határán...
5 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.