Változtatásokat vezetnek be a st. maarten-i repülőtéren a múltkori haláleset miatt

Változtatásokat vezetnek be a st. maarten-i repülőtéren a múltkori haláleset miatt

 

A st. maarten-i Princess Julianna nemzetközi repülőtér évtizedek óta a világ legveszélyesebb kifutópályái közé tartozik, és mint megírtuk, haláleset is történt itt nemrégiben. A repülőtér melletti strand a légiközlekedés rajongóinak Mekkája, ahol olyan közel kerülhetnek a gépekhez, mint sehol másutt. A múltkorában történt balesetet követően a hatóságok újragondolták a repülőtér biztonságát, és változtatásokat vezetnek be – írja a Travel and Leisure.

A változtatás alapvetően két elemből áll: egyrészt átirányítják a forgalmat, hogy a fel- és leszállás a strandtól távolabb történjen, másrészt a kerítést is kijjebb helyezik. Mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy megtiltani nem tudják a turistáknak, hogy a gépeket közelről próbálják bámulni, de tesznek ki majd információs táblákat is, melyek biztonságosabb helyre terelik majd az érdeklődőket.

Maho Beach, St. MaartenFotó: Bryce Edwards / Flickr.com

A múltkori baleset nem az első; 2012-ben már történt hasonló eset, de az nem járt halálos kimenetellel. A NASA közlése szerint a repülőgépek keltette örvények „képesek fákat kidönteni, házakat lerombolni, ablakokat betörni, és akár 2300 kilogrammos tárgyakat elemelni a földtől."

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek