Pilóták nélküli Boeingek jöhetnek

Pilóták nélküli Boeingek jöhetnek

 

Pilóta nélküli utasszállító repülőgépek terveit dédelgetik a Boeingnél, és jövőre már ki is akarják próbálni az új technológia bizonyos elemeit - olvasható az MTI hírei között.

A már akár 1000 dollárért elérhető drónok világában egyértelműen megvan a pilóta nélküli repülés technológiájának alapja, sugárhajtású repülőgépek képesek felszállni, haladni és landolni a fedélzeti számítógép irányításával, és egy szokványos repülőgépen háromról kettőre csökkent a pilóták száma az évek során - fejtegette a párizsi légishow-t megelőző sajtótájékoztatóján Mike Sinnett, a repülőgépgyár termékfejlesztésért felelős alelnöke.

Sinnett, aki maga is pilóta, már idén nyáron tesztelni tervezi a technológiát egy szimulált pilótafülkében, jövőre pedig olyan mesterséges intelligenciát akar kipróbálni repülés közben, amely a pilótához hasonlóan tud meghozni bizonyos döntéseket.

Az önműködő repülőgépeknek is meg kell felelniük a legszigorúbb repülésbiztonsági előírásoknak, és Sinnett elismerte, halvány gőze sincs arról, miként lehet majd meggyőzni a működési engedélyt kiadó légügyi hatóságokat a pilóta nélküli repülőgépek tökéletes biztonságáról. De a fejlesztésnek nekifognak - közölte.

Az önvezető repülőgépek ötletét a légitársaságok is támogatják, amelyeknek 1,5 millió pilótára lesz szükségük a következő 20 évben a növekvő légi forgalom lebonyolításához - jegyezte meg a Reuters.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek