Olcsóbb repjegyekben bízik Spanyolország a csökkenő reptéri illeték miatt

Olcsóbb repjegyekben bízik Spanyolország a csökkenő reptéri illeték miatt


A repülőtéri illeték csökkentéséről döntött pénteki ülésén a spanyol kormány, amely hatással lehet a jegyárakra is - közölte Ínigo de la Serna, fejlesztési miniszter a tanácskozást követő madridi sajtótájékoztatón. Ismertetése szerint 2021-ig évente 2,2 százalékkal csökken majd az illeték, amíg öt év múlva eléri a 11 százalékot - írja az MTI.

"Tettünk egy nyilvános felhívást, hogy ennek a csökkenésnek legyen közvetlen hatása a jegyárban" - mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy a javaslat megvalósulása nem rajtuk múlik, hanem a légitársaságokon. Ínigo de la Serna elmondta: határoztak arról is, hogy az állam a következő öt évben összesen 2,6 milliárd euróval fejleszti a repülőtereket, hogy azok nemzetközileg versenyképesebbek legyenek, és kapacitásuk elérje a 337 millió utast, amely kétmillióval több a jelenleginél. Mindebből az idei beruházások értéke eléri a 451 millió eurót - tette hozzá.

A légi közlekedés stratégiai ágazat a dél-európai ország számára, ebből származik a GDP 11 százaléka, tekintve, hogy öt turistából négy légi úton érkezik az országban - részletezte a miniszter.

A múlt évet egyébként 230 milliós, rekord reptéri utasforgalommal zárta Spanyolország. Az ország 46 légikikötőjét az Aena vállalat üzemelteti, amelynek többségi tulajdonosa a spanyol állam. A vállalat Spanyolországon kívül 16 nemzetközi repülőtér működésért felelős, például Dél-Amerikában, vagy Nagy-Britanniában.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek