Ismét rekordot döntött a ferihegyi reptér utasszáma

Idén decemberben a 11 milliomodik utasát köszönthette a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A légikikötő forgalma már a harmadik egymást követő évben döntött rekordot. A különleges pillanatot az airberlin légitársasággal ünnepelte a repülőtér, amelynek utasa a ma reggeli járattal indult Berlin Tegel repülőterére.

Idén januártól novemberig az előző évhez képest 10 %-kal több utas fordult meg a repülőtér termináljain, így nem volt kérdés, hogy decemberben eléri a 11 milliós utasszámot a Budapest Airport. Ma reggel kiderült, az airberlin légitársasággal utazó Hangonyiné Nagy Hajnalka és lánya Eszter lettek a repülőtér idei 11 milliomodik utasai. Hajnalka ráadásul életében először utazik repülővel, épp egy tengerentúli körutazásra indultak az airberlin járatán.

 

Fotó: Budapest Airport

A repülőtér forgalmának bővüléséhez hozzájárult az idén elindított 16 új járat, a légitársaságok fejlesztései, a járatok számának növelése a meglévő útvonalakon és a nagyobb kapacitású repülőgépek forgalomba állítása is. A szerencsés 11 milliomodik utast szállító airberlin idén állított forgalomba egy harmadik, naponta közlekedő járatot Budapest és a berlini Tegel repülőtér között, amivel sokat nyertek a magyar utazók, hiszen jelentősen csökkentek az átszállási idők számos tengerentúli csatlakozás felé.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek