Ez most a világ leghosszabb repülőjárata

Nemrég az Air India Delhi-San Francisco járata még csak a világ második leghosszabb repülőútjának számított, egy irányváltoztatás után azonban átvette az első helyet. Keleti irányban teszi meg ugyanis az odautat.

Az Air India járatának hosszát az növelte meg, hogy a gép mostantól nem nyugat, hanem kelet felé repül, vagyis az Atlanti-óceán helyett a Csendes-óceánt szeli át. Az út így 1400 kilométerrel lett hosszabb, írja a turizmusonline.hu.

 

Fotó: Air India Facebook

Míg az Emirates a Dubaj-Auckland útvonalon 14.120 kilométert tesz meg, addig a keleti irányú Delhi-San Francisco járat hossza 15.300 kilométer. Bár az út távolságban mért hossza megemelkedett, a szerencsés iránynak köszönhetően a repülési idő viszont két órával csökkent, így az utasok most 14 és fél óra alatt tehetik meg az utat India fővárosa és a kaliforniai város között.

„A nyugati irányú repülés erős ellenszélben történik, ami jelentősen csökkenti a repülőgép sebességét. Ha keletre repülünk, akkor viszont a hátszél miatt megnő a sebesség" – nyilatkozta az Air India egyik alkalmazottja. Ha ugyanis az Atlanti-óceánt kelet felől érkezve szelik át, akkor azt 24 km/órás ellenszélben kell megtennie a gépnek, ami így 776 km/órával tud repülni, míg a másik irányban, vagyis a Csendes-óceán felett repülve 138 km/órás hátszél segíti a gyorsabb haladást, ebben az esetben a gép 938 km/órával képes repülni.

A keletre haladó járat Mianmar és Kína, majd a Kelet-kínai-tenger felett repül át, érinti Japánt, átrepüli a Csendes-óceánt, majd ezt követően száll le San Franciscóban. A járat visszafelé a szokásos útvonalon halad, vagyis San Franciscóból indulva az Atlanti-óceán felé.

A rekordot azonban várhatóan nemsokára már meg is dönti egy másik légitársaság új útvonala: A Singapore Airlines hamarosan induló Szingapúr-New York járata a 16.500 kilométeres utat 19 óra alatt fogja megtenni.

Bár a távolsági rekordot nem dönti meg, a kényelmetlenséget biztosan kimaxolja az a fapados járat, ami Szingapúr és Athén között fog közlekedni, és 11 és fél órás lesz a menetideje.

 

Újabb cikkünk ebben a témában:

 

Az Emirates indítja a világ legrövidebb, óriásgépes járatát 
Airbus A380-as óriásrepülőgéppel fogja teljesíteni napi kilenc Dubaj-Doha járatából az egyiket az Emirates, mely a világ legrövidebb A380-as járata lesz. Eddig az összes járatot Boeing 777-300-asokkal repülte a légitársaság az útvonalon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek