» Útra kész

Egyre többször inzultálják a sztyuvikat az utasok

| | Nem érkezett még hozzászólás
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint egyre több a fegyelmezetlen utas a repülőgépek fedélzetén, ezért további lépéseket sürget a szervezet.

2015-ben 10 854 esetben kellett intézkedni nem megfelelően viselkedő utassal szemben, vagyis minden ezerkétszázötödik járatra jutott egy eset. Ez 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban - írja az MTI az IATA közleménye alapján.

Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

Az esetek döntő többségében szóbeli inzultus éri a személyzetet, vagy az utasok figyelmen kívül hagyják a légiutas-kísérők utasításait. Az esetek 11 százalékában fizikai bántalmazás is éri a személyzetet, vagy a többi utast, de olyan is előfordul, hogy a dühöngő utas a repülőgépet kezdi el rongálni. A kiváltó ok legtöbbször a beszállás előtti alkohol és/vagy drogfogyasztás.

Alexandre de Juniac, az IATA vezérigazgatója a romló adatok miatt arra hívta fel az országok figyelmét, hogy ratifikálják jogrendjükbe a Montreal Protokollt, amely az ilyen esetekben az eljáráshoz szükséges nemzetközi jogi keretet biztosítja. A 2014-ben keletkezett ajánlást eddig hat ország iktatta jogrendjébe.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
4 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
13 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.