Csődbe ment, törölte a járatait a fapados légitársaság

Beszüntette működését a belga regionális VLM Airlines, amely korábban csődvédelmet is kért egy antwerpeni bíróságtól.

A cég honlapján szereplő szöveg szerint a társaság szerdától azonnali hatállyal minden tevékenységet beszüntetett, a járatokat törölték és csődöt jelentettek, számolt be az airportal.hu.

 

Fotó: VLM Airlines

A Floghtglobal szerint a légitársaság májusban csődvédelmet kért egy antwerpeni bíróságtól, és olyan gazdasági tervek rakott le eléjük, amely szerint 2017-ben újra profitot termeltek volna.

Az 1993-ban alapított antwerpeni székhelyű regionális cég 11 darab Fokker 50-essel teljesített járatokat Hamburgba, Düsseldorfba, Friedrichshafenbe, Antwerpenbe és Berlinbe.

2008-ban a társaságot megvette az Air France-KLM légitársasági csoport, ekkor kaptak új festést a gépek, 2014-ben pedig az INTRO Csoport vásárolta fel a céget, amelynek segítségével növelni tudják forgalmukat a charter piacon. Az év végén a cég a VLM menedzsmentje kezébe került és újra elindította regionális járatait és megtartotta a lízingeléssel foglalkozó részleget.

A cég 14 darab Szuhoj Superjet 100-as vételére szándéknyilatkozattal rendelkezett, amelyet még 2014-ben írtak alá, majd idén március végén visszamondták.

A VLM a tavalyi évet 13 millió eurós veszteséggel zárta.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek