Napi három Budapest-Berlin járata van az airberlinnek

Március 27-től az airberlin egy napi harmadik rendszeres járattal bővítette menetrendjét, ami Budapest és Berlin között közlekedik, és további összeköttetést biztosít az utazók számára a légitársaság központi repülőterein keresztül.

Az AB8261 számú új járat hétfőtől péntekig reggel 6.25-kor indul Budapestről és 7.55-re érkezik Berlin-Tegel repülőtérre. Az utazók így egyre több olyan célpontot tudnak elérni az airberlin globális hálózatával, mint például Chicago, New York (JFK), Koppenhága, Stockholm, Alicante, Malaga, Faro, Olbia, Reykjavik, a Kanári-szigetek, valamint egyéb német városok, mint például Nürnberg, Kalsruhe vagy Saarbrücken.

Budapestről Berlinen át Abu Dhabi most már naponta kétszer is elérhető. Abu Dhabin keresztül számos újabb célpont válik elérhetővé, például Ausztráliában (Sydney, Brisbane, Melbourne) és Ázsiában (Delhi, Seychelles-szigetek, Phuket), ezek a partner légitársaságunk, az Etihad Airways által üzemeltetett járatok szintén az airberlinnél foglalhatók le - olvasható a légitársaság közleményében.

Berlin régi kedvencünk, többször is írtunk már róla, és ajánlottuk már egészen kis költségvetésű kiruccanásokhoz is. Mert tényleg az a legjobb benne, hogy kifogyhatatlan a lehetőségekből, akár hosszabb időre, akár csak néhány napra érkezünk. Összegyűjtöttünk néhány, hosszú hétvégére szóló tippet azoknak, akik most tervezik az első kirándulásukat Berlinbe – olvassák el itt indulás előtt, vagy jöjjenek hangulatba az alábbi galériánkkal.

 

Galéria: Berlint soha nem lehet megunniFotó: Christian Marquardt / Europress / Getty
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek