» Útra kész

16 útvonalat szüntet meg Olaszországban a Ryanair

| | Nem érkezett még hozzászólás
Két bázisát bezárja és tizenhat útvonalát megszünteti a Ryanair Olaszországban a január 1-jétől érvényes új adó miatt. A kapacitásokat Rómába és Milánóba helyezi át a légitársaság.

A hírről az airportal.hu számolt be a ch-aviation nevű lapra hivatkozva. David O'Brien, a Ryanair kereskedelmi igazgatója azt mondta, az olasz kormány egy erős turisztikai év után úgy döntött, "lábon lövi magát azzal", hogy 40 százalékkal emelik az utasok után fizetendő adót, hogy ezzel teremtsenek fedezetet az Alitalia egykori pilótáinak munkanélküli segélyeihez. A légitársaság válaszlépésként októbertől bezárja a pescarai és az algherói bázist és teljesen kivonul Crotonéból.

Fotó: Bloomberg - Europress / Getty

A szaklap írásában megjegyezte, hogy Norvégiában a kormány április elsejétől szintén emelni akarja az utasok után fizetendő adót, ott a Ryanair szintén azzal figyelmeztetett, hogy bezárja ryggei bázisát novembertől és visszaadta a következő nyári szezonra Oslo-Gardermoen repülőtérre kapott slotjait.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
4 napja
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
4 napja
rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
9 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.