Zongorázással üthetik el az időt az utasok Ferihegyen

Zongorázással üthetik el az időt az utasok Ferihegyen

A Budapest Airport és a Rotary Club Budapest Center közreműködésében itthon is megvalósult az a külföldön már sikerrel elindított „Play me" elnevezésű kezdeményezés, amelyben egy utasforgalmi területre kiállított zongorán játszhat bárki, aki éppen arra jár. Az akció célja pusztán a szórakoztatás és egy lehetőség, amivel az utasok kellemesebben tölthetik el az időt, amíg a repülőjáratra várakoznak - olvasható a Budapest Airport közleményében.

Fotó: Budapest Airport

 A Budapest Airport 2B Termináljában elhelyezett zongora nagy betűkkel hirdeti: „Play me" – vagyis bárki leülhet és játszhat rajta, ha szeretne. A Budapest Airport és a Rotary Club közös kezdeményezését a Művészetek Háza Gödöllő is támogatta.

A zongora a következő hónapokban a nap 24 órájában rendelkezésre áll az utasok számára a B12-es beszállókapu szomszédságában, és minden vállalkozó szellemű – de leginkább zenei vénával is rendelkező – utast vár, aki a járat indulása előtt eljátszana egy-két darabot a saját repertoárjából. Az ehhez hasonló kezdeményezés Európa-szerte ismert, már több városban, például Londonban, Párizsban, Athénban vagy Prágában is hajtottak végre sikeres akciót reptereken és pályaudvarokon kihelyezett közösségi hangszerekkel.

„A megvalósítás célja, hogy hozzájáruljunk a reptér egyediségéhez, hogy az utasok jobban érezzék magukat és hogy bárki, aki késztetést érez és tud zongorázni, az leülhessen és eljátszhassa kedvenc gyerekkori darabját vagy valamelyik slágert." – mondta el az egyik ötletgazda Pál Kata, a Rotary Club Budapest Center alelnöke. Hozzátette: „biztos vagyok benne, hogy a terminálon időnként felcsendülő dallamok vidám pillanatokat szereznek majd a repülőtéren naponta megforduló több ezer ember számára, hiszen a zene jobb kedvre derít és kellemesebbé tudja tenni a várakozók idejét és a reptér hangulatát is. Pontosan ez a Rotary célja, ami olyan emberek klubja, akik jobbítani szeretnének a világon."

Fotó: Budapest Airport

 

A zongora ünnepélyes átadásán Rakonczai Imre Kornay-Szenes Iván díjas előadóművész avatta fel a hangszert. „Szerintem nincs olyan pont a világban, ahol ne lenne jó helyen egy zongora." – fogalmazott az énekes-zongorista. „Nagy öröm számomra, hogy itt lehettem és elsőként szólaltathattam meg a repülőtéri zongorát, amely utasok millióinak okoz majd örömteli pillanatokat." – tette hozzá.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek