Nem fejezheti be világ körüli útját a napelemes repülő

Nem fejezheti be világ körüli útját a napelemes repülő

Jövő április előtt már nem szállhat fel a hő okozta károk miatt a Solar Impulse 2 névre keresztelt napelemes repülőgép – adta hírül az MTI. A gép július 3-án érkezett Hawaiira, miután leszállás nélkül, 118 óra alatt tette meg több mint nyolcezer kilométeres útját Japánból a csendes-óceáni szigetre.

 

A Solar Impulse 2Fotó: Jean Revillard / mti/epa

A járművön dolgozó szakemberek közleménye szerint a gép napelemei már a világ körüli repülés Japán-Hawaii szakaszának első napján túlhevültek. A csapat egész úton figyelemmel kísérte a helyzetet, de a hőmérsékletet nem tudták csökkenteni. Mint hangsúlyozták, a technológiával nincs probléma, ám a csapat nem számolt azzal, hogy a gyors magasságbeli változások milyen hőmérséklet-ingadozásokkal járnak együtt a trópusi éghajlaton. A gép javítási munkálatain a Honolulutól 30 kilométerre nyugatra fekvő Kalaeloa repülőtér hangárjában dolgoznak, ahol vizsgálatokat és teszteket végeznek az újabb túlhevülések megelőzése érdekében.

A több mint 17 ezer napcella borította napelemes repülőgép márciusban indult világ körüli útjára Abu-Dzabiból, és Omán, India, Mianmar, Kína, valamint Japán érintésével érkezett meg Hawaiira. A Japán-Hawaii szakasz megtételével a Solar Impulse 2 és pilótája, a 62 éves svájci André Borschberg megdöntötte a leszállás nélküli leghosszabb szólóutazás rekordját.

 

Andre Borschberg mérnök-pilóta, a Solar Impulse társaság vezérigazgatója és Bertand Piccard svájci orvos-pilóta, a társaság elnöke ünnepel Honoluluban azt követően, hogy Borschberg Japánból indulva ötnapi repülés és mintegy 8200 km megtétele után földet értFotó: Bruce Omori / mti/epa

A Solar Impulse 2 következő állomása, – ahová a tervek szerint legkorábban 2016 áprilisában indul útnak – Phoenix lesz. A világkörüli repülés célja, hogy rávilágítson a megújuló energiaforrások jelentőségére.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek